Without Shadow - A vörös szemek mögött I.

13. Békeajándék

Sziasztok! 
Ez a rész most elég rövid lett, mert három részre fogom szedni a fejezetet.Ettől függetlenül remélem ez a kis szösszenet is tetszeni fog nektek. Puszi, Rikki

Martin

Idegesen álltam egyik lábamról a másikra, amikor Tina magunkra hagyott. Barbara távolságtartása még jobban zavart. Igazából azt gondoltam, hogy annyira meg fog haragudni rám, hogy soha többé nem akar majd beszélni velem, és csak azért érdeklődött utánam, mert bűntudata volt az erdőben történtekért. Ennek ellenére eljött elém, és ez jól esett.

– Nem hittem volna, hogy várni fogsz rám.

Barbara vett egy nagy levegőt mielőtt megszólalt volna.

– Akkor szerinted miért kérdeztem, hogy mikor jössz? - kerülte a tekintetemet.

– Nem látok bele a fejedbe – vontam meg a vállamat. A mondatom után Barbara összeráncolta a homlokát, majd aggódva körbenézett.

– Figyelj, szeretném, ha megbeszélnénk a... - kezdtem bele, amikor a lány felemelte mutatóujját és határozott hangon közbe szólt.

– Ne most!

Értetlenül néztem le rá. Eléggé feszültnek tűnt, mintha tartana valamitől.

– Mi a baj? – léptem közelebb hozzá.

– Elmondom, csak előbb keressünk valami eldugott helyet – indult meg váratlanul a lépcső felé. Utána siettem és javasoltam, hogy menjünk a szobámba, úgyis le akartam már venni a rám melegedett kabátomat. Barbara viszont tiltakozott ez ellen, amit nem tudtam mire vélni. Többször lassított a sarkokon, körbe pillantott, majd sietősen előre indult. Nem tetszett a viselkedése, éreztem, hogy valami rossz dologról lehetett szó. Hiába kérdezgettem, csak hárított. Ezek után sikeresen rám ragasztotta a nyugtalanságát.

– Ennyi erővel mehettünk volna az én szobámba is – jegyeztem meg, amikor Barbara kitárta előttem az ajtaját.

– Hidd el, itt jobb! – felelte, majd hallottam, amint mögöttem kattant a zár.

– Kezdesz megijeszteni – fordultam meg.

Barbara a szokottnál is sápadtabb volt, barna haja kócosan terült el a vállán, szemében ijedtséget láttam.

– Miért zártad be az ajtót?

– Igaz, ez úgy sem gátolná meg őt – morogta az orra alatt, és visszafordította a kulcsot.

– Mi van veled? Úgy viselkedsz, mint aki megkattant? – vettem le a kabátomat és ledobtam Nathalie ágyára.

– Bárcsak őrült lennék...

– Elárulod most már, hogy mi van? – ültem le türelmetlenül Barbarával szembe.

A lány még pár másodpercig maga elé bámult, ujjait tördelni kezdte. Mindig ezt csinálta, ha ideges volt.

– Tegnap Aaron visszajött, és felkeresett – felelte meggyötört hangon. Az agyamat azonnal elöntötte a düh, kezem ökölbe feszült. Magam előtt láttam, ahogy Aaron ráveti magát a lányra, és tépi le róla a ruháit.

– Bántott téged? – pattantam fel.

– Nem, dehogy!

– Ha kell, visszaküldöm a kórházba – ráztam meg az öklömet.