Without Shadow - A vörös szemek mögött I.

3. Mind vágyunk a figyelemre

Vanessa az ágyán hason fekve olvasott, ujjaival görcsösen tartotta a vastag könyvet, homlokát közben folyamatosan ráncolta. Nem akartam megzavarni, hisz legalább végre elkezdett tanulni. A történelem tanár megijesztette, hogy ha nem tanul, akkor félévkor biztosan megbuktatja. Csendben csináltam a saját dolgomat, elővettem a gitáromat a szekrényből, utána Martin papírjait kiterítettem az asztalomra, majd az egyik fiókomból elővettem pár üres papírt. Kottának megfelelően bevonalaztam az első oldalt, aztán mélyen a gondolataimba temetkezve ültem a lapok felett.

– Láttam ma Mercedesékkel ebédeltél. Jó kis társaság lehetett – szólalt meg váratlanul Vanessa.

– Ja. Nem volt több hely és hozzám ültek. Elég sokat tudnak beszélni, teljesen lezsibbasztották az agyam – válaszoltam. Vanessza egy jóízűt nevetett a megnyilvánulásomon. Az előtte lévő könyvét becsukta és az ágy mellé, a földre dobta.

– Akkor ezek szerint nem fogsz vele kibékülni? – kíváncsiskodtam. Vanessa egy különös fintort vágott, ami az állításom ellenkezőről tanúskodott. Felült az ágyán és felém fordult.

– Szánalmasak – mondta érzelemmentes arckifejezéssel – Csak népszerűbbek akarnak lenni nálam, hogy végre felfigyeljen Mercedesre Aaron. Pedig sosem fog, nem fecsérli ilyenekre az idejét. De ő meg túl hülye hozzá, hogy észrevegye – kis harag villant át az arcán.

– Értem – böktem ki egy hosszabb szünet után. Vanessa szénfekete haját babrálta ujjaival, tekintetét a földön lévő könyvre szegezte, majd ismételten rám. Lábait kinyújtóztatta, felkelt az ágyából, majd leült a mellettem lévő székre.

– Te egy igazán különleges lány vagy – bámult rám hatalmas barna szemeivel. Kissé riadtan pislogtam vissza rá.

Még, hogy én különleges? Viccel!

– Ugyan, dehogy! - nevettem zavaromban.

– Dehogyisnem! Igaz, hogy egy félénk csajszi vagy, de érzem, hogy hatalmas dolgokra vagy képes. Ha már leáldozóban lenne az én csillagom, szeretném, ha te vennéd át a helyemet – kezével megszorította a bal karomat miközben hozzám beszélt. Nem értettem mit igyekezett elmondani nekem, ködösen fogalmazott, sejtelmesnek és rejtélyesnek hatott.

Vanessa felpattant mellőlem és a szekrényem felé vette az irányt.

– Ezt nem egészen értem – vallottam be.

A szobatársam egy pillanat erejéig rám pillantott a válla fölül, és szinte alig láthatóan, de felfelé ívelte a szája sarkát.

– Majd érteni fogod – felelt, immáron háttal nekem, és bele vetette magát a ruhatáramba.

Hangosan hümmögött, mikor kiemelt a polcomról pár pólót és nadrágot.

– Nehéz dolgom lesz veled – közölte, de még mindig az egyik felsőmet forgatta ujjai közt, aztán összehajtotta és visszatette a helyére. – Ahhoz, hogy népszerű legyél, kicsit csajosabb és kihívóbb ruhákra lesz szükséged. Az sem hátrány, ha egy jó képű pasi oldalán díszelegsz – Ekkor sejtelmesen rám mosolygott. – Tudtad, hogy Martin benne van a suli tíz legjobb pasijai közt? Igazán összeillenétek, figyeltelek titeket szünetekben, nagyon cukik vagytok együtt – vigyorgott.

Éreztem, ahogy az arcomba szökött a létező összes vér a testemből. Fél pillanatig a döbbenet hatása alatt voltam, hiszen maga a feltételezés, hogy én és Martin, mint egy pár... Igazán lesokkolt.

– Mi csak barátok vagyunk, Vanessa – szóltam végül kissé rekedtes hangon. Erre csupán egy hitetlen pillantást kaptam válaszul, és felvont szemöldököt. Vanessa kémlelni kezdte arcom minden egyes vonását. Jobb kezével előre húzott egy fekete tincset a hajából, és miközben engem figyelt, azzal babrált.