ANGEL - 🔞 Egy sztriptíztáncos története 🔞

23. Szégyen

Vasárnap volt; Jungkooknak nem kellett bemennie dolgozni, egész nap kúrálhatta a másnaposságát erős kávéval, váltott hőfokú zuhannyal és instant ramennel, de csak fizikailag kezdte jobban érezni magát. Lelkileg épp olyan nyomorultul volt, mint előző nap, és ezen Jimin üzenete se segített, miszerint fél órán belül megérkezik hozzá.

Nem fárasztotta magát rendrakással, csak a koszos ruháit szedte össze a nappaliból, és rádobálta őket a fürdőszobában egyre növekvő szennyeskupacra, amelyben meglátta Jimin alvós pólóját. Kivette a többi közül, és az orrához szorította a puha anyagot. Mélyet szívott a mámorító illatából, egy pillanatra engedte, hogy agyát elöntsék az emlékek, aztán visszadobta a pólót a kupacra. Belenézett a mosdó feletti tükörbe, közel hajolt, megvizsgálta a lila foltot az arcán. Két nap múlva tárgyalás, nagyon remélem, addigra eltűnik, gondolta. Hogy néz az ki, hogy a védőügyvéd szeme alatt jókora monokli éktelenkedik?

Jimin késő délután érkezett meg. Volt kulcsa a lakáshoz, mégis csöngetett, és megvárta, hogy Jungkook ajtót nyisson neki. Nem érkezett üres kézzel, hozott vacsorát a kedvenc kifőzdéjükből. De a szokásos csók, amivel köszönni szoktak egymásnak, ezúttal elmaradt.

- Szeretném, ha őszintén és higgadtan beszélgetnénk. A tárgyaláson nem lehetünk haragban – foglalt helyet az étkezőasztalnál.

Jungkook leült vele szemben, és megrázta a fejét.

- Már nem is tudom, miért csinálom végig ezt az egészet. Az apám kedvéért?! A pénzért, amit attól a gengsztertől kapok? A te kedvedért, aki valamilyen beteges oknál fogva odavagy érte?

- Tedd meg magadért! Jól fog csengeni a neved a hírekben, amikor majd győztesen hagyod el a bíróság épületét, és az arcodba tolják a kamerákat meg a mikrofonokat.

Jungkook sóhajtva dőlt hátra a székén.

- Győztesen? Színjáték az egész, előre megírt forgatókönyvvel. Akárcsak az egész életem. Csak el kell játszanom a szerepemet, amit megírtak nekem, és akkor megtapsolnak érte.

Jimin nem felelt azonnal, egy darabig csak hallgattak az asztal fölött.

- Ami köztünk volt... - szólalt meg végül – az lehetett volna igazi. Csak fel kellett volna vállalnod. Ketté tépni a forgatókönyvet, és megírni a sajátodat.

Jungkook előre dőlt, és az arcán éktelenkedő lila foltra mutatott. Az asztal fölé lógó lámpa rivaldafénybe vonta a csúnya sérülést.

- Ez lett belőle, amikor „felvállaltam".

- Vagyis, amikor lebuktál – Jimin is az asztalra könyökölt, szigorúan nézett a fekete hajú szemébe. – Soha nem vállaltál volna fel önszántadból, és nemcsak azért, mert féltél apád reakciójától, hanem azért sem, mert szégyelltél engem. Sehogy sem passzoltam a makulátlan, nagypolgári életedbe. Még egy tisztességes randira se mertél elvinni, nehogy valahol valaki meglásson veled.

Újra csönd telepedett közéjük. Jungkook nem tudta tagadni az elhangzottakat. Fejében számtalan gondolat kavargott, kész káosz uralkodott az elméjében. De egy gondolat kiviláglott a többi közül, ez hangosabban dübörgött minden másnál, és nem csak most, a szakítás kapujában, hanem azóta nem hagyta nyugodni, hogy megismerte Jimint.

- Ha már felvállalósat játszunk, légy velem utoljára őszinte. Mi van Taehyung és közted? Lefeküdtél vele?

- Barátok vagyunk.

- Ő odavan érted.

- Honnan veszed ezt?

- Onnan, hogy nyilvánvaló, csak rá kell nézni. Válaszolj, lefeküdtél vele? – türelmetlenül beharapta az ajkait, és idegesen kapargatta az asztal lapját.