És azután?

Liam és Destiny

Liam

⊰᯽⊱┈──╌❊╌──┈⊰᯽⊱

A nő, akit mindenkinél jobban szeretek, már lassan egy napja küzd, hogy a világra hozza a gyermekünket. Des huszonhárom órája vajúdik. Huszonhárom órával ezelőtt még úgy szálltam fel a csapatbuszra, hogy amint hazaérek, jól érzem magam a barátaimmal, este pedig addig kényeztetem Destinyt, amíg a saját nevét is elfelejti. Ehhez képest, amikor leszálltam a buszról, Carina hívott, hogy elfolyt a magzatvíz és úton vannak a kórházba. Ez - ha nem hangsúlyoztam volna eléggé - huszonhárom órája volt, azóta életem szerelme majdnem eltörte az ujjaimat, megharapta a kezem egy nagyobb fájásnál, elhajtott a francba, amikor már vagy a tizedik lépcsősoron próbáltam vele felmenni, hogy beinduljon a szülés és azt mondta, hogy kiherél, ha még egyszer előre szólok, hogy mekkora fájás érkezik éppen. 
A szülés tényleg a világ csodája...
De mindezek ellenére, hihetetlenül jól bírja, nem visít, nem kiabál és nem hisztizik, ellenben az egy szobával arrébb lévő szobában lévő kismamával, aki az előbb halálosan megfenyegette a párját és közölte vele üvöltve, hogy soha többet nem nyúlhat hozzá még bottal sem, nemhogy a farkával. Ezek az ő szavai, nem az enyémek.
- Borzalmasan büszke vagyok rád - masszírozom a derekát, miközben benn állunk a forró zuhany alatt, hogy enyhítsem a fájdalmait, amennyire én ezt tudom.
- Nagyon fáradok - dől a mellkasomnak, lehunyt szemekkel.
- Elhiszem, kicsim, de hamarosan találkozhatunk a kislányunkkal - puszilgatom a halántékát.
- Erről ő is tud? - nevet fel fáradtan. - Csak mert nem úgy néz ki, mint aki valóban ki akar bújni.
- Tudom, hogy állati hülye kérdés és szinte lehetetlen küldetés, de visszamenjünk az ágyadba, megpróbálsz aludni?
- Igazad volt - néz fel rám -, állati hülye kérdés volt - mosolyodik el kimerülten, amitől kiszakad belőlem egy kis kacaj.
Elzárom a vizet, majd segítek neki visszajutni az ágyába és a kezét fogva leguggolok mellé.
- Hogy tudnék segíteni?
- Soha többet ne szexeljünk védekezés nélkül - vágja rá, félig lehunyt szemekkel.
- Szerintem ezt ne most beszéljük meg - próbálok viccelni, de újabb fájás érkezik és Des felnyögve megszorítja a kezem.
- Nagyon szomjas vagyok - próbálja megnedvesíteni a kiszáradt ajkait.
- Tessék! - adok neki az odakészített jégből. - Ettől majd kicsit jobb lesz. Nem sokára vége, kicsim - simogatom a kézfejét finoman.
Hatalmasat hazudok... 
Persze nem szándékosan csinálom, de a kislányunk még újabb két órán át kínozza az anyukáját, aki egyre kimerültebb és egyre inkább azt akarja, hogy vége legyen. Des a kimerültség miatt már sír és mindennel próbálkozik, hogy a pici végre világra jöjjön: újabb adagot lépcsőzik, biciklizik szobabiciklink és guggol labdán, de semmi. Megszakad a szívem, hogy így kell látnom, de közben elmondhatatlanul büszke vagyok rá, hogy így kitart. Persze nem olyan meglepő, hiszen Des soha, semmit nem adott fel, mindig is erős volt, de ez még nekem is durván sok, pedig csak külső megfigyelő vagyok.
Amikor belépünk a huszonhatodik órába, az orvos bejelenti, hogy nincs tovább, császározunk, hiába nem akarta egyikünk sem a császármetszést, viszont abban a pillanatban, hogy ezt kimondja, mintha a kicsi megijedne Des pocakjában, mert minden beindul és úgy fél órán belül felsír a kislányunk.
- Szeretné az apuka elvágni a köldökzsinórt? - néz rám a doki a csöppséget a kezében tartva.
- Persze, hogy szeretném - szipogok a könnyeimmel küzdve, miközben elnyisszantom a Destinyt és a picit összekötő zsinórt.
Amint a baba Des kezében van, ő is sírva öleli magához, de már nem a fájdalomtól sír, vagy a kimerültségtől, hanem örömében.
- Annyira gyönyörű - suttogja a kicsit nézve, én pedig úgy helyezkedem, hogy mind a kettőjüket a karjaimban tudjam tartani.
- Igen, tökéletes, pont, mint az anyukája - adok puszit Des feje búbjára. - Hihetetlenül büszke vagyok rád.
- Tudják már, hogy mi lesz a neve? - kérdezi az egyik nővér kedvesen.
Persze, hogy tudjuk, Destiny mindig, mindent megtervez előre, nem hagyta, hogy spontán legyen a dolog, ahogy én szerettem volna, de jelenleg ez marhára nem érdekel. Amúgyis így szeretem őt, a folyamatos előre tervezési mániájával együtt.
- Raven - néz a nővérre Destiny. - A neve Raven White.