1. Nem vagyok egyedül

351 33 18
                                    



Martin


– Hová mész? - jött utánam Matt a konyhából.

Nem volt kedvem válaszolni, csak felé pillantottam és elkezdtem húzni a cipőmet az előszobában. Mostanában teljesen megváltozott a viszonyunk. Sokkal megértőbb lett és már nem szívatott folyton, mint előtte. Talán az is közre játszott, hogy nagyon jól tudta min mentem keresztül.

– Jó, nem muszáj válaszolnod, úgyis tudom - vonta meg a vállát és az ajtófélfának támaszkodott. – Ma van egy hónapja. Elmehetek én is? - Meglepődve fordultam felé. 

– Szállj ki a fejemből! - morogtam rá, majd egy kis vigyort próbáltam magamra erőltetni, hogy ne vegye sértésnek a hanglejtésemet.

– Rendben öcskös - veregette meg a vállamat.

Matt gyorsan magára kapta a kabátját és a cipőjét, majd elindultunk. Mélyen felsóhajtottam, ahogy arcon csapott a februári hűvös levegő. Úgy éreztem már készen álltam, hogy meglátogassam. Az elmúlt egy hónap maga volt a pokol. A családom úgy kezelt, mint egy porcelán babát, ami bármelyik pillanatban összetörhet. Mondjuk belül össze is törtem. Képtelen voltam visszamenni az iskolába, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Hetekig csak a szobámban bujkáltam azon gondolkodva, hogy vethetnék véget az életemnek, de képtelen voltam megtenni, maradt a bűntudat általi önsanyargatás.

– Neked nem hiányzik? - szólaltam meg végül, ahogy gyalogoltunk a latyakos utcákon.

– De, Viviana féltékeny is volt rá, amiért jól kijöttem vele.

– Remélem, soha többet nem látom azt mocskos árulót! – szorítottam ökölbe a kezem.

– Attól nem kell tartanod. Hiába könyörög nekem, biztosan nem fogom visszafogadni azok után, amit tett.

Ettől a hírtől egy fokkal jobban éreztem magam. Viviana nagyszerűen blokkolta az elméjét Matt elől. Fogalmunk se volt róla, hogy ő hozta ránk a REMK embereit, miatta kellett idő előtt Odriába menekülnünk és miatta kapták el Barbarát. Ha ő nem lett volna, Barbara még most is velünk lehetne. Bár tartottam tőle, hogy Matt ragaszkodni fog a lányhoz, amiért az korábban annyit segített neki, de ritka alkalmak egyike, hogy most ésszerűen gondolkodott. Mintha ebben a pár hétben hirtelen felnőtt volna.

– Megérkeztünk – suttogtam magam előtt. Megtorpanva álltam meg a temető kapujában, mintha egy láthatatlan kőfalnak ütköztem volna. Még egyszer sem mertem a temetés óta visszajönni.

– Jól vagy? - aggódva fogta meg a vállamat a bátyám.

Vettem egy nagy levegőt, bólintottam és minden erőmet összeszedve elindultam. Nyilván nem éreztem jól magam. Minden lépésemmel egyre több emlék tört újra a felszínre. Amikor megpillantottam a sírját és a rajta kókadó koszorú rengeteget, legszívesebben azonnal visszafordultam volna. Nem akartam újra átélni azt a fájdalmat, amit az elmúlt hetekben sikerült elfojtanom. Erősnek kellett lennem, ha igazi vadásszá akartam válni. Megfogadtam, hogy bosszút állok az Aaron testét birtokló démonon. Miatta százan haltak meg a kroát kisvárosban, többek közt egykori barátaim is. Végignéztem, ahogy Barbara a karjaiban halt meg. Úgy nézett a lányra, mintha még mindig lett volna a démonnak emberi oldala. Mérhetetlen dühroham kapott el és egyenesen Aaronnek estem, mielőtt még lenyúlhatta volna a követ. A sátánfattyúk ismét neki engedelmeskedtek, és nagy meglepetésemre, ahelyett hogy még nagyobb pusztításra sarkallta volna a dögöket, egyszerűen visszavonulót fújt. Mielőtt még Rufus és társai felgyújthatták volna ott a helyszínen Barbara testét, Robert feltartotta őket pár kollégájával, amíg én és néhány vadász segítségével kivittük. Gondolom nem lehetett könnyű ezek után egyezkedni a REMK-kel, de Robert semmiképp sem akart hamvasztást. Bízott benne, hogy talán még feltámadhat a kő segítségével, ezért azzal együtt temettük el. Viszont az elmúlt egy hónapban semmi jelét nem látta, annak, hogy a lánya valaha is visszatért volna az élők világába. Nehezen, de kénytelenek voltunk mindannyian beletörődni.

Without Shadow - Föld és Pokol peremén II.Where stories live. Discover now