Without Shadow - A vörös szemek mögött I.

16. Elméletek

Fagyos szél tépázta a kiengedett barna hajamat, a hó dió nagyságú pelyhekben hullott a vásárra. Egy vékony fehér ruhában álltam a tér közepén, a karácsonyfa mellett, körülöttem pedig sötét kabátos emberek lökdösődtek. Mintha észre se vettek volna, rám tapostak, nekem jöttek. Igyekeztem kijutni a tömegből, de újra és újra a fánál kötöttem ki. A hideg szinte a csontomig hatolt, csupasz talpamat felsértették az üvegszilánkok. Éreztem, ahogy minden egyes lépésnél szétnyílt a papírvékonyságú bőröm és helyét egy pillanatra melegség lepte el. A fájdalomtól összegyűlt könnyeim az arcomra fagytak, a szempilláim a jégtől összetapadtak.

– Nincs semmi baj, itt vagyok! – fogta meg a karomat egy ismerős hang és magához húzott.

Szorosan ölelt, hogy felmelegítsen. Felpillantottam Martin tengerkék szemébe, aki bátorítóan rám mosolygott, majd felém hajolt és megcsókolt. Szinte természetesnek éreztem, hogy viszonozzam forró ajkának érintését. Átkaroltam a nyakánál és nem engedtem, hogy akár egy kicsit is eltávolodjon tőlem. Mohón megcsókoltam újra és újra, szinte levegőt sem vettem. Végül aztán lágyan eltolt magától, mire kérdőn felpillantottam rá. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha leforráztak volna. Már nem Martin állt előttem, hanem Aaron, aki önelégült vigyorral a képen tartott a karjaiban. Riadtan ellöktem magamtól és szaladni kezdtem. A vásár hangulatos színes fénye vörösre váltott, majd minden kis izzó egyszerre kezdett el pislákolni. A sötét kabátosok egy emberként fordultak felém, arcuk üvegszerű volt, szemük helyét a végtelen feketeség vette át. Megtorpantam, úgy éreztem célponttá váltam. Kétségbeesetten kerestem valami kiutat, de az üvegarcúak sorfalként álltak körém. Végül a tömeg kettévált és a ballonkabátos férfi közeledett hozzám.

– Most megfizetsz apád bűneiért – súgta Aaron a fülembe és erősen megragadta a vállamat.

– Nem! Engedj el! – próbáltam lerázni magamról a démon kezeit, de mind hiába. Hátulról lefogott és szorosan magához húzott, hogy mozdulni is alig bírtam.

A férfi elém lépett, acél szürke tekintetével úgy nézett, mintha darabokra akart volna szedni.

– Milyen régóta vártam ezt a napot – szólalt meg mély hangon és megragadta torkomat. A kabátjából előhúzott egy tőrt, melynek éles éle megcsillant a pislákoló vörös fényáradatban. Fulladozva erőlködtem, hogy kiszabaduljak, de kétség kívül ők voltak az erősebbek. A férfi egy határozott mozdulattal ráfogott a fegyver markolatára és egy nagy lendülettel a hasamba mélyesztette a hegyét. A nyakamat ekkor már elengedte, viszont ezt követően a fájdalomtól nem kaptam levegőt. A ballonkabátos kísérteties mosolyra húzta a száját, majd még beljebb nyomta a tőrt a hasamba. Éreztem, ahogy élét megforgatja a beleimben, majd egy erőteljes mozdulattal a mellkasomig hasított. Felordítottam, hófehér ruhámat azonnal megfestette a vérem. A számban hirtelen felsűrűsödött a fémes ízű nyálam, ami kifolyt a fogaim közül. Egész testemből elszállt az erő, lábam gumiként csuklott össze alattam. Nem éreztem az esés okozta fájdalmat, de tudtam, hogy a földön feküdhettem, mivel mindenki olyan nagyra nyúlt körülöttem. Szédülve pislogtam az üvegarcúakra, akik ritmusosan kántáltak valamit majd az acél szürke tekintetű férfire néztem. Feltartotta maga elé a véres fegyvert és nyelvével lassan lenyalta az életemet jelentő nedűt.

Levegő után kapkodva ültem fel az ágyamban. A pizsamám verejtéktől átázva tapadt a hátamra. Gyorsan körbe néztem a szobában, majd a hasamhoz kaptam. Annyira valóságosnak tűnt az álmom, hogy még mindig éreztem a szédelgést és a fájdalmat. Remegve keltem ki és a fürdőbe igyekeztem, hogy lezuhanyozzak. Annyit agyaltam a vásáron történtekről, hogy szinte kivédhetetlen volt, hogy erről álmodjak. Még párszor meg kellett mosnom hideg vízzel az arcomat, hogy teljesen felébredjek a kábultságomból.