64. Zoey

504 14 2
                                    

A hónapok szélsebesen teltek. Ez a terhesség is tartogatott érdekességeket. Nem volt ugyan olyan mint Blakkel. Ő már borzasztóan izgatott volt ahogy várta a testvérét, de mi is.
Amint megtudtuk, hogy kislány lesz Lloyd teljesen más világba került. Meg volt teljesen őrülve, hogy lánya lesz.
-Hogy van az én gyönyörűségem.-hajolt a nyakamhoz, majd a hasamra simította a tenyerét.
-Fáradtan baby! Annyit mocorog a kis hercegnő, hogy alig aludtam valamit.
-Ohhh édesem.-sétált elém ahogy a kanapén ülve kortyolgattam a kávém.-Apa kis hercegnője már nagyon ki szeretne jönni onnan?-térdelt a lábaim elé és puszilgatni kezdte a hasam.
-Bármikor úgy gondolhatja apuci.-túrtam a hajába, majd az arcára simítottam a kezem.
-Gyönyörű vagy.-nézte a szemeim ámulattal.
-Édes vagy-cirógattam finoman a bőrét.
-Anyuuuu!-kiáltott fel Blake boldogan így a lépcső felé pillantva megláttam az én drágaságom, mögötte pedig Stevet.
-Szia nagyfiúm!-vigyorodtam el ahogy rohant oda hozzánk.
-Mikor jön már ki innen!-ugrott mellém és simította meg a hasam.
-Zoey bármikor úgy gondolhatja hogy itt az idő.-simítottam meg a haját.
-Tetszik a neve amit választottunk.-nézett fel rám mosolyogva.
-Bizony! Nagyon szép nevet találtunk neki.-cirógattam az arcát lágyan.
-Olyan szép lesz mint te anyuci.-dőlt a vállamra.
-Bizony Blake! Olyan szép lesz mint anya.-mosolyodott el Lloyd mire mögém könyökölt Steve az kanapé háttámlájának.
-Hogy vagytok?-suttogta halkan miközben finoman megcirógatta a karom.
-Fáradtan. A kisasszony nagyon mocorog.-pillantottam fel rá, majd Blake a hasamhoz hajolt.
-Zoey! Gyerek ki mert már nagyon várlak. Unatkozok egyedül.-elmosolyodva simogattam a hátát. Minden nap úgy alszunk el, hogy Blake a hasamhoz hajolva meséli az aznap történteket Zoeynak és egy puszival szokott elbúcsúzni mikor megy aludni. Annyira megmelengeti a szívem, hogy már most ennyire szereti a kis húgát.
-Na gyere nagyfiú!-kapta fel Lloyd Blaket.-Öltözzünk fel míg anyu megissza a kávét.-vitte fel a szobájába a gyereket.
-Hozzak neked valamit?-simította meg Steve az arcom ahogy kettesben maradtunk.
-Nem köszönöm.-mosolyodtam el halványan ahogy megfogtam a kezét.
-Csak úgy ragyogsz.-cirógatta lágyan a bőröm.
-Édes vagy.-szorítottam meg finoman a kezét.
-Ugye tudod, hogy Lloyd és én is izgulunk?
-Látom rajtatok.-kuncogtam fel halkan.
-De melletted leszünk mint amikor Blake született. Nem mozdulunk mellőled.
-Köszönöm Steve.-simítottam meg az arcát meghatódva.
-Ne pityeregj.-törölte meg finoman az arcom amin végig csorogtak a sós cseppek.
-Annyira... annyira szeretlek titeket. Ti jelentetek mindent nekem.-kezdtem el még jobban sírni így átsietve mellém sétált.
-Sshh.. hé!-simította meg a hajam.
-Hhh... ez a kis csöppség is annyira jó kisbaba.-simítottam meg a hasam.
-Ugyan olyan mint Blake. Ő is egy angyal.
-Istenem az a gyerek maga a tökéletesség. Olyan szép kis arca van! Olyan helyes pasi lesz belőle.-bambultam magam elé.
-Az biztos. Nem fogjuk tudni ki lesz a barátnője, mert annyi lány szívét el fogja rabolni.
-Az enyémet már mikor megszületett akkor elrabolta.-mosolyodtam el mire meghallottam az emlegetett személy hangját.
A lépcsőn lefele rohanva sietett elém mögötte pedig Lloyd vigyorgott.
-Miben mesterkedtek?-néztem őket boldogan. Blake az apjára nézett, majd csak most láttam hogy valamit takargat a háta mögött.
