59. A végtelenségig?

255 10 2
                                    

Lloyd reszketett a lábaimra dőlve. Nem szólt semmit csak sírt. Próbáltam tartani magam ami borzasztó nehéz volt de meg kellett próbáljam így felkelve odébb tolva őt magamról megigazítottam magamon a hálóingem amit teljesen eláztatott a könnyeivel. A karom után kapva felállt és próbált magához húzni, de kihúztam a kezem a tartásából.
-Azt mondtam látni se akarlak!-köszörültem meg a torkom, de nem tudtam leplezni hogy remeg a hangom.
-Te jelented a világot nekem. Az hogy otthon az téged, Blaket és Stevet jelenti számomra. Szükségem van rád Avery mert olyan vagy mint a levegő. Kell ahhoz hogy létezzek! Kellesz nekem!-mászott közelebb térden állva és a csípőmbe megkapaszkodott.-Kellesz nekem kicsim! Te vagy a boldogságom. Nélküled egy senki vagyok.
-Előttem is voltál valaki.
-Egy hülye fasz aki bárcsak hamarabb talált volna meg téged. Aki bárcsak bátrabb lett volna és az első pillanatnál azt mondja hogy legyél az enyém. De féltem! Ahogy most is. Rettegek! Rettegek hogy elhagysz! -nézett fel a szemeimbe, majd a kezem után nyúlva az ajkaihoz húzta.-Nem akarom hogy mást szeress mert összeroppanok. Én abba belehalnék ha más férfié lennél.
-Mond el mit akarsz!
-Téged! Csak is téged! -bújt a kezemnek.-Csak téged akarlak minden nap, minden percben. Szeretném hogy legyenek még olyan csodás gyerekeink mint Blake. Annyira okos és ügyes. Annyira szeretem őt Avery. Ha kell meghalok értetek csak legyél az enyém újra.-remegett meg a hangja, mire a kezem az arcára simult.
-Nézz fel!-Lloyd megtörölve a szemeit felpillantott rám, mire a hajába túrtam. Ujjaim lágyan simították végig a haját, majd a kezem megfogva az ajkaihoz húzta és a tenyerembe csókolt. -Hol van?
-M..micsoda?
-Steve.
-Lent van Blakkel. Megkértem vigyázzon rá mivel felzavart hozzád. -szipogott halkan.
-Akkor most menj le.
-De meg akarom oldani.-remegtek meg az ajkai ahogy közelebb térdelt és a kezem finoman megszorította.
-Elsőnek azt old meg.-biccentettem a fejemmel.
-És veled? Veled mi lesz?
-Majd utána ezt is megoldod. Most menj és hozd helyre a barátoddal a dolgokat.
-Hiányzik ő is, de te jobban!
-Én akkor is itt leszek mikor visszajössz.-suttogtam halkan.
-Meg... megígéred?-kapkodta a szemeit az enyémek közt.
-Hozd helyre Lloyd.-simítottam meg az arcát és hátrébb léptem tőle.
-Ugye... ugye nem csinálsz hülyeséget?-kelt fel és közelebb lépkedett.
-Milyen hülyeségre gondolsz?
-Mondjuk mint mikor egyik este ki.. kiakartál..-intett az erkély felé.
-Nem lennél boldog ha megtörténne? -néztem rá mire az arca eltorzult ahogy ismét zokogni kezdett.
-Ne hagyj magamra engem és Blaket. Neki szüksége van rád ahogy nekem is.
-Akkor menj le és old meg ezt a kibaszott nagy gebaszt ami van.
-Gyere velem kérlek. Egy percet nem bírok nélküled.-nézett fel a szemeimbe.
-Indíts.
-Könyörgöm!
-Indíts mert addig csinálod ezt míg tényleg kiugrok!-Lloyd egy nagyot nyelt és megindult lassú léptekkel az ajtó felé, de a szemeit végig rajtam tartotta.
Kezét felém nyújtva kérlelt menjek vele, mire egy mély levegőt véve utána indulva az ajtó felé fordítottam.-Menj és növessz pöcsöt!
-Veled akarok lenni.-suttogta alig hallhatóan.
-Velem vagy tudtommal.
-De most küldesz ki.-törölgette az arcát a kezeivel.
-Igen mert ott lent valakinek szüksége van rád és neked is rá.
-Ugye megvársz?-nyelt egy nagyot ahogy kilépett az ajtón.
