61. Mi Hansenek vagyunk!

242 11 0
                                    

A nappaliban ülve egy szemhunyásnyit se aludtunk. Steve a kanapén fekve teljesen ki van ütve a gyógyszerektől. Lloyd este kétségbe esve varrta össze a kezén éktelenkedő sebet, magával nem is foglalkozva hisz rajta is volt jó néhány. Blake az ölemben alszik ahogy Steve kezét fogja miközben az apja velem szemben ül és meredten néz maga elé. Se ő se én nem aludtunk. Még most is remeg a kezem ahogy az estére visszagondolok.
-Hunyd be a szemed baby!-suttogta halkan mire felkaptam a szemeim rá.
-Te se alszol!
-Nem is fogok amíg meg nem kapom a választ Jaketől hogy minden el van intézve.-pillantott fel rám.
-Gyere ide kérlek.-remegtek meg az ajkaim.
Lloyd fáradtan felkelve mellém sétált és a mellkasához húzva átkarolt.
-Sshhh... minden rendben.-puszilgatta a halántékom finoman.
-Félek.-nyeltem vissza a könnyeim.
-Megvédted a családot! Nem kell félned bogaram.
-Te ütötted eszméletlen állapotig.
-De te adtad meg a végső döfést.-szorított közelebb.-Büszke vagyok arra hogy egy ennyire bátor nő a feleségem és a gyermekem anyja.-simította meg a hajam.
-Úgy féltem Lloyd!-fúrtam az arcom a nyakába.
-Minden rendben van! Már vége van.-cirógatta finoman az arcom.
-Steve jobban lesz?-szipogtam ahogy a mellettem fekvő Rogersre néztem.
-Én nem vagyok olyan profi mint ő a seb varrásban, de megmarad.-pillantott le ő is a barátjára.
-Istenem...-remegtek meg az ajkaim.
-Ssshh... mély levegő!-suttogta halkan.
Rogers megmozdulva felénk fordította a fejét majd kék szemei felvillantak rám.
-Nyugi!-suttogja halkan, rekedt hangon.
-Steve!-kezdtem kapkodni a levegőt és próbáltam közelebb ülni hozzá, de Lloyd vissza húzott.
-Ne mocorogj! A gyerek az öledben alszik.
-De...
-Sshhh... csukd be a szemed. Te is Lloyd!
-Majd ha minden rendben akkor alszok. Te viszont pihenj!-kelt fel mellőlem majd megsimította Blake haját.-Felviszem őt.-kapta a karjaiba és megindult az emelet felé.
Némán néztem Rogerst akinek az ajkaira egy halvány mosoly kúszott.
-Bátor voltál.
-Féltem!-csuklott el a hangom.
-Ahogy Lloyd és én is. Ne tudd meg mikor a hangodra riadtam mi futott át az agyamon.-mérte végig reszkető alakom.
-Szörnyű volt!-temettem a kezeim közé az arcom ahogy felhúztam a mellkasomhoz a lábaim.
-Ssshh...már vége van.-simította meg a karom. Érintésétől megremegett a testem így a keze után kapva a mellkasomhoz húztam hatalmas tenyerét.-Héé sshhh..-ült fel lassan mellettem, de nekem a könnyeim a kezére folytak.
-Steve!-remegett meg a hangom.
-Kérlek ne sírj.-törölgette az arcom finoman, de nem jött közelebb.-Megölelnélek, de nem szabad. Tudod jól.
-K..kérlek.-remegett meg a hangom.
-Nem tehetem.-simította meg a kezem finoman, majd ahogy hallotta Lloyd lépteit elhúzta a kezét.
-Mondtam pihenj Steve!-jött közelebb Lloyd.
-Jól vagyok! Nyugi!
-Olyan sápadt vagy mint egy vízi hulla! Ne szórakozz velem! Lefeküdni!-parancsolt rá, majd felém pillantott.-Bogaram! Semmi baj nincs baby!-ült le velem szembe a dohányzó asztalra. Kezeit az enyémekre simította és finoman elhúzta az arcomtól.
-F..félek!-kapkodtam levegőért.
-Angyalkám! Nem kell semmitől! Itt vagyunk veled!-dőlt a lábamnak ami még mindig a mellkasomhoz volt felhúzva.
-De Steve megsérült! A te kezed is hogy néz ki és a szép arcod!-simítottam remegő ujjaim a szeme alatti részre.
-Ssshhh.. sshhhh baby! Minden rendben! -jött közelebb és szétnyitotta a lábaim.-Nem bánthat senki! Mi Hansenek vagyunk!
-Annyira... annyira rossz volt! Nem.. nem szólhattam nektek..-csuklott el a hangom.-Nem.. nem tudtam semmit csinálni.
-Angyalom!-simította tenyerét az arcomra.
-És a gyerek is... ő is látta és...
