Cseresznyevirág-szirmok

1//Csak egy ok

Just give me a reason

Just a little bit's enough

Just a second we're not broken just bent

And we can learn to love again

It's in the stars

It's been written in the scars on our hearts

We're not broken just bent

And we can learn to love again

Hat alak állt Konoha kapujában, a sötétségbe burkolózva. Csak a Hold fénye törte meg a sűrű feketeséget.

Ott állt, a legjobb barátaival körülvéve, és rájött, hogy vége.

Hiába ígérgették egymásnak, hogy soha nem szakadnak el egymástól, hogy mindig együtt lesznek jóban-rosszban. Mert van, hogy történnek olyan dolgok, amik alapvetően változtatják meg az elképzeléseket, és a világról alkotott képét az embernek. Nem mondta el nekik, de tisztában volt vele, hogy nem jön vissza. Sem holnap, sem holnapután, sem azután. Soha többé nem tér vissza.

Nem mondta el nekik, mert nem volt rá képes.

Csak nézte a barátait, de nem látta az arcukat tisztán a könnyek miatt, amiket az utolsó pillanatig igyekezett visszatartani. A szemei előtt boldog és kevésbé boldog pillanatok peregtek le, majd mindenkit jól megnézett magának, mintha bele akarná vésni a tekintetébe a vonásaikat, mint aki attól fél, hogy soha többé nem látja őket. Tudta, hogy az arca most elárulta, de már nem számított. Most végre levehette azt az utálatos maszkot, ami mögé lassan fél éve rejtette el az érzéseit. Most már lehullhatott a porba, eltörhetett, nem érdekelte. Kezdett félni, talán már annyira a részévé vált, hogy már le se tudja venni...

Meglátta a szőke könnyes szemét, mely mintha csak tükörképe lett volna a sajátjának. Nem érdekelte, mit ígért meg magának, nem érdekelte, hogy nem szabadna elragadtatnia magát, mert csak még fájdalmasabb lesz. Sutba dobott minden előre megtervezett dolgot, és Ino nyakába vetette magát.

Percekig csak egymást ölelve zokogtak. Majd Shikamaru odalépett és finoman elhúzta a szőke lányt, csak hogy utána ő szoríthassa magához. Ezután egy hollófekete hajú lány botladozott elé. Ő nem ölelte meg, de nem is várta egyikük sem. Furcsa kapcsolat volt az övék csakúgy, mint Shikamaruval. Megfogta Hinata kezét, majd megszorította, és szavak nélkül elmondták, mennyire sokat jelent a másik.

A Hyuuga lányt követte unokabátyja, és szorosan megölelte Sakurát. Mielőtt elengedte volna a fülébe súgott valamit, de olyan halkan, hogy senki sem hallotta. A lány tágra nyílt szemekkel nézett maga elé és próbálta feldolgozni a hallottakat. De mikor újra a fiú szemébe nézett, újra semmitmondó volt a tekintete, és kimérten biccentett.

Hirtelen egy szőke ciklon állt előtte, majd a következő pillanatban a nyakába vetette magát.

– Sakura-chan! – érezte, ahogy Naruto könnyei végigfolynak a nyakán, de már nem érdekelte. A fiú könnyei összekeveredtek a sajátjaival, és arra gondolt, milyen jó is lenne örökké így maradni. De nem lehetett. Nem. Most nem. És sajnos soha többé. – Emlékszel, hogy három évvel ezelőtt, pontosan itt, mit mondtál nekem? – szipogta a fiú, majd elhúzódott, hogy mélyen a lány szemébe fúrja tekintetét. Sakura erre még jobban elkezdett sírni. Hát hogy ne emlékezett volna?

– Hozd vissza, kérlek, Sakura – ismételte el Naruto a lány korábbi szavait. – Csak te tudod visszahozni. Én megpróbáltam... – fulladt el a hangja. – De nekem nem sikerült. Bár életre szóló ígéret volt... Kudarcot vallottam.