Conjunction [Twilight]

05. Rész

Cím: Több kell a meghaláshoz

Figyelmeztetések: Elvétve egy-két káromkodásszerű...

Terjedelem: 3977 szó

Megjegyzés: Carlisle szavazás lesz!

Ajánlott zene: ♫ Young and Beautiful

Scarlette abban hitt, hogy Murphy törvénye nem tudomány. Csak egy ember találta ki, hogy megmagyarázzon egy pocsék napot, hisz attól, mert valami tönkremegy, még nem jelenti azt is, hogy az irányítást elvesztettük fölötte. Csakhogy ebben a pillanatban a dinamika alaptörvénye mindent felül írt. Már késő volt a fékbe taposni, az autó letért az útról. Scarlette ujjai elfehéredtek a kormányon, olyan erővel szorította.

Az idő furcsán megváltozott, míg a kontrollvesztés a másodperc tört része alatt megtörtént, utána lelassult, tűpontosan látta, ahogy a kocsi az árokba borulva fordul meg a tengelye körül, horpad a teteje, eltörik a szélvédő, az üvegdarabkák érthetetlen útvonalakat tesznek meg a levegőben, majd végül a légzsákok aktiválódva robbannak az utastérbe.

– Ne, ne, NE! – Magas és fülsértő hang repesztette a dobhártyáját, és rá kellett döbbennie, hogy ő maga adta ki. Miért? A gondolatai képtelenek voltak összeállni, mintha elhalt volna egy-két neuron az agyában. Elmosódtak előtte a vonalak és görbék, sötét masszatengerré vált a látása, hol egy feketét, hol egy zöld foltot látott, próbált pislogni, de vér csorgott a szemébe a szemöldökén át. Nem látott, de mindent érzett, hogy szívének aortája akasztásra kész kötélként csomózódott a nyaka köré, hogy a levegő csípett és mart és égetett, és leszorította a szemét és szorította és szorította, hogy ez nem vele történt meg.

Nem hallott semmit a fülzúgás statikájától, melyet a belé szorult félelem keltett. Tapogatva nyúlt volna bele az üvegszilánkokba a zsebe felé, hogy megkeresse a telefonját, csakhogy jobb karja furcsa szögbe állt kifacsarva. Nem érezett semmit, hogy fájt volna. Nem érzett semmit a morzén kívül, melyet az élet vésett húsába szívéig.

Badump-badump-badump.

Szomjazva a légvételekre kortyolta a levegőt.

Badump-badump-badump.

Fény csorgott kezének lenyomatára a pislákoló műszerfalról, próbált lélegezni, próbált gondolkodni, próbált akármit csinálni, amitől azt hinné, hogy nem most fog meghalni.

Most fog?

De még annyi mindent nem csinált, még egyszer ki akart ülni a ház elé, nézni a rózsaszín fréziákat és a fehér színű bakopa virágokat, elmenni Japánba és addig ülni a gyors vonaton, míg már azt hiszi, hogy a Földet is körbejárta, apa sírjához kimenni újra, elolvasni végre a Gyűrűk Urát, beleugrani az óceánba, és mikor már a tüdeje összeszorul a víz alatt, kiúszni a felszínre, nem gondolni annyit a főnökére és végre férjhez menni. Tervei voltak, egy élete, ami még rá várt.