-Beszélek majd erről vele. Te neked annyi a dolgod hogy megnyugodj.-vette a kezébe a kezem majd apró csókokat hintett rá.
-Nem... nem akarok egyedül lenni.-néztem a szemeit, de alig láttam.
-Nem leszel egyedül. Mindig melletted leszünk.
-Mr. Hansen!-rohant be Jake az ajtó. Lloyd hátra pillantva rá figyelt, de a kezem nem engedte el.-Minden el van intézve. A biztonsági rendszert most tesztelik, mert változtattunk rajta. Minden rendben van uram!
-Helyes! -bólintott Lloyd.-Elmehetsz!-Jake az arcomat látván nagyot nyelt majd ahogy végig pillantottam a felsője szélén egy vérfoltot pillantottam meg. Riadtan felkaptam a szemeim az arcára mire ő értetlenkedve figyelt.
-Baby! -kapta rám a szemeit Lloyd is.-Édesem mi...minden rendben?
-Az! Az ott...-mutogattam a véres ruhaanyagra miközben hátrébb kezdtem mászni a kanapén.
-Édes az semmi! Nincs ott semmi!-kelt fel Lloyd hogy kitakarja Jaket.-Menjél már!-ordított rá ingerülten. Jake rohanva elsietett, így ismét csak Lloyd és Steve volt velem.-Kincsem nézz rám!-suttogta halkan Lloyd.
-Avery! Ne mássz hátrébb mert meg fogsz ütni!-próbált Steve odébb húzódni.
-Csillagom engem figyelj! Hallasz baby?-állt meg előttem és a kanapénak támaszkodott a térdein.
-Avery! Hallasz minket?-kérdezte Steve is.
-Az Ransom vére volt! -kapkodtam a szemeim a két fiú közt.-Megöltem! És... és én...
-Szívem! Öltél te is én is rengeteg embert. Ezt nem büszkélkedésből mondom, de tudod jól hogy neked se tiszta az előéleted. Angyalom fogd fel úgy hogy ez is egy ugyan olyan nyomorult fasz volt mint akiket régen kicsináltál.-cirógatta az arcom finoman.
-De ártott a családomnak! -ordítottam el magam majd az ajkaim megremegtek.-A többi fasz még csak fel se tudta fogni hogy mi van mert már akkor rég halottak voltak. Ez a köcsög meg bántani akart titeket a gyerekemet...
-És téged is! -szólalt meg Steve halkan.
-Neked is mit tett a karoddal! Neked szívem meg a kezeid... istenem.-dőltem zokogva a térdeimre.
-Hhh... csillagom! Figyelj apára most jó?-dőlt felém és a hajam odébb húzva a fülemhez hajolt.-Minden rendben van most már! Senki nem fog a birtokra belépni mert egyből megdöglik. Ez a fasz se fog többé zavarni... angyalkám nyugodj meg.-simogatta az arcom két kézzel.-Vegyél mély levegőket! Én és Steve vigyázunk rád!
-Ne menjetek el!-néztem fel a szemeibe, majd Stevere.
-Nem megyünk sehova. De most hozok egy nyugtatót. Rendben?
-Lloyd!-nyúltam a keze után.
-Mély levegő! Hozom a gyógyszert addig nézz engem vagy Stevet. Mind a ketten itt vagyunk.-sétált a konyhába de végig tartotta velem a szemkontaktust.
Steve mellett feltérdeltem a kanapéra ahogy Lloydot néztem.
-Siess!-kapkodtam újra a levegőt majd a remegő kezeimre néztem.
-Na! Nyugi!-nézett engem Steve ahogy oldalra döntötte a kezét.
-Hol... hol van Blake! Őt is akarom hogy a közelemben legyen.
-Mindjárt hozom ide neked kincsem, csak ezt beveszed!-nyújtotta a számhoz a gyógyszert.
-De nem ... nem fogok tudni aludni.-néztem fel rá könnyes szemekkel.
-Fogsz tudni baby! Ettől simán.-cirógatta meg az ajkam az ujja hegyével.-Nyisd ki azt a szép szád!-remegő ajkaim szétnyíltak majd Lloyd a gyógyszert a nyelvemre helyezte.-Itt van egy kis víz. Idd meg kérlek míg felmegyek a gyerekért. Steve itt van veled.-simogatta a hajam gyengéden.
-Ugye... ugye szeretsz még?-remegett meg a hangom.
-Mindennél jobban.-hajolt felém és egy gyengéd csókot nyomott az ajkamra.
Ahogy ellépett én a kezemben tartott pohárra néztem mire Steve közelebb dőlt a mellettem lévő párnára.
-Idd meg kérlek.
-Te.. te is szeretsz még?-kérdeztem halkan.
-Hhh... Avery.-hunyta le a szemeit.
