54. Hiányzik

266 9 0
                                    

A hetek csak úgy teltek. Steve és köztem még mindig változatlan a dolog. Feladom a leckét neki hisz borzasztóan fájt amit mondott nekem még múltkor.
A konyhában az egyik alsó szekrényben pakolásztam mikor fel akartam állni, de nekiütődtem valakinek.
-Basszus!-kaptam fel a fejem mire két kéz simult a csípőmre.
-Annyira pakolsz hogy nem hallod hogy jövök, pedig nem direkt ijesztgetlek elhiheted!
-Ne fogdoss!-löktem le a kezét magamról.
-Hhhh...akkor had segítsek.
-Nem kell! Megoldom!-pakoltam vissza mindent és becsuktam a szekrény ajtaját.
-Tudom hogy feszült vagy amiért ma Lloyd nem alszik itthon és én se könnyítem meg hogy a közeledben vagyok, de... de kérlek Avery... beszél...
-Anyu! Nézd!-szaladt be a kertből Blake így Steve hátrébb lépve lehajtotta a fejét.
-Mit találtál?-hajoltam le hozzá.
-Egy katicabogarat.-nyújtotta felém a kezét amiben a kis katica volt.
-Nagyon cuki, de vidd ki kérlek mert itt bent neki nem jó. Ő kint szeret lenni.-simítottam meg a haját.
-Hhh... jó. Akkor kiviszem.-sétált ki vele a kertbe vissza majd én is terveztem a dolgomra menni, de Steve elkapta a kezem.
-Kérlek beszéljünk mert megőrülök. Hetek óta rám se nézel. Könyörgöm.
-Steve! Mit mondtam múltkor? Küzdj! Ez neked a küzdés?
-Mit tegyek? Bármit megteszek!
-Had ne nekem kelljen ötleteket adjak.-fontam keresztbe a kezem a mellem alatt.
-Hhhh... jóvá szeretném tenni a hülyeségem.
-Hajrá!-paskoltam meg a mellkasát, mire a kezemre fogott így közelebb rántott.
-Csak terád gondolva tudok elélvezni! Csak a te puncid tud a csúcsra juttatni Avery! Nem tudok kiszeretni belőled mert most még jobban akarlak hogy nem kaphatlak meg.
-Megkaptad azt a kurvát! Ő miért nem jó? Nála első lehetsz!-kapkodtam levegőért ahogy a tenyerem alatt a szíve ezerrel vert.
-Azért nem jó mert nem te vagy!-suttogta halkan.-Nekem te kellesz. Az ajkaidért epekedve vágyakozok Avery! Nem... nem bírom tovább.-csuklott meg a hangja ahogy lehajtva a fejét összeszorította a szemeit. Összetört végleg Steve.
-Szedd össze magad.-húztam ki a kezem a tenyere alól.
-N..nem megy!-nézett fel a szemeimbe.
-De igen! Gyerünk! Ne picsogj itt nekem!-léptem hátrébb tőle.
-Kérlek Avery! -kapott a derekam után és magához rántva a nyakamhoz bújt.-Könyörgöm neked szeress újra! Vágyom a szeretetedre!-fúrta jobban a nyakamhoz az arcát így a bőröm egyből nedves lett a könnyeitől.
-Steve... kérlek!-próbáltam a karjainál eltolni de szorosabban ölelt.
-Nem engedlek el! Érezni akarom az illatod, a bőröd... ne menj el kérlek.-ahogy beszélt ajkai a bőrömet súrolták. Az illata az orromba kúszott így a kezeim amik a bicepszén pihentek gyengéden megszorították a karját.
-Steve... összenyomsz.-suttogtam halkan ahogy lejjebb pillantottam magunkra így az orrom a nyakának simult. Nagyot nyeltem ahogy éreztem ezerrel pumpál a szíve és az erek kidagadnak a nyakán.
-Nem.. nem akarlak elengedni.
-De levegőt vennem kell mert az összeset kinyomod belőlem.-erre a mondatra elengedett. Lesütött szemekkel állt előttem ahogy próbálta tartani magát. Én zavarban voltam ettől az egész helyzettől, leginkább a közelségétől.
-Anyu! Átmehetek Tobyhoz?-szaladt be Blake a teraszról. Megfordulva láttam hogy a kert végében a kapunál áll a kis barátja az anyjával így kézen fogva a gyereket megindultam a váratlan vendégek felé.
Steve tisztes távolságból követett miközben én Blakkel igyekeztem a kapuhoz. -Gyorsan mész anya!
-Bocsánat.-teljesen szét voltam esve. Lassítva a lépteimen egy műmosoly kúszott az ajkaimra ahogy Toby és Tara elé értünk.