-Meglátom Mr. Hansen. -villantak fel a szemeim az övéibe. Lloyd tétovázott hogy menjen vagy maradjon, de ahogy látta hogy én nem mozdulok a szobából a lépcső felé indult meg.
Lassú léptekkel sétált le, de ahogy leért és Steve hátra pillantott rá összetört ismét. Rogers lassan felkelve a kanapéról sétált Lloyd felé majd a szemeit felkapta ahogy meglátott engem a lépcső tetején. Lassan sétáltam lefelé. Blake teljesen nem értette mi történik mire Lloyd hangja mindenki tekintetét magára vonzotta.
-Steve, maradj a barátom.-rázkódtak meg a vállai mire Rogers egy pillanatig se habozott tovább magához ölelte Lloydot. Erősen kapaszkodtak egymásba így ahogy őket figyeltem az én szemeimbe is könnyek gyűltek. Blake hozzám sétálva némán figyelte az apját és Stevet, majd a kezem megfogva hozzám bújt.
Mind a ketten csendben sírtak, majd Lloyd megsimította Steve haját.-Nem akarom hogy elmenj mert nekem az az otthon ahol ti vagytok. Ahol ott van Avery, Blake és te Steve. Nekem ti vagytok a családom. Nélkületek az életem semmit se ér.
-Gyere ide!-húzta vissza magához Steve. Blake ahogy figyelte az apját és a keresztapját késztetést érzett hogy odamenjen hozzájuk így a lábaikhoz furakodva átölelte őket. Én elpillantva a szemeim gyorsan megtöröltem, de a sírás ismét fojtogatni kezdett.
-Szia manó!-nézett le a fiára Lloyd mosolyogva majd felkapva a karjaiba megpuszilta az arcát.
-Anyut is megöleljük apu. Mióta hazajött csak sír.-suttogta halkan Blake mire Lloyd és Steve is felém pillantottak.
-Fogd meg a kezét és húzd ide. Veled biztos idejön.-tette le a fiát mire ő lassú léptekkel felém sétált és megsimította a kezem.
-Anyuci!
-Mh?-nyeltem egy nagyot de nem tudtam se a gyerekre nézni se a két fiúra.
-Anyuci ne sírj!
-Nem... nem sírok kincsem.-remegett meg a hangom.
-De könnyes a szemed. Látom hogy sírsz anyu. Apu és Steve bácsi is sír. Kérlek... kérlek öleld meg őket.
-Kicsim...-remegtek meg az ajkaim ahogy lepillantottam a fiamra, de a könnyektől nem láttam a kis arcát.
Steve és Lloyd lassú léptekkel sétált felém és Blake mögött megállva várták hogy felnézzek rájuk.
-Kérlek anyu!-szorította meg gyengéden a kezem.
-Kicsim anyunak most ez nagyon nehéz... tudod?
-De apu szeret téged Anya.
-Picsába.-temettem a jobb kezembe az arcom mire Lloyd nem várt tovább körém fonva a kezeit magához ölelt. Zokogva a vállára döntve a fejem sírtam majd Steve felkapva Blaket odaemelte hozzám így ő a hátamhoz bújva átölelt miközben a hajamat simogatta.
-Annyira szeretlek.-suttogta halkan Lloyd én pedig még jobban sírni kezdtem. Kezem Lloyd hátán pihent míg a másikkal a szemem törölgettem.-Sshh.. sshhhh... vegyél levegőt.-suttogta halkan, de én csak zokogtam. Lloyd Steveet közelebb húzva őt is átölelte mire a másik kezemmel őt is magamhoz húztam. -Szeretünk mert te tartod össze a családot. Te hozol fényt a mindennapjainkba Avery! Te vagy a boldogságunk.
-Fejezd már be! Reggelig itt fogok bőgni!-emeltem fel a fejem a válláról.
-Szeretlek!-nézte a szemeim, majd finoman megtörölte az arcom.
-Én is.-kapkodtam levegőért.
-Megcsókolhatlak?-döntötte oldalra a fejét ahogy rendületlenül figyelt.
-Igen.-szipogtam halkan mire az ajkaimon megéreztem az övéit. A felsőjébe kapaszkodva szorítottam ahogy Stevet is magamhoz, de Blakenek közbe kellett kotyognia.
-Pfuuujj.. undi.-bújt Steve nyakához.
