Without Shadow - A vörös szemek mögött I.

7.2 "Most mit hisztizel?"

Tompa csörömpölés hangjára ébredtem. A fejemre rántottam puha takarómat, és görcsösen igyekeztem folytatni az álmomat. Valamilyen küldetésről szólt, ahol szörnyek ellen kellett harcolnom, de többre már nem emlékeztem. Hátamra fordultam és lassan kinyitottam a szemem. A plafonon apró poros cérnaszálak lógtak, melyek felettem, a sarokban összpontosultak.

Ó, te jó ég! – pattantam fel az ágyamból, amint észrevettem, hogy egy jól megtermett pók, egyenesen felém ereszkedett le. Az íróasztalomhoz ugrottam egy vaskos papírköteg vagy újság után keresve. Végül a fiókomból, egy tavalyi biológia füzetre esett a választásom.

Gyorsan feltekertem a kezemben és baltaként tartva magam előtt, közeledtem az áldozatomhoz. Az egész testem libabőrös lett, szinte a bőrömön éreztem azokat a hosszú, aprócska szőrös lábait, amint csiklandozva mászik fel a lábszáramon. Már a gondolattól rosszul voltam, hogy egész éjszaka a szobámban szaladgálhatott, mi több! Talán rajtam is mászkált már az éjjel.

– Ott maradsz! – sziszegtem az ízeltlábúnak, és az ágy tövében megálltam. – Jaj, miért vagy ilyen rohadt nagy és ronda!

Minden izmom megfeszült, és mozdulatlanná vált. Nem mertem egy méternél közelebb merészkedni a betolakodómhoz. Csak ott álltam és próbáltam visszafojtani a kislányos sikongatásomat, miközben végignéztem, ahogy lejjebb és lejjebb ereszkedik.

– Ne, csak az ágyamra ne menj!

Elkezdtem fújni a pókot hátha megijed és visszamászik a sarokba, de az csak lógott tovább, majd egyre jobban elkezdett kilengeni. Újabb hidegrázás szaladt végig a testemen, és egy rémkép motoszkált a fejemben, ahol rám esik, és mászik a nyakamon, én meg, mint akit leforráztak, ordítva rohannék ki a szobából, és egy őrült módjára a földre vetném magam és dobálnám a testem egyik oldalamról a másikra.

Ide valami más kell! – állapítottam meg. Hátrálni kezdtem, továbbra is kezemben fogtam a füzetemet, miközben végig szemmel tartottam a pókot, amíg ki nem léptem a szobámból, majd a szemközti fürdőbe rohantam. Feltúrtam a csap alatti szekrényünk tartalmát, mire végre a kezembe akadt a rovarirtó spray. Egy mélyről jövő, gonosz kacaj kíséretében visszavágtattam a szobámba, jól felráztam a tubus tartalmát, majd a pók felé tartottam újdonsült fegyveremet.

– A soha viszont nem látásra! – nevettem, majd ráfújtam a sprayt.

A pók mind a nyolc lábát görcsösen kiegyenesítette, aztán a következő pillanatban az ágyamba pottyant.

– NE! – felkiáltottam, és minden erőmet beleadva elkezdtem a füzetemmel püfölni a szörnyeteget, hogy még véletlenül se tudjon elmenekülni. Ahogy lesújtottam rá, a pók hatalmas teste szétloccsant és milliónyi apró kis pókbébi szaladt a szélrózsa minden irányba. Felsikoltottam, ahogy a kis hadseregnyi ízeltlábú megindult, majd hátra ugrottam és beterítettem az egész ágyamat a rovarirtóval.

A szemem sarkából láttam, ahogy apa alakja berontott a szobámba.

– Mi folyik itt? – kérdezte, de amint meglátta a rengeteg pók hullát az ágyamon, egy pillanatra elsápadt. – El nem tudtam képzelni mit művelsz, az egész ház dübörgött! – szidott le, mire én csak némán rápillantottam a szikrákat szóró kék szempárra, majd végigpásztáztam tekintetemet a szobán. A komódomon heverő tévémet vastag por fedte, ahogy a felette lévő polcokat is.

– Csak védtem a területemet – motyogtam az orrom alatt.

– Azt vettem észre! – Felnevetett, majd kiment a szobámból. – Gyere reggelizni! Majd utána kimosom az ágyneműdet – szólt vissza még a lépcsőről.