-Szia Avery!
-Sziasztok.-húztam magam elé a gyereket és a vállaira tettem a kezem. Ő boldogan vigyorgott barátjára aki a kezét átnyújtva a kapun megfogta Blake kezeit.
-Toby kérdezd meg amit szerettél volna.-simította meg Tara a fia arcát.
-Avery néni! Átjöhet Blake játszani?
-Megengedem persze. -mosolyogtam rá kedvesen.
-És ott is aludhat ma este?-nézett engem kérlelve.
-Blake? Ott szeretnél aludni?-pillantottam le rá mire ő ugrándozni kezdett örömében.
-Igen Anyu! Szabad?-fordult szembe velem ahogy a lábaimba kapaszkodott.
-Szabad persze.-simogattam finoman a kis puha bőrét.-Ha baj van meg egyből szóljatok kérlek!-néztem fel Tarára aki bólintott egyet.
-Juhuuu!-ugrándozott örömében a fiam mire elszaladva tőlem a mögénk sétáló Stevehez rohant.-Steve! Átmehetek Tobyhoz és képzeld ott is alszok!-ugrálta körbe Rogerst.
-Ha baj van tényleg jövök érte. Akár este is szólhatsz Tara!
-Nem lesz semmi baj. Tudod jól, de szólok mindenképp.-simította meg a karom mire hálásan elmosolyodtam. -Összeszedem a cuccait. Bejöttök egy kávéra addig?-mutattam a házunkra.
-Megvárunk itt. -paskolta meg a kézfejem.
-Akkor sietek.-léptem hátrébb és a ház felé sietve gyorsan összeszedtem Blake ruháit és a maciját ami nélkül kicsi kora óta nem tud aludni. Furcsa érzések kavarogtak bennem. Blakenek most lesz az első alkalom hogy nem lesz itthon este és nekünk is most lesz az első hogy nem lesz gyerek a fedélzeten.
Úgy hogy Lloyd sincs itt csak Steve lesz velem meg még nehezebb most. Ő vele kapcsolatban furák az érzéseim. Teljes érzelmi kavalkád van bennem és ettől kezdek összeroppanni.
Kisietve a kistáskával a kezemben nyújtottam át Tarának Blake cuccait, majd a kisfiamhoz leguggolva szorosan a karjaim közé húztam. -Ha valami van szólsz Tarának én pedig rohanok érted bogaram. Rendben?-fogtam az arcát a kezeim közé.
-Igen Anyu!
-Akár az éjszaka közepén is érted jövök kincsem! Bármi van szólj édes.-simogattam a kis bőrét lágyan az ujjaimmal.
-Szeretlek anyuci.-puszilta meg a szám mire közelebb húztam.
-Szeretlek kincsem.-szívtam be mélyen az illatát, majd elengedve őt boldogan a barátjához szaladt.
-Gyere.-simította végig a karom Steve, de én nem mozdultam.-Avery! Gyere kérlek.-súgta halkan.
-Hiányzik.-csuklott el a hangom ahogy néztem a fiamat aki boldogan ugrándozott a barátja mellett.
-Tudom, de ... hhhh... nem lesz mindig veled Avery! Fel fog nőni és sokszor lesz ilyen hogy nem lesz itthon.
-De ő a kisfiam!
-Akkor is az lesz mikor nagyobb lesz, de engedned kell, hogy megtapasztaljon dolgokat.-simította meg gyengéden a kézfejem mire én a tenyerébe simítottam a kezem és összefontam az ujjainkat. -Kérlek ne sírj!-cirógatta meg másik kezével az arcom amin legördült egy könnycsepp.
-Lloyd sincs itthon. Nekem kellett engedélyt adnom arra hogy a gyerekünk átmenjen a barátjához.
-Nem csináltál ezzel semmi rosszat hisz sokszor volt már ott náluk.
-De akkor csak pár órára!
-Hhhh... nézz rám.-simította a tenyerét az arcomra.
-Nem!-csuklott el a hangom ahogy Blake távolodó alakját néztem.
-Nézz rám kérlek!-fordította maga felé a fejem.-Semmi baj nincs! Pár házzal odébb van. Tudod jól hogy bízhatsz Taráékban. Nem lesz semmi gond!-simogatta a szemem alatti vékony bőrt.
-Nem fogok tudni aludni se ,hogy tudom nincs itthon.-hajtottam le a fejem így Steve magához húzott. Mellkasába fúrva az arcom kapaszkodtam belé mire körém fonta a karjait.
-Sshhh... nem alszunk akkor este.-simogatta finoman a hátam és a hajamat.
-Nem tudok nélküle...-kapkodtam levegő után ahogy fojtogatott a sírás.
