ANGEL - 🔞 Egy sztriptíztáncos története 🔞

5. A megmentő

- Ébredj hallod?! Nem alhatsz, ébredj már! Nyisd ki a szemed!

A fiatal férfi keze sűrűn csapódott az arcához. Még van pulzusa, szapora, gyenge, de legalább még életben van. A bőre szinte kék, a szája lila... Gyorsan kell cselekedni, minden perc számít. Fel kell melegíteni a testét, azonnal. De mivel?

Az idegen gyalog volt, a szüleitől tartott haza, akik nem laktak messze tőle. Gondolta, sétál egyet a békés hóesésben, ahogy minden évben tette ilyenkor; az apja szokásos nehéz szavainak le kellett ülepednie benne, ahogy az anyja ünnepi főztjének is. Karácsony éjjelén, hajnali egy órakor rajta kívül nem sokan mászkáltak ezen a környéken, még autók is csak elvétve. Fájó lelkének jót tett a magány, háborgó gondolatait lecsendesítette a hideg levegő. Az apja idén is kifejtette, hogy nem tekinti őt férfinak, hogy szégyent hoz a családjára, és a betegségéből, miszerint a fiúkhoz vonzódik, ki kellene végre gyógyulnia. Ez pedig szerinte úgy történne meg legkönnyebben, ha feleségül venne egy lányt.

Nem akart ő szégyent hozni senkire. Nem volt lázadó típus, keményen tanult azon az egyetemen, ahol az apja akarta, utána az ő cégénél dolgozott, mégse tudta soha büszkévé tenni a szüleit, pedig ez volt minden vágya. Ezért aztán elhatározta, hogy szerelem nélkül fog élni. Nem fog többé szeretni, akkor nem is fájhat semmi, nincs összetört szív, nincs szégyen és nincs csalódott apa. Jéggé fagyasztja a szívét, csak a munkának fog élni. Még az is lehet, hogy megnősül, és családot alapít, ahogy minden normális férfi.

A földön fekvő hófehér alak látványa kizökkentette a melankóliából. Mit keres itt ez a fiatal fiú, egy szál áttetsző ingben és tenyérnyi rövidnadrágban, kisminkelve, vérző sebbel az arcán? Prostituált lehet, szegénynek jól ellátták a baját. Mi a fenét csináljak? – gondolta – Mire segítség érkezne, addigra talán meg is hal szegény.

Hirtelen jött ötlettől vezérelve kigombolta hosszú szövetkabátját, a kihűlt test alá nyúlt, a karjaiba emelte, és magához szorította. Szerencsére ez nem esett nehezére, jó kondiban volt. Beleborzongott, ahogy a hideg test az ő jó melegen tartott mellkasához ért, még ha csak a pulóverén keresztül is. Amennyire sikerült, köré húzta a kabátját, így cipelte a hátralévő négy háztömbnyi úton. Folyamatosan kérdezgette közben: Hol laksz? Mi a neved? Mi történt veled, ki bántott? De nem érkezett válasz. Csak hazáig bírd ki, kérlek, ott már meleg van!

Amikor a házához ért, a vállára emelte a fiút, hogy ki tudja nyitni az ajtót. A lakásába érve azonnal lefektette a kanapéra, betakarta a kabátjával, feltekerte a termosztátot, a fürdőszobába ment, hogy meleg vizet engedjen a kádba, majd visszament az ájult fiúhoz. Szegény teremtés. Senki nem érdemel ilyen sorsot.

Megsimogatta a sebes arcát. Gyönyörűnek találta. Amíg a kád megtelt vízzel, csak csodálta a szépségét, és azon merengett, mi történhetett ezzel a bájos kis lénnyel. Mintha egy angyalt taszítottak volna le a földre. Levette róla a kabátot, végignézett a törékeny testén.

- Le kell vetkőztesselek, hogy betehesselek a kádba – mondta neki. – De nem foglak bántani, ígérem.

Kioldozta a derekára kötött aranyszalagot, óvatosan szétnyitotta az inget, és kibújtatta belőle a karjait. Még mindig kékes színű és hideg volt a bőre, mint a jég. A rövidnadrágot is lehúzta róla, csak a szűk kis alsót hagyta rajta. Újra a karjaiba emelte a fiút, hogy a meleg vízbe ültethesse.

A kád mellé térdelve a tarkójánál fogva tartotta, nehogy belesüllyedjen. Az arcára, ezüstszőke hajára is locsolt a meleg vízből, ami lassan leoldotta csillogó sminkjének maradványait, közben imádkozott magában, hogy a fiú magához térjen.