-Sshh.. most ne zavard anyut és aput.-suttogta halkan Rogers.
Lloyd elhúzódva a zsebébe nyúlt és előhúzta a gyűrűm amit csendben nézett a tenyerében. Szemeim törölgettem remegő kézzel mire fél térdre ereszkedett előttem.
-Lloyd...
-Kérlek had kérdezzem meg tőled újra.
-Tudod a választ úgy is.
-Szeretném hallani.-simította meg a kézfejem ahogy az arcom kémlelte.-Szeretném hallani a válaszod arra a kérdésre, hogy leszel a feleségem?
-Eddig is az voltam baby!-nevettem el magamam zavaromban.
-Akkor úgy teszem fel a kérdést hogy maradnál a feleségem a végtelenségig?
-Huuu apu az nagyon sok idő!-csendült fel Blake hangja ismét.
-Igen fiam. Nagyon sok idő de ezt mind anyukáddal és veletek meg majd a tesóiddal szeretném tölteni.
-Lesz tesóm? Anya elintézte?-csillant fel a szeme.
-Mit intéztem?-kaptam felé a fejem, majd Lloydra.
-Hhh... azt mondtam neki te intézed a tesót.
-Ahhoz kell apa segítsége.-simítottam meg az ujjammal Lloyd kezét.
-Akkor legyen nagyon sok tesóm!-ujjongott örömében Steve karjai közt.
-Mégis mennyi tesót szeretnél?-sandított felé Lloyd.
-Vagy húszat!-mindannyiunk szeme kikerekedett ahogy ezt a számot meghallottuk.
-Hogy?
-Huha! Az rengeteg fiam!-nyelt egy nagyot Lloyd.
-Azta!-döbbent le Steve is a hallottakon.
-Akkor nem lesz ennyi?
-Egy kis tesód biztosan hogy lesz. De még akár kettő is.
-Csak kettő?-keseredett el.
-Hidd el bőven elég lesz. Téged fognak nyaggatni és neked is kell majd megvédeni őket.
-Úgy védem majd őket mint anyucit!-nézett fel a szemeimbe mire én elmosolyodva megsimítottam az arcát.
-Egy angyal vagy.-cirógattam meg lágyan a bőrét.
-Blake! Megengeded hogy az anyukád ujjára újra felhúzzam a gyűrűt?-nézett fel a fiára.
-Segíthetek apu?
-Gyere ide. Legalább tudok benned kapaszkodni el ne dőljek.-hívta maga mellé Blaket akit Steve lerakott a lábaira.-Fogd meg a kezem.-húzta maga mellé a gyereket.-Most meg nézz fel te is anyura ahogy én.
-Szia Anyu!-integetett nekem boldogan.
-Szia kincsem.-simogattam meg a haját mosolyogva.
-Felhúzhatom az ujjadra Blake segítségével a gyűrűt?-nézte a szemeim. Én közte és Blake közt kapkodtam a tekintetem mire a kisfiam lepillantott az apjára és fél térdre rogyott ő is. Ettől a tettétől ismét könnyek gyűltek a szemeimbe ahogy ez a két pasi előttem térdepelt.
-Istenem....-remegtek meg az ajkaim.
-Megengeded?-remegtek meg Lloyd pillái ahogy ő is az érzelmeivel harcolt.
-Igen.-szipogtam halkan.
-Gyere Blake. Felhúzzuk anya ujjára a gyűrűt.-suttogta halkan.
-Apa! Izgulok.
-Nem kell szívem.-mosolyodott el. -Nézd anyát mennyire csillognak a szemeim.
-Anyuci sír!-húzták fel az ujjamra a gyűrűt aminek a hiánya borzasztó rossz érzéssel töltött el, de hogy most már a helyén volt újra a szívem összeforrt. Minden darabkája a helyére került.
-Puszild meg a kezét.-simította meg Lloyd Blake haját, majd egy puha puszit nyomott a kézfejemre.
-Te is puszild meg Apu!-nézett rá.
-Rendben.-hajolt oda Lloyd és egy gyengéd csókot hintett a kezemre. -Most viszont segíts apádnak Blake, mert így maradtam.-próbált felállni. Elnevetve magam az arcára simítva a kezeim magam felé fordítottam a fejét. Lloyd egy pillanatra ledermedt ahogy felé hajoltam, de ahogy megérezte az ajkaim az övéin egyből a nyakamra simította a kezét.
