Cseresznyevirág-szirmok

7//Mint a vér

'Cause I loved you dangerously

More than the air that I breath

Konan soha nem szerette a pirosat.

A vörös felhők csak Yahiko miatt kerültek a köpenyekre, ő ragaszkodott hozzá. A hajnal is inkább volt rózsaszín, vagy esetleg narancssárga, de ilyen vérvörös sosem. Ilyen vérvörösen csak a sharingan tudott csillogni.

Gyakran voltak rémálmai, ahol esetleg kínozták vagy megölték, de a valóság mindenen túltett. Vagyis... Hát valóság volt ez igazán?

Konan már nem tudta. Elfelejtette az idő fogalmát, elfelejtette, hogy hol van. Nem emlékezett a saját nevére sem. Nem tudta volna megmondani, melyik világban van.
Ha létezett egyáltalán.
Újra és újra szétszedték, majd összerakták.
Darabjaira hullott, csak azért, hogy aztán megint eltörjék.

Nem létezett számára semmi.
Csak a fájdalom.

Maga a szó már rég elvesztette a jelentését, valamiféle istenséggé nőtte ki magát a fejében. Nem létezett más, csak a fájdalom. Azt érezte minden porcikájában.

Fájdalmat látott, fájdalmat hallott.
Fájdalom. Fájdalom. Fájdalom.

Először könyörgött, hogy legyen végre vége. Rimánkodott könnyes szemmel, hogy vegyék el a fájdalmat. De most már nem emlékezett, milyen volt fájdalom nélkül.
Valaha élt volna úgy?
Valaha... Volt egy világ ezen a szenvedésen kívül?
Létezhettek színek egy másik világban? Nem tudta, milyen színek vonzzák abból a távoli világból. Hiszen nem ismerte őket. Elfelejtette, hogyan néznek ki.
Elfelejtette, mi a kedvenc színe.

Ismerte a vöröset, mert ilyen színű volt az ég az új világában.
Ismerte a feketét is, mert ez volt minden, amitől rettegett. A fekete, arctalan árnyék volt az, aki újra és újra megjelent, hogy kínozza. A véget nem érő kín és fájdalom. Csak ez létezett.
Az összes szó elveszítette az értelmét. Minden elveszítette az értelmét.

***

Sakura nem volt képes tovább nézni a kék hajú nő kifejezéstelen tekintetét, ahogy a semmibe bámul. Az ajkai enyhén elnyíltak, a szája szélén kifolyt a nyála. Úgy nézett ki, mint aki megtébolyodott.

Tudta, hogy Sasuke nem bánik Konannal kesztyűs kézzel. Meg akarta büntetni azért, amit vele tett. De ezt nem érdemelte, szólalt meg egy apró hangocska a fejében.
A Tsukuyomi nem ismert kegyelmet, ahogy a használója sem. Ő maga sosem tapasztalta, de élénken emlékezett még Kakashi-sensei elgyötört tekintetére Itachi látogatása után. Napok múlva is még enyhén sokkos állapotban volt, az elméje nem tudta teljesen kiheverni, amin keresztül kellett mennie. Szóval pontosan tudta, hogyan működik.
Konan nagyjából öt perce lehetett benne, de az tűnhetett akár öt órának. Vagy öt évnek. Elfogta a hányinger.

– Sasuke – nyögte nagy nehezen, miközben megpróbált lábra állni.

A fiú csak két-három lépéssel lehetett előtte, de az is végtelenül messze volt számára. Újra szólította, de Sasuke meg sem rezzent. Az arca egy kegyetlen maszkba torzult. Sakura nem tudta, hogy ilyenkor egyáltalán nem tud figyelni a környezetére, vagy csak rá nem akar.

Lassan felegyenesedett, és visszafojtott könnyekkel küszködve előre lépett. Kezét a dereka köré fonta, de a lába nem bírta el, ezért szinte ráborult Sasukéra, aki ösztönösen nyúlt utána. A fiú ujjai szorosan tartották a kezeit a dereka körül, hogy ne essen rá a sérült lábára. Elkapta a lányt, de a szemeit még mindig nem szakította el Konanétól. Sakura megrázta, semmi reakció. Püfölte a mellkasát, ahol érte, de a szemek még mindig élénken vöröslöttek.