Nem lehet...

7.rész

Sikeresen bealudtam miközben azon gondolkoztam, hogy milyen lesz, ha lesz olyan, hogy Jungkook és én. 

-Bazzeg. - tátom el a számat ugyanis vendégek jönnek hozzánk és tíz percem van elkészülni. - Basszus, basszus, basszus! - sziszegtem a fogam között és gyorsan felpattantam. 

-Kész vagy kincsem? - jött be anya, majd meglátva hogy még csak most kezdek el készülődni rosszalóan rázta a fejét. 

- Bealudtam na! - mondtam idegesen.

- Jó van! - tette fel a kezét védekezően. 

- Bocsi, csak idegese vagyok. - sóhajtottam nagyokat. 

- Na hagylak. - ment ki inkább. 

Végül egy halványkék ruhát választottam egy hozzá illő cipővel. A hajamat összefontam, sminknek pedig csak egy kis szájfényt és szempillaspirált kentem fel. Mikor ezekkel készen voltam, úgy állapítottam meg, hogy készen vagyok, így lementem a konyhába ahol már ott voltak anya és apa munkatársai. 

-Jó estét! - köszönök mosolyogva. -- Elnézést, hogy késtem. - mondtam udvariasan.

- Semmi baj drágám. - mosolygott rá a nő.

Leültem a helyemre, majd mikor szedtek a vendégek én jöttem. Amint mindenki végzett az evéssel besétáltunk a nappaliba és leültünk a kanapéra. Nem sokkal később csöngettek. 

-Nyitom. - álltam fel. 

Kinyitottam az ajtót, de a lélegzetem elállt. Jungkook támasztotta a falat, majd mikor meglátott végignézett rajtam és megnyalta a száját. 

-Dögös vagy. - mondta.

- K-kösz. - pirultam el. - T-te mit keresel itt? - kérdeztem meg, ami eleve is érdekelt.

- Csak eljöttem hozzád. - mosolyodott el. 

- Kicsim ki az? - kiabált apa a nappaliból. 

- Senki!

- Akkor kivel beszélgetsz?

- Csak...

- Heló. - lépett be Jungkook, mire én szúrósan néztem rá, ő pedig csak vissza vigyorgott rám az ezer wattos mosolyával.

- Ezt nem hiszem... - sütöttem le a szememet.

- Oh, hát, ha akartok akkor nyugodtan menjetek fel gyerekek. - mondta anya és persze Jungkooknak nem kellett kétszer mondani egyből megfogta a kezemet és felhúzott a szobámba.

- Mit csinálsz? - kérdeztem.

- Bepótolom amit anyukád megszakított közöttünk. 

Válaszolni sem volt időm, ugyanis ráhajolt az ajkaimra. Teljesen lefagytam, de egy idő után átöleltem a nyakát. 

-Leszel a barátnőm? - vált el tőlem, velem pedig megfordult a világ. 

- I-igen. - kezdtem el sírni.

- Most miért sírsz? - simított végig az arcomon. - Nem a kezedet kértem meg. - gondolkozott el. - Mondjuk megkérhetem, csak két percet kérek. - nézett rám komolyan. 

- Csak boldog vagyok. - néztem a szemébe. 

- Én is. - vigyorodott el. - Szeretlek. 

És ez a szó nekem többet jelentett mindennél.