-Menj közelebb.-súgta neki Lloyd.
-Mi.. mi történik?-kapkodtam a szemeim köztük ahogy Blake lassan elém lépkedett.
-Anyuci!
-Igen kicsim?
-Apa, Steve és én egy meglepetéssel készültünk amit azért kapsz mert te mindig sokat fáradozol értünk. Mindig boldog a kis szívem mikor láthatlak anyu és mikor puszit adsz nekem attól még nagyobb lesz benne a boldogság.-ahogy hallgattam a fiam szavait a könnyeim már patakokban folytak az arcomon.-Te vagy a legszebb lány a világon anyu, de lesz melletted még egy lány a tesóm aki ugyan olyan szép lesz mint te.-pillantott fel rám elmosolyodva.
-Kicsikém..-remegett meg a hangom ahogy közelebb hajoltam hozzá.
-Szeretném ha tudnád, hogy Apa, Steve és én is mindig veled leszünk így ezt az ajándékot szeretném neked odaadni, hogy sose legyél egyedül.-nyújtott át egy bársony dobozt.
-Oohh Blake. Ez nagyon szép volt amit mondtál kincsem.-simítottam meg az arcát.
-Kinyitod anyuci a dobozt?-nézett fel rám izgatottan.
-Segíts nekem kincsem mert anya nem lát a könnyeitől.-törölgettem a szemem majd Lloyd is közelebb jött, hogy segítsen a fiának kinyitni a dobozt. Egy ezüst karkötő volt amin különböző medálok lógtak.
-Látod az ott apu, az meg Steve ez én és ez meg Zoey lesz. Az egész család veled lesz anyu bárhova mész.-nézett fel a szemembe.
-Annyira szeretlek titeket.-húztam magamhoz Blaket, majd Lloydot és Stevet.-Ti vagytok a mindenem.
-Szeretlek kincsem.-suttogta halkan Lloyd miközben finoman magához szorított.
-Tetszik anyu?-nézett fel rám Blake.
-Igen kicsim. Nagyon tetszik.-pusziltam meg az arcát.
-Apu ötlete volt.-intett az apjára mire Lloyd ajkaihoz hajoltam.
-Steve is segített.-mosolyodott el Lloyd mire a mellettem ülő Rogersre pillantottam és az arcához hajolva adtam neki is egy puszit.
-Steve bácsi kapott puszit.-kuncogott halkan Blake mire Rogers felkapva a karjaiba a levegőbe dobta a gyereket. Blake hangosan kacagva nevetett ahogy Steve dobálta őt.
Lloyd közelebb ülve a kezemre simította a kezét és a fülemhez hajolt.
-Feltehetem rád baby?
-Igen.-haraptam meg mosolyogva az ajkam mire kivette a kis dobozból az ékszert és a csuklómon összecsatolta.
-Csodásan áll.-pillantott fel a szemembe ahogy megsimította a bőröm a karkötő mellett.
-Gyönyörű édes.-remegtek meg a pilláim.
-Pont mint te baby.
-Szeretlek!
-Szeretlek kicsim.-nézte szüntelenül a szemeim.
-Anya! Repülök!-kiabált Blake.
-Óvatosan repkedj kincsem.-nevettem el magam, mire egy furcsa érzés kerített hatalmába. Egy erős fájdalom nyílalt a hasamban így Lloyd kezére kaptam a kezem.
-Minden rendben?-kapta rám a szemeit.
-Nem... nem tudom, hogy...-befejezni nem tudtam a mondatot mivel újra görcsölni kezdtem.-Mmmhhh...-szorítottam össze a szemeim.
-Lloyd! Lloyd!-tette le gyorsan Steve Blaket.
-Baby! Mély levegő!-kapott észbe Lloyd is.
-Anyu! Mi.. mi a baj?-keseredett el Blake.
-Fiam! Anyuci most lehet olyan hangokat fog kiadni ami hát.. hogy mondjam...
-Aaahhhh...-ordítottam fel fájdalmamban ettől pedig Blake össze rezzent. Steve a lábaimnál térdelt ahogy próbálta feltörölni a magzatvizet ami a kanapéra és a padlóra folyt.
-Mély levegő! Tudod ahogy Blakenél csináltuk. -suttogta Steve míg Lloyd a gyereknek magyarázza, hogy minden rendben velem csak örömömben ordibálok.
-Le.. le hozod a táskát Steve?-kapkodtam levegő után.
-Megyek persze! De addig mély levegő!
-Lloyd!-kaptam a keze után.
