9. Az ünneprontó

533 56 2
                                    



A szobám ajtaján három erőteljes kopogást hallottam. Több mint fél óra eltelt azóta, hogy ott hagytam a bált. Sejtelmem se volt, hogy ki lehetett még rám kíváncsi a mai nap folyamán. Elgémberedet végtagjaimat megerőltettem és ajtót nyitottam.

– Na, végre! Már nem tudtam hol keresselek – állt előttem Aaron. Furcsállva végigmérte kényelmes öltözékemet. – Azt ne mond, hogy máris aludni készülsz! – szigorú pillantásokkal illetett. Semmitmondó arccal hanyagul megvontam a vállamat, majd visszacsoszogtam az ágyamhoz.

– Ne csináld már! – jött be utánam, közben pedig nem győzte átlépni a szőnyegen heverő dolgaimat. – Gondolom nem a földön szoktad tárolni a könyveidet. Mi a baj?

– Semmi – közöltem szárazon, amikor mellém ült az ágyra.

– Ugye tudod, hogy a srácok gyűlölik ezt a választ? Komolyan kérdeztem! Ha Mercedes miatt ment el a kedved, akkor gyorsan felejtsd el őt! Irányba tette, úgy hogy már nem fog veled kötekedni.

Ettől megkönnyebbülten felsóhajtottam.

– Aaron, mit akarsz tőlem? – néztem rá. Túl irreális, hogy ennyire törődjön velem egy olyan srác, akit egyáltalán nem ismerek.

– Ezt hogy érted?

– Fogadtatok a haverokkal vagy mi?

– Nem, dehogy! – háborodott fel.

Ekkor újra megpillantottam a sötétséget a szemében.

– Azért vagyok itt, hogy segítsek neked – folytatta.

– Mégis miben tudnál segíteni?

Aaron egy ideig némán nézett mielőtt bármit is mondott volna.

– Hogy jól érezd magad a bulin – mosolyodott el, és lágyan végigsimított a hátamon.

Nem egészen így értettem a kérdésemet, de nem volt kedvem még jobban belebonyolódni, mert Aaron vagy nem értette mire akartam kilyukadni, vagy szándékosan hárított.

– Már attól elmegy az életkedvem, ha arra gondolok, hogy végig kell néznem, hogy Martin és a kis barátnője ott enyelegnek közönség előtt.

Aaron váratlanul felpattant mellőlem. Tekintetében csillogást véltem látni.

– Akkor ez egy nagyszerű alkalom, hogy visszavágj neki! Lássa csak, mennyire jól tudod érezni magad nélküle – széles mosolyra húzta a száját.

Egy pillanatra elgondolkodtam az ötleten. Ezek szerint mégis volt valami közös bennünk, még pedig a bosszúvágy.

– Jól sejtem, hogy addig fogsz győzködni, amíg igent nem mondok? – Mosolyráncok gyülekeztek a szám szegletébe.

– A sötétoldal csak rád vár - hívogatóan felém nyújtotta a kezét, amit nevetve elfogadtam. A fekete vámpírjelmezében tényleg úgy festett, mint valami gonosz démon, aki a rossz útra akart csábítani.

Talán még a végén tényleg meg fogom kedvelni. – villant át az agyamon. Aaron szó nélkül felhúzott az ágyról, majd a szekrény elé állított, hogy mihamarabb öltözzek át.

– Kapsz tíz percet! Kint várlak majd – csukta be maga után az ajtót.

Adtam magamnak még egy esélyt, hogy jól szórakozhassak az este. A szekrényem mélyéből előszedtem a legcsinosabb ruhámat, amim csak volt. Utána villámsebességgel rendbe hoztam a szétkent sminkemet, ami kicsit több időt vett igénybe, mint szerettem volna. A lényeg viszont, hogy bulira készen állhattam a tornateremben Aaronnel az oldalamon.

Without Shadow - A vörös szemek mögött I.Where stories live. Discover now