Nem lehet...

20.rész

Eltelt egy hét, amióta hazaengedtek. A suliban minden jól ment, ahogy otthon is. Jungookkal nem beszélünk, olyan mint régen. Mintha meg sem történt volna az az egy hét a kórházban. Próbálom elfogadni, de eléggé nehéz. 

-Jimin! Jimin! Jimin! Tudom, hogy bent vagy nyisd ki az ajtót! - dörömböltem legjobb barátom házának ajtaján. 

- Mi  van már? - jött ki idegesen. - Oh, te vagy az? Bocsi. - nevette el magát.

- Már vagy húsz perce itt csengetek. - néztem rá elképedve.

- Tudom.

- Mi?

- Hallottam, csak nem tudtam hogy te vagy, azt hittem valami zaklató. 

- Ezért nem is vetted a fáradságot, hogy feltold a segged és megnézd, hogy ki az.

- Írhattál volna.

- Írtam. 

- Akkor hívhattál volna. - mondta. 

- pontosan 33 nem fogadott hívásod lesz. - néztem rá szórakozottan. 

- Jó akkor nincs több kifogásom.  - engedett beljebb. - Amúgy mi járatban? - kérdezte. 

- Unatkoztam. - vontam meg a vállamat. 

- És így eljöttél engem csesztetni. 

- Pontosan. - vigyorogtam. 

- Hát ez remek.

- Hogy?

- Akarom mondani nagyon örülök neked. 

- Na ugye? - néztem rá egy diadalias mosollyal. 

- Igen. Kérsz valamit?

- A szokásos narancs levemet. - válaszolom. - Hogy hogy egyedül vagy itthon? - érdeklődöm.

- Anya és apa elmentek bevásárolni, nekem meg nem volt kedvem így itthon maradtam. Ennyi. - felelte.

- Értem. 

- Hogy vagy? - ült le mellém a kanapéra.

- Jól. Mért?

- Jungkook?

- Nehéz, de próbálom elfogadni.

- Talán keresni kéne valaki mást. - mondta Jimin, mire kicsit összerándult a gyomrom, de hogy miért azt én sem tudom.

- Nem tudok, szerinted már nem próbáltam? Nagyon sokszor, de egyszerűen a rabjává tett. - mondtam drámaian. 

- Neked dráma szakra kellett volna menned. - nevette el magát mellettem a fiú. 

- Lehetséges. - nevettem én is. 

- Mindjárt jövök csak elmegyek wc-re. - állt fel Chim.

- Oké. - dőltem hátra a kanapén. 

Ekkor viszont hangosan pittyegett egyet a telefonom jelezve, hogy üzenetem érkezett, de mindenre számítottam csak erre nem...