-Vidd magaddal Blaket Steve!-térdelt most elém ő. Steve a karjaiba kapva a gyereket ment az emeletre míg én az előttem térdeplő férjem néztem.-Sshh lassan! Semmi baj! Beszívod mélyen a levegőt aztán kifújod.
-Meghalok baby! Szét szakadok basszameg!-szorítottam a kezeit.
-Tudom kicsim, de amint lehozza Steve a táskát indulunk is.-simította lágyan a kezemre a tenyerét.
-Hol... hol van Steve?
-Már jön! Nyugi!-pillantott hátra ahol Rogers a kezében lévő nagy táskával igyekezett a kocsi felé. Blake hatalmas szemekkel figyelt majd apja hangját hallva felé pillantott. -Menj szépen Steve után. Jövünk anyuval.
-De anyunak mi a baja apa?
-Jön a húgi. Úgyhogy elmegyünk a doktor bácsihoz.-terelte az ajtó felé mire Blake sprintelni kezdett.
-Steve! Steve!-kiabált izgatottan.-Jön Zoey! Jön Zoey!-ugrándozott mellette amíg ő pakolt.
-Igen! Tudom. De most figyelj rám. Anya és apa hátul fognak ülni így te mellettem ülsz elől. Rendben?
-Igen!
-Helyes! Gyere!-kapta fel és a gyerekülésbe beültetve becsatolta őt. Én és Lloyd hátra bemászva próbáltam nem hangosan szenvedni. Nem akartam Blaket megijeszteni azzal hogy ordibálok.
-Mély levegő.-suttogta halkan ahogy közelebb húzott. A vállára döntve a fejem figyeltem az utat, majd Blake apró kezét éreztem meg az enyémen. Elmosolyodva megcirógattam a kézfejét majd összeszorítva a fogaim az ülésbe markoltam.-Taposs bele Steve!
-Igyekszem, de mellettem van a fiad hátul pedig a várandós feleséged úgyhogy nem szeretném, hogy baj legyen!
-Nem lesz csak kicsit gyorsíts mert itt megszül! -kapkodta már ő is a levegőt mellettem.
-Anyu! Mindjárt itt lesz Zoey?
-I..igen kicsim! -nyögtem ki ahogy a fejem hátra feszítettem.
-Blake! Segíts anyunak te is! Mély levegő és kifúj. Ezt gyakoroljuk amíg a doktor bácsihoz nem érünk. Rendben?
-Igen apu!-fordult hátra felém. Elmosolyodva néztem a szemeit ahogy figyelt. Láttam rajta hogy fél, de bátorságot vett és mind a négyen folyamatosan csináltuk egyszerre a mély levegő vételeket míg a korházig nem értünk.
Steve a kéziféket behúzva kipattant a kocsiból és Blaket a karjaiba kapva sietett a csomagtartóhoz a cuccokért míg Lloyd segített kiszálljak.
-Tudsz jönni? Vagy hozzak egy tolókocsit?
-Me..menjünk.-szorítottam meg a karját.
Lassú léptekkel sétáltunk el a bejáratig míg Steve és Blake intézkedtek bent.
-Minden rendben lesz kicsim! Veled leszek végig!
-És Steve?
-Ő Blakkel lesz.
-Nem lesz velem?-kaptam fel Lloydra a szemem.
-A gyereknek nem kéne látni ahogy szenvedsz. Ő még kicsi ehhez.
-Hhh... basszus.. -szorítottam a hasamra a tenyerem.
-Sshhh.. mély levegő. Mindjárt ott vagyunk.-simította a derekamra a kezem és lassan beljebb sétáltunk.
Az orvosom már messziről kiszúrtam. Rohanva sietett felénk mögötte pedig Steve a karjaiban Blakkel.
-Mrs. Hansen! Nagyon sietősre vesszük a dolgokat.
-Igen?-kapkodtam levegő után.
-Igen! Most egyből megyünk is szülni.-ültetett le egy kerekes székbe.-Apuka is jön?
-Még szép!-fogta meg a kezem Lloyd. Steve és Blake engem figyeltek ahogy szorítom a szék karfáját.
-Anyuu!-hallottam meg vékony hangját így felé nyújtottam a kezem.
-Mindjárt jövünk apuval.
-Inkább mi megyünk majd Blakkel.-mosolyodott el bátorítóan Steve. -Szorítunk.-kacsintott rám.
-Az most kelleni fog.-simítottam meg a kezüket majd Lloyd és egy nővérke kíséretében betoltak a szülőszobára.

Is Not Only About Been RichWhere stories live. Discover now