ANGEL - 🔞 Egy sztriptíztáncos története 🔞

7. Meglepetés

- Azóta próbállak megtalálni, de a biztonsági őr nem adta ki az elérhetőségedet. Miért rohantál úgy el? Hoztam neked egy kis pénzt, amivel megúszhatod az utcára kerülést. Majd megadod, ha akarod, de nem is kell megadni. Segíteni szeretnék...

A táskájához nyúlt, kivette belőle a vaskos borítékot.

- Istenem, Jungkook... nem... ne csináld ezt!

- De hát holnap kirak a főbérlőd! És a főnököd is!

- Nem, nem rak ki egyik se, megoldottam! Összeszedtem a pénzt.

- Ugye nem egy uzsorástól? Hogy megint tartozz valami...

- Nem! Megkerestem - vágott közbe Jimin. Lesütötte a szemét, beharapta az ajkát, a padlót bámulta. 

Jungkook nem tudott másra gondolni, csak arra, amit attól a fickótól hallott. Émelygés fogta el. Éppen rákérdezett volna, hogy mégis hogyan kereste meg azt a pénzt, amikor odapenderült Taehyung, és átölelte a szőke táncos derekát. Jungkook ösztönösen hátralépett egyet, meghajolt előtte. Jimin bemutatta őket egymásnak.

- Ó, a hős megmentő! – lelkendezett Tae – Hát itt van személyesen! Ezúton is köszönöm, amit érte tettél!

Jungkook zavartan mosolygott, a borítékot gyűrögette a kezében. Ostobán érezte magát. Taehyung még gyönyörűbb közelről, mint a színpadon. És láthatóan jól megvannak együtt munkán kívül is. Ő köszöni meg, amit Angelért tettem... ez azt jelenti, hogy nagyon közel állnak egymáshoz. Ha ez esetleg nem lett volna elég nyilvánvaló az előbb a színpadon.

- Csodásak voltatok – mondta elcsukló hangon – Akkor... én most megyek is. Boldog újévet!

Nem ment bele kínos búcsúzkodásba, a lehető leggyorsabban el akart tűnni onnan. Lángoló arccal rakta el a pénzzel teli borítékot a táskájába, átverekedte magát a táncolókon, és kiviharzott az utcára. Mi a francot képzeltem? Hogy majd megint „megmentem", és ettől majd a karjaimba omlik?! Dühösen a hajába markolt, nagyot sóhajtott. A kinti hideg levegő jólesően lehűtötte, de a gombóc a torkában rendületlenül fojtogatta tovább. Meg akartam fagyasztani a szívemet. Nem akartam soha többé szerelmes lenni, de ez nem jött össze, és most itt vagyok, én szerencsétlen balfasz, aki megint túl sokat képzelt valamibe, és hülyét csinált magából... ébresztő Jeon Jungkook, ez itt a valóság.

Elővette a telefonját. 11:30, éjfélre odaérek Jin bulijába, ha hívok egy taxit. A barátaim és jó sok alkohol, az kell most nekem. Ekkor egy kéz hátulról megérintette a vállát. Hátranézett, tekintete Angel csillámosra sminkelt szemeivel találkozott. A szőke fiú lihegett a futástól, lehelete azonnal fehér kis felhőkké változott, de ezúttal volt rajta kabát.

- Jungkook... köszönöm! Nem tudom, mit mondjak, én... nem fogadhattam el... nem érdemlem meg, hogy ilyen jó legyél hozzám... én egy senki vagyok, egy csóró sztripper, de... szeretném neked elmondani, hogy...

Jungkook szembefordult vele, a telefonját a füléhez emelte, aminek láttán Jimin elhallgatott. Jungkook sejtette, hogyan kereste meg a pénzt, rosszul volt a gondolattól, és nem akart erről többet hallani. Az agyába betörő valóság kíméletlenül kezdte lerombolni a romantikus álomképeket, amiket az elmúlt napokban a táncosról szőtt.

Még mindig gyönyörű, bájos és őrülten szexi – gondolta – de... ez egy sztriptíztáncos. Nem is ismerem őt. Amilyennek akkor láttam, csak a képzeletem szüleménye volt, semmi más. Valami, amit akkor látni akartam.

Egy szomorkás, alig látható mosollyal a fiú vállára tette a kezét, közben a vonal túlsó végén felvették a telefont.

- A Black Rainbow bárhoz kérek egy kocsit. Igen, Itaewonban, az az... – beszéd közben lassan leengedte a kezét a válláról, majd hátat fordított Jiminnek, és tovább sétált. – Három perc? Nagyon köszönöm... igen, ott fogom várni a következő...