És azután?

Liam és Destiny

Destiny

⊰᯽⊱┈──╌❊╌──┈⊰᯽⊱

Hiába teltek el évek, minden alkalommal olyan, mintha először tapasztalnám meg azt a pezsgést, ami egy hoki stadionban fogad egy-egy meccs alkalmával. Az egésznek olyan hangulata van, amit nem is gondolna az ember, ha nem tapasztalná első kézből. Ez olyan, mint egy koncert. Mindenkinek van róla egy elképzelése, de az meg sem közelíti a valóságot. Aki nem éli át, nem tudja elképzelni, hogy milyen a több órás sorban állás és együtt tombolni, addig üvölteni, hogy elmegy a hangod. Pedig mind a kettő fenomenális. 
Mondjuk néhány évvel ezelőtt még nem hittem volna, hogy valaha ezt a szót fogom használni egy jégkorong meccsre, de azt sem hittem volna soha, hogy pont Liam White gyermekét fogom hordani a szívem alatt az egyetem befejeztével.
- Ma még nagyobb a tombolás, mint általában - próbálja túlkiabálni a tömeget Carina, amikor a játékosok lesiklanak a jégről.
- A bajnoki címért és Stanley-kupáért megy a játék, az lenne a csoda, ha nem lenne ekkora zsivaj - figyeli Erin, ahogy Adam Liam mellett lecsúszik a jégről.
A Bruins szerintem ma az égbe megy, ha így folytatják. Hihetetlen szoros a mérkőzés és már csak egy harmad van hátra, az eredményjelzőn pedig döntetlent jelző számok világítanak, de a csapatunk így is hihetetlenül jól teljesít. Sok az új tag a csapatban és az előző bajnokság győztes, rutinos csapata ellen megyünk, mégis ennyire kitartanak. Sőt, az sincs kizárva, hogy akár nyerhetünk, ugyanis az ellenfél úgy néz ki, hogy erősen fáradásnak indult. 
- Csak tartsanak ki és akkor minden rendben lesz - mered a jégre Shelley, teljes extázisban.
A mi kis társaságunk már egy megszokott csapat a stadionokban, hiszen Shelley és Erin is kint van az összes meccsen Adam miatt, én pedig Liam szurkolótáborába tartozom. Általában Ned is kint szokott lenni velünk, de ma dolgoznia kell, így ő csak az esti összejövetelre jön, amin már Cameron és Emmett is meg tudnak jelenni. Szerettek volna már a meccsre is idejönni, de Camnek az utolsó pillanatban még keresztbe tett a főnöke, Emmett pedig legutóbb még a dugóban ült, úton idefelé. Carina viszont ragaszkodott ahhoz, hogy kijön velem, mivel a hasam miatt a vezetés már képtelenség lett számomra. 
- Ki fognak, ebben biztos vagyok - simogatom a hasam Liamet nézve, amíg el nem tűnik a látószögemből.
- Ha Liamen múlik, akkor biztosan - bólogat anya izgatottan - hihetetlenül sokat van ma jégen, nagyon akarja ezt.
Anya eleinte kicsit félve jött ki a meccsekre, mert nem tudta, hogy mennyire lenne rá jó hatással az alkoholkönnyű elérhetősége, de végül annyira beszippantotta a hangulat, hogy már az összes meccsen kint van, amelyiken csak tud. 
- Amennyit Adammel készültek rá, nem csodálom. Megérdemelnék a győzelmet.
- Szerintem sima lesz - mosolyodik el Jason magabiztosan, amivel eléri, hogy egy kicsit én is higgyek ebben.
Na nem mintha nem tudnám, hogy Liam egy isten a jégen, de ez egy igazán komoly feladat és nem csak rajta múlik a dolog.
Viszont az utolsó harmadban a fiúk még összeszedettebbek, mint az előző kettőben. Nem tudom, hogy mi történhetett az öltözőben a pihenő alatt, de az biztos, hogy az egész csapat felszívta magát tőle. Ahogy kapunk egy gólt, azonnal visszatámadunk és megint egyenlítünk, majd megszerezzük a korongot és lövünk még egy gólt, aztán történik egy gyönyörű védés a kapusunktól. A másodpercek vészesen peregnek és az ellenfél sem adja fel egykönnyen, de végül Jasonnek lesz igaza: az utolsó másodpercben Adam leadja a korongot Liamnek és mielőtt a végét jelző hang felsípolna, a korong berepül a kapuba. A Bruins rajongótábora egyszerre pattan fel, az egész stadion felrobban, nekem pedig a büszkeségtől folyni kezdenek a könnyeim, miközben a barátaim nyakába ugrom. Már amennyire ezt a hasam megengedi nekem.
Sikerült és ettől hihetetlen büszke vagyok a gyermekem apjára.
Ezt az ő tudtára is adom, fél órával később, amikor már elegáns öltözetben kijön az öltözőből. Rengeteg  rajongó veszi körbe, de neki az az első, hogy engem megcsókoljon.
- Elmondhatatlanul büszke vagyok rád - simogatom az arcát, miután elválunk.
- Ez azt jelenti, hogy este ünneplünk? - vigyorodik el, s megnyalja az alsó ajkát.
- Este nálunk lesznek a barátaink, akik titeket akarnak ünnepelni, ha esetleg elfelejtetted volna - csapok finoman a karjára.
- Ők sem lesznek ott egész éjjel - vonogatja a szemöldökét, de aztán komolyra vált. - Sietek majd haza, csak a...
- Vissza kell menned a csapattal, tudom, semmi baj - szakítom félbe egy puszi kíséretében. - A többiek majd segítenek az előkészületekkel. Most élvezd a pillanatot - biccentek a csapattársai felé, mire ő csen még egy csókot, majd elindul a csapatához.
Mosolyogva figyelem, ahogy csillogó szemekkel csatlakozik Adamhez és megélheti ezt a pillanatot is. Vegigkísérem, hogy felszáll a csapatuk buszára, s kihajtanak a parkolóból. Aztán a barátaimmal lassan én is távozom a helyszínről. Elköszönök anyától, majd elindulunk haza, hogy otthon befejezzük az utolsó simításokat, mielőtt mindenki odaérne hozzánk.
Vagyis ez a terv, de amint otthon kiszállok a kocsiból, meg kell kapaszkodnom az ajtóban, ahogy valami végigfolyik a lábamon.
- Carina! - figyelem a földet meredten és érzem, hogy a testemet elönti a félsz. 
- Mi a baj? - lép azonnal mellém és elkapja a karom. 
- Be kell vinned a kórházba - nézek fel rá. - Elfolyt a magzatvíz.