Without Shadow - A vörös szemek mögött I.

8. Halloween

Elérkezett a várva várt nap, azaz a halloweeni előadás napja. Egész délelőtt gyakoroltunk, hogy minden tökéletesen alakulhasson. Nagyon izgultam, vagy ötször leellenőriztem; a fényeket, a díszeket, a szereplőket és még a zenészeket is. Ez volt az első komolyabb előadásom, és szerettem volna büszke lenni rá. Szinte minden tökéletesen zajlott, egyedül Mercedesszel akadt egy kis problémám a főpróba előtt. Éppen törökülésben ültem a fal mellett és az előadás jegyzeteit lapozgattam, amikor fölém tornyosult.

– Igaz, hogy Aaronnel mész a bálba? – állt meg előttem, kezét csípőre tette és szemrehányóan rám nézett. Tekintetéből erőteljes féltékenység áradt, ami keveredett a haraggal.

– Igaz – néztem vele farkasszemet, de végül nem bírtam állni a szúrós tekintetét, és inkább a papírokhoz fordultam.

– Hogy volt képed hozzá, te kis cafka! – kiáltott rám, majd kitépte kezemből a lapokat. Éreztem, hogy körülöttünk megfagyott a levegő és minden szempár ránk szegeződött. Az izmaim remegtek, mert tudtam, hogy semmi jót nem tartogat a díva haragja. Vettem egy nagy levegőt és felálltam. Mercedes tett egy lépést felém, mire én automatikusan hátráltam. Túl közel férkőzött az aurámba.

– Nagyon jól tudtad, hogy magamnak akartam Aaront! Már az első naptól kezdve, ahogy betetted ide a lábad, megpróbáltad szabotálni a tervemet, ugye? – megfogta a pólómat, és a falhoz taszított. Szívem hihetetlen sebességgel felgyorsult, már kezdtem érezni az ereimben szétáramló adrenalint.

– Ez nem igaz! – ellenkeztem, és lelöktem magamról a szőkeség manikűrözött ujjait.

– Lányok, elég legyen! – igyekezett hangos kopogó léptekkel Miss Scarlett, hogy szétválasszon minket.

– Ezt még meg fogod bánni! – sziszegte, és megvető tekintetével végig mért a tornacipőmtől egészen a fejem búbjáig, majd egy sértődött hajlendítéssel tovább állt.

Kifújtam a tüdőmbe rekedt levegőt, és végighallgattam a tanárnő megrovó beszédét, miszerint ne forduljon elő ilyen még egyszer! Ez részemről kivitelezhetőnek tűnt, de csak részemről. Félve, a magát produkáló lány felé pillantottam, aztán képzeletben összetettem mindkét kezem és imádkoztam, hogy ne rontsa el az előadásomat.

            A színházterem megtelt kíváncsi diákokkal és tanárokkal, hallottam a zsibongást, a függöny mögül. A gyomrom egy hatalmas csomóvá vált, a tenyerem izzadt, és egész végig fel-alá sétáltam, mert nem tudtam egyhelyben megmaradni.

– Nyugi, minden rendben lesz! – tette vállamra a kezét a hang tulajdonosa. Riadtan sarkon fordultam, majd Aaron bátorító mosolyával találtam szembe magam. A főpróba előtti incidens miatt, rettegve kerestem a „kígyó" álnok és gyilkos pillantását a színfalak mögött, amiért szóba mertem elegyedni az ő barna lovagjával.

– Úgy legyen! – bólintottam.

Miss Scarlett hangja felcsendült a függöny előtt, és csendre intette a zsibongó nézőközönséget. Nem nagyon tudtam koncentrálni a felkonferáló szövegére, lefoglalt a hangosan korgó hasam, ugyanis még semmit sem ettem egész nap.

A vörös leplet elhúzták, és már kezdetét vette a bevezető eljátszása. Ujjaimat tördeltem, miközben oldalról lestem az eseményeket, hogy időben elindítsam a következő jelenetre a színészeket. A vállam mögül hátrapillantottam, Mercedest keresve, mivel lassan jelenése volt. A vér szinte azonnal megfagyott bennem, amikor nyomát sem találtam az emberek közt. Riadtan megindultam a hosszú keskeny folyosón, benyitottam az öltözőkbe, a szertárba, de nem találtam. Ettől féltem a legjobban, hogy bosszúból képes tönkre tenni az előadásomat.