Cseresznyevirág-szirmok

11//Csapdába csalva

And I count my sins

And I close my eyes

Az éjszakai levegő hűvösen ölelte körbe az árnyakat, akik egymáshoz közel húzódva lépdeltek az erdőben. Csak úgy, mint Sakura három héttel korábban, ők sem akarták kockáztatni a főutat. Bárki felismerheti őket.

Neji haladt elöl, utat törve a többieknek, mint valamiféle rettenthetetlen természeti erő. Előző nap az éjszaka közepén szöktek ki Konohából, és azóta a Hyuuga még csak meg sem szólalt. A távolban mintha már látszott volna egy apró mélyvörös csík – a Nap néhány órán belül felkel. Egy nap és egy éjszaka meneteltek megállás nélkül, de senki sem panaszkodott.

Neji mögött unokatestvére sétált csendesen. Hinata lehajtott fejjel, maga elé nézve töprengett magában, ő sem beszélt sokat. Egyébként sem, de most főképp. Mellette Naruto, aki zsebre dugott kézzel kémlelte az eget. A csillagokat bámulva az jutott eszébe, hogy bárhol is legyen Sakura, lehet, a lány is a fényes pöttyöket nézi a fekete takarón.

Shikamaru és Ino pár lépessel a többiek mögött jártak, és lazán összekulcsolt ujjaik arról árulkodtak, hogy időközben a lánynak sikerült lenyugodnia. Egyikük sem kezdeményezett beszélgetést, de Shikamaru egyáltalán nem bánta. Sőt. Neki elég volt a lány finom kezét a sajátjában tartania, és máris kevésbé tűnt szörnyűnek a világ.

Így teltek tehát az órák: csendben.
De ez másféle csend volt. Nem az a barátságos, kellemes csend, ami körbeölelte az embert. Nem. Ez a vihar előtti csend volt. Mindannyian tudták, hogy valamire várnak.
Pontosabban valami vár rájuk.

Amikor Neji megtorpant egy nagyobb fa előtt, Hinata majdnem nekiütközött, annyira elmerült a gondolataiban. A többiek is felzárkóztak, majd szó nélkül vártak.

– Itt megállunk – a fiú hangja rekedtes volt. – Napfelkeltéig ki kell aludnunk magunkat.

– Mennyi idő, míg odaérünk? – kérdezte Ino, miközben kihúzta a hajgumit a hajából.

– Nem is tudjuk pontosan, hova kell odaérnünk – sóhajtott frusztráltan Naruto, de Hinata nyugtatóan megsimogatta a karját.

– Azt nem – ismerte el Neji. – De a térkép szerint van a Homok délnyugati határa mellett egy eldugott fogadó. Kifejezetten utazóknak.

– És?

– És ott körbe tudunk majd kérdezni – folytatta a fiú. – Valakinek tudnia kell valamit.

– A baj csak az... Vagyis nem baj, de... – vonta meg a vállát Shikamaru.

– Ez a hely, ha a térképünk helyes, három-négy napnyi járásra van még innen – jelentette ki Neji, miközben ledobta a táskáját a fűre.

– Mi két nap alatt meg tudjuk tenni azt az utat – nézett rájuk elszántan Naruto. – Utána kérdezősködünk az Akatsuki után, és egy hét múlva már Sakurával fogok ráment...

– Még ne szaladjunk ennyire előre – intette le gyorsan Ino. – Amúgy is, te idióta, Sakura egy hét múlva velem fog vásárolni a kedvenc...

– Lesz, ami lesz – szakította félbe Hinata, miközben lehuppant a fűre, Narutót a kezénél fogva magával húzva. – Most pihennünk kell, különben a fogadóig sem érünk el.

– Enyém a mostani őrség – nézett a többiekre Naruto.

Neji csak bólintott, majd intett a többieknek is, hogy feküdjenek le. Hosszú és kimerítő út állt még előttük. A két szőke váltott még egy éles pillantást, majd Shikamaru közéjük lépett és elhúzta onnan Inót.