-Apuuu! Nem erről volt szó!-fúrta Lloyd nyakába az arcát Blake így elmosolyodva elhúzódott tőlem és a fiát a karjaiba zárva felállt.
Steve felé pillantva egy halvány mosoly kúszott az ajkaira mire közelebb léptem hozzá.
-Ne sírj.-tettem a mellkasára a kezem ami egyre hevesebben kezdett emelkedni.-Steve! Ne! Ne kezd el!-emeltem fel a mutató ujjamat hogy hátha meg tudom akadályozni abban hogy újra sírjon, de nem jött össze. Lehajtva a fejét zokogni kezdett, így hátra pillantva Lloydra néztem.
-Öleld meg Avery.-egy percig nem tudtam hogy mit tegyek. Tényleg arra kér, hogy öleljem át, de mivel egyre jobban zokogott az előttem álló férfi magamhoz rántva átöleltem őt.
-Sshhh... semmi baj.
-Sajnálom.-kapkodott levegő után.
-Sshhhh.. nyugi!-simítottam a hátán végig a kezem mire a nyakamba fúrta az arcát. Lloyd is közelebb sétált Blakkel a kezében majd ő is átölelt minket.
-Minden rendbe jön. Ígérem.-suttogta halkan Stevehez hajolva aki csak halványan bólogatott.
-Ne sírj kérlek Steve. Hisz otthon vagy.-simítottam végig a karját.
-Itthon?-nézett fel a szemeimbe majd Lloydra.
-Igen itthon. Mert te is Hansen vagy ahogy mi mindannyian. -szorítottam meg finoman a kezeit.
-De nincs itt semmim.
-Szólok Davenek hozza el.-tette le Lloyd Blaket ahogy a telefonja után nyúlt.
-Újra itt lehetek?-nézett fel rám.
-Én megengedem, szerintem Lloyd is így gondolja és Blake pedig nagyon örülne ha újra a nyomodban lehetne.
-Igeen!-ugrándozott mellettünk vigyorogva.
-Gyere ide tökmag!-kapta fel a karjaiba.
-Hiányoztál Steve! Nélküled anyu és apu nagyon szomorúak voltak, én meg még inkább! Képzeld én.. én sírtam.-suttogta neki halkan.
-Ooohh istenem. Gyere ide!-ölelte szorosan magához.-Nem hagyom hogy sírj.
-De hiányoztál Steve.-bújt hozzá közelebb.
-Te is nekem. És mindenki más is.
-Most már jó helyen vagy.-simítottam meg a hátát, majd Lloyd sétált felénk.
-Dave hozza a cuccaid. A szobádhoz nem nyúltunk. Minden úgy van ahogy hagytad.
-Igen?
-Jó néha én voltam ott bent.-hajtotta le a fejét Lloyd.
-Apa ott sírt a szobádban.-suttogta Stevenek Blake.
-Azért nem kell beköpni apádat.-piszkálta meg az oldalát mire felnevetett.
-Nem ciki sírni. -nézett Steve a kezében tartott keresztfiára, majd Lloydra.
-Nem. Egyáltalán nem ciki, de ma már ne bőgjünk.
-Pedig kisimult az arcod.
-Ahogy neked is.-bökte meg Steve hasát vigyorogva Lloyd.
-Akkor nekem is?-szaladtam a tükörhöz.
-Anyu! Neked még mindig szép arcod van.-tette csípőre a kezeit Blake.
-Hallottad! Hidd el amit a fiad mond ha már nekünk nem hiszel.-mutatott a gyerekre Lloyd.
-Nem.. nem iszunk valamit? Arra hogy sikerült mindent tisztázni és .. és hogy Steve újra itt van?-sétáltam vissza hozzájuk.
-Uhh baby! Nem akarok piára nézni.-rázta meg a fejét egyből Lloyd.
-Én se ha nem haragszol meg.
-Akkor sose fogtok inni?
-A közeljövőben biztos hogy nem.
-Én iszok veled anyu!-emelte fel a kezét Blake.
-Gondoltam hogy te jelentkezni fogsz.-nevettem el magam, majd átvéve Steve kezeiből a konyhapultra ültettem.
-Mikor ér ide Dave?-kérdezte halkan Steve Lloydtól.
-Szerintem pár perc és megjárja. Addig dobd le magad.-intett a kanapé felé.