-Tudom. Tudom Avery.-szorított jobban.-De gyere! Menjünk be! Meg fogsz fázni.-hajolt az arcomhoz.
-Melegíts fel!-néztem fel rá könnyes szemekkel ettől pedig ő leblokkolt. Percekig a szemeim figyelte miközben szorított magához, majd az arcomra simítva mind két kezét közelebb húzott és az ajkaimra tapadt. Gyengéd volt. Borzasztóan érzéki csókokat adott a számra miközben a kezem a mellkasáról az oldalára simult így közelebb húztam. Nyelve bejutást kért így az ajkaim ahogy szétnyíltak egyből az enyém után kapott és lassú táncba hívta. -Steve..-álltam meg egy pillanatra ahogy levegőért kapkodtam.
-Semmi baj!-simította meg az arcom de nem húzódott el tőlem. -Semmi baj nincs.-csúszott a keze a nyakamra így visszahúzva magához egy újabb csókot lehelt az ajkaimra.
Édes volt az ajka most is mint mindig. A testem lángolt a közelségétől, de el kellett húzódjak tőle. A szemeim megtörölve próbáltam rendezni a lélegzetvételem és a ház felé pillantottam.
-Menjünk.-fújtam ki a bent rekedt levegőt. Steve keze a kezem után nyúlt és összekulcsolva az ujjainkat a kabátja zsebébe süllyesztette a kezünket.
Egyikünk se mondott semmit ,csak némán sétáltunk. A házba beérve megcsapott a meleg így a kanapéra dőlve a plafont kezdtem bámulni. Furcsa volt hogy nincs itt Blake. Hatalmas volt a csend.
-Hozzak neked valamit?-hajolt felém ahogy a kanapé szélének támaszkodott.
-Hhhh... nem tudom.
-Egy pohár bor? Vagy fagyi vagy bármi más ami jól esne most?
-Blake! Annyira hiányzik.-szorítottam össze a szemeim. Steve átsétálva mellém ült és a hajamat félre tűrve közelebb dőlt.
-Bújj ide. Gyere!-nyitotta szét a karját így közelebb mászva a mellkasának dőltem.
-Ugye... ugye nem lesz baja?
-Semmi baja nem lesz! Borzasztó jól fogja érezni magát és holnap itt fog csacsogni hogy mi történt vele.
-Annyira átakarom ölelni őt. Érezni a kis kezecskéit magam körül ahogy szorít magához.
-Holnap itt lesz veled és úgy fog bújni hozzád mint még soha. -simította meg a hajam gyengéden.
-Lloyd is így döntött volna szerinted?-néztem fel rá kétségbe esve.
-Biztos vagyok benne, hisz fontos neki is ahogy neked is a fiatok boldogsága. Tobyt kedveli nagyon. Lloyd nyugodt szívvel engedte volna el.
-De ő sincs itt hogy elterelje a gondolataim.
-Hhh...én megpróbálhatom elterelni.-törölte meg az arcom a hatalmas kezével.
-Mivel? -húzódtam el ahogy a párnának dőltem.
-Nem tudom. Mit szeretnél? Nézzünk filmet? Vagy... vagy társasozhatunk is...
-Lloydtól egész este tartó szexet kérnék de nincs itt.-dörzsöltem a szemeim elkeseredve, mire Steve felsóhajtott.
-Sajnálom hogy pont most nincs veled.
-Hiányzik.-sírtam el újra magam mire Steve ezt megelégelte és magához húzva az ölébe ültetve átölelt. Annyira az érzelmek hatása alatt voltam hogy fel se tűnt hogy Steve ölében ülök, majd ahogy a derekam köré fonta a karjait elhúzódtam.-Te.. te mit...mit csinálsz?
-Csak átölellek! Semmit se csinálok!
-Miért vagyok az öledben?
-Gondoltam jól esne ha valakihez hozzá bújhatsz.-hajtotta le a fejét de a tekintete végig mért.
-Tudod hogy... hogy mi..
-Mi van velünk?
-Tudod hogy köztünk most nem olyan a viszony mint volt. Ugye képben vagy ezzel Steve?
-Hhhh... tudom Avery.
-Az előbb meg ami kint történt...-kezdtem kapkodni a levegőt.
-Életem legtökéletesebb csókja volt.-nézte a szemeim amitől mintha egy pillanatra megállt volna a szívem dobogása.
-Én... én Steve...-másztam le az öléből, de elkapta a kezeim.
-Ne menj el! Kérlek!
-Ez.. ez nekem nem megy.-húztam ki a kezeim az övéi közül.-Sajnálom.-suttogtam halkan és felrohantam az emeletre.

Is Not Only About Been RichWhere stories live. Discover now