Without Shadow - Föld és Pokol peremén II.

2. Az éjszakai démon

Martin

Üres! Csak ez az egy szó kavargott a fejemben megállás nélkül. Ha nincs Barbara a föld alatt, akkor hová tűnhetett? Mégis feltámadt volna? Nem erre a látványra számított egyikünk sem, amikor feltártam a koporsót. Nathalie és Tina ijedt tekintete belevésődött egy életre az emlékeimbe. Hajnalban semmit se aludtam, ahogy a következő nap sem. Megállás nélkül kattogott az agyam, hogy mi lett Barbara testével, illetve a kutyák vonyítása sem hagyta, hogy mély álomba szenderülhessek. Egyre hangosabban és egyre agresszívabban kezdtek ugatni a környéken.

– Hülye dögök! - sóhajtottam és a párnámba fúrtam a fejem. Újabb testhelyzet váltás során a plafont kezdtem el vizsgálni. Egy ocsmány pók függött az egyik sarokban. Hosszas elmélkedésem után arra jutottam, hogy levadászom azt a nyolclábút.

Ahogy kikászálódtam az ágyból, magam se tudom miért, de inkább az ablak felé vettem az irányt. A hold erős vakító fénye szinte bevilágította az egész szobámat. Ismét köd borult az utcákra, amely a nyugtalan ugatásokkal együtt nyomasztó hangulatot kölcsönzött a környéknek. Meglehet, hogy ezt is beképzeltem, de ismét démoni jelenséget éreztem a zsigereimben, viszont ez a temetőihez képest sokkal gyengébbnek tűnt. Érdekesnek tartottam, hogy ahogy egyre jobban megismertem az erőmet, annál jobban érzékeltem a sötétség jelenlétét. Talán ha hamarabb ismerem fel az Aaronben megbújó démon, időben segíthettem volna Barbarán. Az is lehet, hogy miattam most vette át a hatalmat a lány démoni énje. Az emberi mivolta helyett életre keltettem egy szörnyet, aki elpusztítja majd a halandók világát.

– Ezt is elbasztam!

Mérgemben ököllel a párkányomra csaptam, ami azonnal kettétört.

– Még jó hogy nem a falba ütöttem - morogtam az orrom alatt.

– Mit zajongsz már? - jött be morcosan a szemét dörzsölgetve Tina.

– Aludj inkább! – feleltem visszafogott hangon.

Tina fájdalmasan felsóhajtott, ahogy végignézett rajtam, azután szó nélkül odajött és megölelt.

– Nem te tehetsz róla, Martin! Feleslegesen hergeled magad.

– Akkor mégis ki? – bújtam ki a szorításából. – Mi van, ha feltámadt, de már egyáltalán nem önmaga? Mi van, ha én szabadítottam a világra? Lehet mindvégig ez volt a tervük és csak az orrunknál fogva irányítottak ezek a rohadékok! – szorítottam ökölbe a kezem.

– El kellene mondani Robertnek, biztosan tudni fogja mi ilyenkor a teendő.

– Robertnek? – felhorkantottam. – Őt csak az érdekli, hogyan kettyintse meg anyánkat!

– Ezt most fejezd be! – sziszegte csípőre tett kézzel. Kék írisze a hold fényében sötétebbé. Idegesen a hajába túrt és Robert védelmére kelt. 

– Nem is Robertet utálod, hanem saját magadat! – mondta ki végül a nyers igazságot, amitől a szavam is elállt. Ekkor vette csak észre a mögöttem lévő törött ablakpárkányt. Tina bosszúsan az ablakhoz rohant, hogy kérdőre vonjon, de amint odaért és kipillantott rajta, megdermedt. Aztán a következő pillanatra lehajította a törött fapárkányt és rátapadt az üvegre.

– Ez Matt! – fordult vissza halálra vált arccal és az ablak felé mutogatott.

Gondolkodás nélkül mellé léptem. Tényleg őt láttuk, felismertem a fekete bőrkabátját, aminek a hátulján egy tüzes koponya volt. Azonnal felöltöztem és leszaladtam a földszintre. Tina sietősen szaladt utánam.