-Csinálunk apuéknak valami finom vacsit?-hajoltam oda Blakehez hogy ne hallják meg a fiúk.
-Igen!
-Megteszed hogy addig lefoglalod őket amíg én megcsinálom?-dugtam az orrának az enyémet.
-Igen Anyuci!-simította az arcomra a kezecskéit.
Lekapva a pultról őt nekikezdtem a vacsorának, míg Blake az apja ölébe bújt és a felsője gallérját piszkálgatta a kezeivel. Elmosolyodva figyeltem ahogy halkan beszélgetnek a kanapén ülve miközben Blake fél szemmel engem figyel.
Már az utolsó simításokat végeztem mikor Dave berohant Steve cuccaival így ő felvitt mindent a szobájába.
Amíg ő pakolászott én megterítettem az étkezőasztalnál és gyújtottam pár gyertyát ami az asztal közepén volt.
-Azta! Anyuci! Hát ez nagyon szép!-ámuldozott Blake mire Lloyd hátra pillantott.
-Gyertek enni.-mosolyogtam a kisfiamra aki boldogan szaladt hozzám.
-Még sose volt szerencsém kóstolni a főztöd. Mindig Dena főz.-lépkedett közelebb Lloyd.
-Most akkor itt az ideje.
-Kíváncsi vagyok mert nagyon jó az illata és ahogy kinéz...-nyalta meg az ajkát.
-Hogy néz ki?
-Nagyon ínycsiklandó.-pillantott végig rajtam mire egy nagyot nyeltem.
Steve csendben lépkedett le a lépcsőn majd megtorpant.
-Zavarok?
-Nem! Téged vártunk.-sétáltam az asztal túloldalára ahogy Blaket beültettem a gyerekülésbe.
-Engem?
-Igen! Gyere! Foglalj helyet.-húztam ki az egyik széket.
-Miért csinálod ezt?-suttogta halkan.
-Mert a családommal együtt szeretnék vacsorázni!
-Ülj le.-szólalt meg Lloyd ahogy mellém ült. Elsőnek Blakenek szedtem, majd a többieknek is és végül magamnak.
-Egyetek.
-Te addig nem fogsz amíg mi neki nem kezdünk?-nézte a szemeim Lloyd.
-Nem úgyhogy kezdjetek neki. Jó étvágyat.
-Neked is Anyu!-fogta meg a villáját Blake és nekilátott a vacsorának.
A fiúk arcát figyelve izgultam mit mondanak. Az asztal alatt az ujjaim piszkáltam hogy mit gondolnak a főztömről. Lloyd szemei felvillantak rám, majd felém nyújtotta a kezét az asztalon. Hirtelen nem tudtam mit szeretne, de a tenyerébe simítottam a kezem, mire az ajkaihoz húzva gyengéden megcsókolta.
-Áldom a kezeid szívem amiért ennyire isteni finom vacsorát főztél.-pillantott fel.
-Ízlik?
-Isteni finom baby!-puszilgatta finoman a kezem így elmosolyodva én is neki kezdtem az evésnek. Tény és való nem lett rossz. Sőt! Ahogy néztem a két fiút akik jóízűen repetáztak az ételből nagyobb lett a mosoly az arcomon.
-Anyu!
-Hm?
-Fürdünk egyet vacsi után?
-Kint a pezsgőfürdőben?
-Igen! Lécciii!-nézett könyörögve.
-Fürödhetünk ha szeretnél.-simítottam meg a haját ahogy összeszedtem az üres tányérokat.
-Apa és Steve is fürdik velünk?
-Kérdezd meg őket édes.-pakoltam be a mosogatógépbe. Hallottam ahogy csendben beszélgettek az asztalnál, majd hirtelen kettő kéz fogta meg a derekam.
-Szia.-suttogta halkan Lloyd.
-A frászt hoztad rám.-nyeltem egy nagyot.
-Isteni volt amit főztél.
-Örülök hogy ízlett.-fordultam meg a karjai közt.
-A desszert hol maradt?-tornyosult felém.
-Na ne szívass! Én ...én azzal nem...
-Te vagy a desszert!-vágott a szavamba. Szemeim felkapva az övéire most kékségei sötétek voltak.
-Hogy?
-Te vagy a desszert? Megkóstolhatlak?-hajolt közelebb.
-Lloyd...a..a gyerek...
