Cseresznyevirág-szirmok

5//Kérdések, kérdések

I like that you're broken

Broken like me

Maybe that makes me a fool

I like that you're lonely

Lonely like me

I could be lonely with you

There's something tragic, but almost pure

Think I could love you, but I'm not sure

Naruto nem volt a régi önmaga, amióta Sakura elment. Megint egyedül sétálgatott az éjszaka közepén, így emlékezve a lánnyal közösen töltött időre. Nem tudta volna pontosan megmondani, mi volt a baj, de valami nem hagyta nyugodni. Főleg azután, hogy látta, Tsunade és Kakashi mennyire kikészültek a történtek hallatán. Persze, Sakura volt a Hokage tanítványa, a legtehetségesebb medika és Kakashi drága tanítványa...

Konoha kapujában megállt egy pad előtt, és fejcsóválva nézett az sötétségbe, a két hatalmas faoszlopon túlra. Nem, ezen igazán nem kellene emésztenie magát. Hiszen, mindez nem elég indok, hogy halálra aggódják magukat a lányért?

Megrázta a fejét. Nem, nem elég, szólt egy halk hangocska a fejében.

Sakura különlegessége ide vagy oda, valami akkor sem stimmelt. Hirtelenjében nagyot dobbant a szíve a gondolatra, hogy valamit nagyon elcseszett. Valami, valami...

Fejben megpróbálta összeszedni a használható információit. Sakura elment, mert megkérte rá. Ez tény. Bár...

Tulajdonképpen nem kellett nagyon győzködnie, sőt.

Lehet, hogy nem is ő kérte, hanem magától vállalkozott?

És nem is akarta, hogy bárki vele menjen... Egyedül akart menni Sasukéért, de vajon miért?

Miért nem avatta be őket a terveibe?

Mit gondolt igazából, hogy sikerül visszahoznia a fiút?

Naruto rájött, hogy információk helyett csak megválaszolatlan kérdésekben bővelkedik. Kétségbeesetten belerúgott az előtte heverő kukába. Van valami, amit nem vett észre, nem látott meg...

De hát a többiek is ugyanennyit tudtak, mégsem akadályozták meg semmivel Sakura szökését! Még asszisztáltak is hozzá. Narutóval együtt.

Nem tudta, mit kellene tennie, nem akarta, hogy elvakítsa az értelmetlen paranoiája. Kakashi azonban mindig is azt tanította nekik, hogy az ösztöneikre hallgatni kell.

Tudjátok, van az a kis hang, ami megszólal, amikor meg kell szólalnia – szólt, egyik alkalommal, amikor elmentek együtt vacsorázni edzés után. – Na, azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, okkal hallatja a hangját – majd, hogy nyomatékosítsa a szavait, lecsapta a poharát az asztalra. – Okkal.

Narutót is ez a kis hang vezérelte, amikor hirtelen ötlettől vezérelve Sakura lakása felé vette az irányt, háta mögött hagyva a sötét kaput. Évek óta volt kulcsa a házhoz, már akkor is, amikor a lány szülei még éltek. Miután meghaltak, felmerült, hogy Naruto otthagyja a lepukkant kis bérelt szobáját a Hokage-torony közelében és összeköltöznek, de Kakashi nem tartotta túl jó ötletnek.
Végül így is sokkal több időt töltött Sakura szobájában, mint a sajátjában. Emellett, rengetegszer meghívás nélkül állítottak be Kakashihoz aludni, aki eleinte elég zavartnak tűnt, de az idő múlásával már csak egy elnéző mosollyal és tárt ajtóval fogadta őket.

Annyira elmerengett a kellemes emlékeken, hogy már csak egy hangos kiáltásra eszmélt fel. A következő pillanatban a poros utcakövön találta magát, vele szemben Shikamaru ült, összeráncolt szemöldökkel.