ANGEL - 🔞 Egy sztriptíztáncos története 🔞

14. Készülj!

Az eladó egy égszínkék kasmírpulóvert hozott elő, és Jimin elé tartotta.

- Nézze csak, uram, ez a szín tökéletesen megy a fiatalember hamvasszőke hajához és a világos bőrtónusához. Mit gondol?

- Azt gondolom, hogy megérte a napot a fodrásznál kezdeni – mosolygott Namjoon.

Jimin is elmosolyodott. Óvatosan megérintette a valószínűtlenül puha anyagot. Soha nem viselt még ilyen finom, drága holmit.

- Próbáld fel! – biztatta Namjoon.

- És önnek, uram? Mutathatok egy szép pulóvert, esetleg egy kabátot? – kérdezte a nő – Ehhez a gyönyörű öltönyhöz van egy csodaszép homokszínű gyapjúszövet kabátunk az új kollekcióban.

- Köszönöm, nem. Talán legközelebb.

Az eladó mosolyogva meghajolt, és bekísérte Jimint a többi kiválasztott darabbal együtt a próbafülképe. Egyenként mutatta meg őket Namjoonnak. Volt köztük öltöny, ing, kabát, cipő, mind úgy simult a karcsú alakjára, mintha kifejezetten rá szabták volna. Amikor a kék pulóver került sorra, a tükör elé állt benne, jobbra-balra fordult, végigsimított a pihepuha anyagon.

- Tetszik neked? – lépett mögé Namjoon, kezét a vállára téve.

Jimin megfordult, a szemébe nézett. Olyasmit látott most a férfi tekintetében, amit eddig még soha. Szokatlan melegség volt benne, de ez most nem vágy volt. Nem gondoskodás, nem is féltés. Ez most valami egészen új volt.

- Ez tetszik a legjobban – mosolygott Jimin.

- Akkor ez is a tiéd.

A pénztárhoz mentek, ahol az alkalmazott mindent gondosan becsomagolt Christian Dior feliratú kartondobozokba. Namjoon a pultra csúsztatta az arany hitelkártyáját. Átkarolta Jimint, aki majdnem elájult a végösszeget látva.

- Rengeteget költöttél rám. Ha tudom, hogy ezek ennyibe kerülnek... - hebegte a luxus üzletközpont fényes, széles folyosóján – De nem volt árcédula a ruhákon!

- Én döntöm el, mire költöm a pénzem – Namjoon szigorú hangja úgy vágta el a beszélgetést, mint az acélpenge.

Intett a testőrnek, hogy vigye le a dobozokat a kocsiba, és ott várja meg őket. Ezután beszálltak az üvegliftbe, és halk zene kíséretében felemelkedtek a legfelső emeletre. Namjoon kilépett a zen stílusú tetőteraszra, Jimin követte. Lélegzetelállító kilátás Szöulra, és egy szolidan elegáns szusibár fogadta őket. Jimin, mint egy kisgyerek, szaladt a mellvédhez. Megtámaszkodott rajta, de olyan lendülettel, hogy Namjoon megijedt, hogy ki fog zuhanni.

- Merre van a házad, hyung?

- Arra ott, látod azokat a dombokat a Namsan toronytól jobbra? – mutatta Namjoon – A második dombon.

- Látom! Az én régi lakásom pedig arra van. Ott a Black Rainbow, és ott a King Cobra! Igaz?

- Majdnem. Kicsit arrébb – Namjoon megfogta Jimin kinyújtott karját, és a helyes irányba állította.

Ezután nem érdekelte a kilátás. Csak az izgatottan csillogó szemeket nézte a szélfújta szőke tincsek alatt.

- És ott van a...

Jimin elhallgatott, leengedte a kezét. A csillogás mintha hirtelen kihunyt volna a szeméből.

- Micsoda?

- Semmi, nem érdekes.

- Mondd el! Mit akartál mutatni?

A fiú csak bámult egy irányba, aztán hátat fordított a mellvédnek, és nekitámaszkodott. A méregdrága ajándékokra gondolt, amiket az imént kapott. Jól meglenne nélkülük. De a szabadsága nélkül? Az álmai nélkül? Innen föntről, a világ tetejéről, a luxuspláza tetőteraszáról nézheti a várost, amelyben él, de nem sétálhat az utcáin. Az új pulóvere ára fedezne egy félévet az egyetemen, de ő nem tanulhat, nem választhatja meg a sorsát...