Without Shadow - A vörös szemek mögött I.

14.3 "Tudod, hogy rám számíthatsz!"

Hangokra lettem figyelmes, melyeket kezdetben nagyon tompán hallottam, majd egyre tisztábban értettem a szavakat. Megpróbáltam megmozdulni, de még túl gyengének éreztem magam.

– Vörös volt a szeme! Istenkém, nem tudom elhinni – szólt keservesen egy női hang.

– Megmondta a démon a nevét? – kíváncsiskodott egy ismerős férfi bariton.

– Nem, de úgy tűnt így is sikeres volt a rituálé.

– Ebben nem vagyok olyan biztos, Rose.

– Akkor tegyünk egy próbát – hallottam a nő sejtelmes hanglejtését, majd távolodó lépéseit.

Ismételten tettem egy próbát, hogy reagáljak a környezetem felé. Lábam minimálisan megmoccant, szemhéjamat csak résnyire tudtam kinyitni. Az erős fénytől először semmit sem láttam.

– Barbara, te vagy az? – lépett közelebb hozzám a férfi.

Szóra nyitottam a szám, de egy árva hang se jött ki a torkomon, ezért alig láthatóan bólintottam egyet. Oldalra fordítottam a fejem, ahol fokozatosan kirajzolódott édesapám jól ismert meggyötört arcvonása. Örültem, hogy újra láthattam. Kezemmel felé akartam nyúlni, amikor valami meggátolt a mozgásban. Értetlenül vizsgáltam a kikötözött csuklómat az ágyrácsaihoz.

– Miért? – suttogtam, és erőtlenül rángatni kezdtem a kezemet és a megkötözött lábamat.

– Sajnálom, kicsim! Ez csak puszta óvintézkedés a démon ellen – ült le mellém az apám.

– Démon? – kérdeztem kissé reszelős hangon.

Rose ekkor lépett be a szobába, kezében egy pohár vízzel. Sápadt arca riadtan torzult el, amikor észrevette, hogy felébredtem.

– Minden rendben? – húzta mosolyra a száját.

Nem igazán tudtam erre mit válaszoljak. Elvégre, hogy lenne minden rendben, amikor kikötöztek az ágyhoz? Gyengének és erőtlennek éreztem magam, bár az elmém egyre jobban tért vissza a valóságba a tompultságból. Rose apám kezébe adta a poharat, aki kissé bizonytalanul bámult a nőre.

– Szomjas vagy? – tartotta felém a vizet.

Határozottan bólintottam, és megpróbáltam felülni, amennyire csak a csomók engedték. Apám a számhoz tartotta a folyadékot, amit mohón kiittam. Igaz, kissé marta a nyelőcsövemet, mintha teljesen kiszáradtam volna.

– Kaphatnék még egy pohárral? – köszörültem meg a torkomat, majd Rosehoz fordultam, akinek arca megnyúlt a meglepetéstől. Kérdőn apámra pillantott, aki visszanyújtotta neki az üres üvegpoharat, majd Rose kiviharzott a szobából.

– Szóval, mégis csak megszállt? – tértem vissza a témához.

– Igen – felelte apám, miközben leplezetlenül figyelte minden egyes mozdulatomat.

A nő meghozta a második adag vizet, amit szintén gyorsan lehajtottam.

– De úgy tűnik, hogy Rose szertartása mégis csak eredményesnek bizonyult. Valószínűleg egy gyenge példánnyal volt dolga – folytatta édesapám, majd elkezdte kicsomózni a gúzsba kötött végtagjaimat. Óvatosan felültem és csuklóimat dörzsölgettem, még látszódtak a szorítások nyomai.

– Azt hiszem, sok megbeszélni valónk van, apa! - néztem rá kissé mérgesen, amiért évekig titkolózott.

Apám válla megemelkedett, majd szép lassan leengedett. Összefontam magam előtt a karomat és vártam a válaszát. Kék tekintetében enyhe bűntudatot láttam megbújni.