Nem lehet...

3.rész

Egyre jobban sírtam és már menni sem volt erőm. Nem tudom, hogy miért vagy, hogy hogyan tört rám ez az érzelgőség, ugyanis én nagyon nem vagyok az a lelkizős típus. Vagy legalábbis már nem vagyok az. Na szóval egyre jobban sírtam, de az volt a jó, hogy nem sokára haza értem. Ahogy beértem az ajtón ledobtam magamról a kabátot, meg a cipőt utána felszaladtam a szobámba és az ágyra dőlve sírtam tovább. Nem sokkal később megszólalt a telefonom

- Haló? - köszöntem bele. 

- Úgy tudtam, hogy egy magadban sírsz. - hallottam a vonal túloldaláról Jimin bosszús hangját. 

- Nyugi jól vagyok. - kezdtem el nyugtatgatni, de tudtam, hogy úgy sem fog hatni, és, hogy úgy is idefog jönni.

- Öt perc. - mondta, majd letette.

- Remek. - mondtam magamnak. 

Öt perc elteltével Jimin ténylegesen meg is érkezett és jól leszidott, hogy nem szóltam neki a ,,szívfájdalmamról" ahogy ő nevezte.

- Tényleg nincsen semmi bajom, csak egy kicsit ki akadtam, de ennyi. - mondtam már sokadszorra.

- Azért hoztam egy kis csokit.

- Most fel akarsz hízlalni? - nevettem el magamat. 

- Á, én nem, soha. - nevetett ő is. 

És ekkor jöttem rá, hogy ő az akire mindig, bárhol számíthatok, és, hogy neki mindent el kell mondanom, nem szabad elszigetelnem magam tőle.