-Steve... kér..kérlek!-gyűltek könnyek a szemeimbe ahogy figyeltem őt.
-Tudod hogy Lloyd itt van. Nem mondhatok semmi illetlent. Kérlek idd meg a vizet.
-Csak mondj igen vagy nemet.-törölgettem a szemeim ahogy kapkodtam a levegőt. Valószínű ez az egész amin most átmegyek egy enyhébb pánikroham. Rettegek az egyedülléttől így ha nincs mellettem senki már egyből pánikolni kezdek.
-Hhh... igen.-nyelt egy nagyot mire a szívem ezerrel kezdett verni. -De idd meg légyszíves a vizet. -nézett fel a szemeimbe elkeseredve.
-Anyuci!-lépkedett le a lépcsőn Lloyd kezét szorítva Blake mire letéve a poharam a karjaim széttártam így ő rohanva oda futott hozzám.
-Szia édes.-puszilgattam ahol csak értem míg ő az ölemben helyezkedett. Lloyd mellém ülve a hajamat cirógatta míg Steve némán maga elé meredt.
-Anyu? Steve ugye hamar meggyógyul?-nézett fel rám álmos szemekkel.
-Apu mindent megtett érte. Pár nap és minden rendben lesz.-simogattam a kis puha arcát.
-Apu egy hős!-nézett a mellettem ülő Lloydra.
-Anyu a hős! -dőlt a vállamnak majd megcirógatta Blake haját. Steve fáradtan hátra dőlve lehunyta a szemeit mire Blake az ölébe mászott.
-Óvatosan csillagom.-suttogtam halkan.
-Steve legyél jobban!-simogatta Rogers arcát aki halványan elmosolyodott.
-Igyekszem.-cirógatta meg a kezét.
-Nagyon fáj?-biccentett a bekötött karjára.
-Nem kellemes.
-De te bátor vagy és meg se érzed ahogy apu se.-pillantott hátra Lloydra. -Neki is sebes a keze.
-Apukád verekedett egyet azért.-kúszott egy félmosoly mind a kettejük arcára.
-Apu bunyóztál?-csillant fel a szeme Blakenek.
-Igen, úgyhogy ne vegyél rólam példát.
-És nagyon megverted?-kezdte beleélni magát.
-Blake..-nézte a szemeit mire ő lehajtotta a fejét.
-Én miért nem verekedhetek?
-Mert nem szabad!
-De neked lehet?
-Én titeket féltelek fiam! Nem jókedvemből húztam be annak a szerencsétlennek.
-Béna volt?-dőlt Steve mellkasának ahogy az apját figyelte kíváncsian.
-Ja. Béna volt.-rágta idegesen Lloyd a szája szélét. A lába folyamatosan mozgott így a kezem a térdére simítottam.
-Anyucinak ugye nincs semmi baja apa?
-Anyád jól van. És te is jól vagy. Ez a lényeg!
-Apu te akkor nem vagy jól? -dörzsölte meg az orrát Blake.
-Most hogy tudom hogy nincs láb alatt Ransom így már jól vagyok.-a név hallatán megfeszült a testem. Egyből az émelygés fogott el így lehunyva a szemeim hátra döntöttem a fejem.
-Anyuci! Jól vagy?-kérdezte vékony hangon Blake.
-Csak pihenek szívem.
-Melléd bújhatok?
-Gyere ide angyalom.-mosolyodtam el mire ő Steve öléből átmászott mellém és hozzám bújt.
-Énekeljek neked?-nézett fel rám. Én közelebb húzva a karjaim apró teste köré fontam.
-Ha szeretnél.-puszilgattam végig az arcát. Blake halkan énekelt mellettem miközben az arcom cirógatta. Közelebb húzva a könnyeim némán folytak végig az arcomon ahogy hallgattam őt. Lloyd átkarolva Blake haját simogatta majd a másik keze a kezemre csúszott.
-Apu!-hagyta abba az éneklést egy pillanatra.
-Igen Blake?
-Anyuci sír.-simogatta meg a hajam finoman.
-Vigasztald meg! Bújj hozzá.-Blake az ölembe ülve a nyakamba fúrta az arcát ahogy a kezecskéi az én kezem után vándoroltak.
-Anyu! Én nagyon szeretlek és aput meg Stevet is!
-Tudom angyalom. Mi is nagyon, de nagyon szeretünk.-húztam az ajkaimhoz a kezeit és apró puszikat hintettem rá.
Lloyd felkelve mellőlem kihúzta a kanapét, hogy kényelmesen elférjünk rajta, majd csak arra lettem figyelmes, hogy mindenki néma csendben fekszik. Blake a karjaim közt szuszog mellettem két oldalt pedig Lloyd és Steve. A szemeimre mázsás súly nehezedett ahogy elnyomott engem is az álom.

Is Not Only About Been RichWhere stories live. Discover now