-Felment Stevvel átöltözni. Csak mi vagyunk most itt.
-Nekünk is akkor... akkor át kéne..
-Ssshh... most az ajkaiddal is megelégszek, de később többre fogok vágyni.
-Basszus.-szorítottam össze a szemeim.
-Rosszat mondtam?-suttogta a nyakamhoz dőlve. Forró leheletétől végig futott rajtam a hideg.
-Nedves vagyok.-nyögtem ki halkan.
-Mmhhh bazdki.-szorította össze a szemeit ahogy mélyen beszívta a levegőt.
-Istenem..-kezdtem kapkodni levegőért.
-Ennyire beindítottalak?
-Igen.-remegett meg a hangom.
-Édes szívem.-kapott az ajkaim után így én egyből falni kezdtem az övét.
-Kérem a farkad!-simítottam a férfiasságára a kezem.
-Baby! Hé! Nyugi!-mellkasa hevesen emelkedett ahogy nekem is.-Mindjárt lejön a gyerek és nem... nem láthatja hogy a pulton dugom az anyját.
-Faszom de kívánlak!-szorítottam meg a karját.
-Én is kincsem, de... de csak a szobánkban lehet..
-Állj! -tettem az ajkára az ujjam.-Van egy ötletem.-vigyorodtam el huncutul.
-Micsoda szépségem?
-A fürdőzés után elmondom neked.-hajoltam az ajkaihoz közel.
-Miért nem most?
-Mert nem lenne ő itt nyugodt.-markoltam meg finoman kemény farkát.
-Mmhhh... basszus.-mordult fel halkan.
-Anyuval ma rosszalkodnod kell baby úgyhogy tartogasd az energiád arra.-pusziltam meg az arcát majd ellépve tőle az emelet felé indultam.
Lloyd a szemeit összeszorítva próbált lehiggadni, de igen nehezen ment. Másra se tudott gondolni csak arra hogy végre kettesben lehessenek.
-Minden rendben?-kérdezte halkan Steve ahogy Lloyd felé sétált.
-Ömm ja. Azt hiszem.-kapta felé a fejét.-Te kész is vagy?-intett a köntösre ami szorosan Steve csípőjén meg volt kötve.
-Nem volt nehéz átöltözni.-vigyorodott el.
-Blake?
-Bement Averyhez.
-Ohhh.. akkor esetleg megkérhetlek addig hogy leveszed a thermo tetőt a medencéről?-intett a kis terasz felé.
-Persze.-csapkodta meg a karját ahogy megindult az ajtó felé.
-Steve!
-Hm?-nézett vissza rá ahogy a nevét hallotta.
-Köszönöm hogy itt vagy újra.-nézte őt csillogó szemekkel.
-Hhh... ne kezd a bőgést.
-De faszom hiányoztál!-csuklott el a hangja.
-Lloyd!-emelte fel mutató ujját.
-Picsába tudod mennyire rossz volt?
-Ne kezd a sírást!
-De nem voltál itt!-kezdte kapkodni a levegőket Lloyd.
-Lloyd! Azt mondtad nem sírunk!
-Összezuhantam!
-Én is! De most sírok ?
-Hát... hát most..-nézegette közelebbről az arcát.-Fordulj a fény felé!
-Hhh... nem sírok! Úgyhogy te se sírj kérlek.-kapkodta a szemeit Lloyd szemei közt.
-Úgy megölelnélek, de tudom hogy a pöcsöd csak egy vékony gatya takarja.
-Nehogy a vízbe lerántsam rólad Hansen.-csapta tökön Lloydot mire elnevette magát.
-Én is megcsapkodom azt!-mutatott Steve férfiasságára.
-Na öltözz át. Addig leoperálom azt a tetves tetőt.-nyitotta ki az erkély ajtaját.
-Örülök neked Steve.
-Hhh... én is neked Lloyd.-nyelt egy nagyot.  Steve tényleg boldog volt, hogy újra itt lehet, mert fontos volt neki a család összes tagja, de az érzelmeit nem tudta egy csettintésre elfelejteni Avery iránt. Bele fog őrülni ha nem fog történni köztük ezek után semmi, de tartania kellett a távolságot. Nem akarta újra Lloydot elveszteni. Nem élte volna túl se ő, se Lloyd.

Is Not Only About Been RichOù les histoires vivent. Découvrez maintenant