Démon. Leginkább ezzel a szóval tudnád jellemezni ezt a fiút. Először mikor a suliban láttad mint friss gólya, egy átlagos helyes fiúnak gondoltad. Egészen addig a bizonyos kirándulásig, ahova az iskola összes diákja és tanára elment, beleértve őt is. A sok közös programon lehetőséged nyílt megismerni. Kiderült, hogy a TOP Media-nál gyakornok és hamarosan debütál. Megtudtad a kedvenc zenéit, sorozatait, hobbijait és mindent amit szívesen megosztott. Amikor ő is többet megtudott rólad a sokemberes közös beszélgetéseken , akkor egy idő után már minden figyelmét rád fordította. Rajtad pihentette a szemeit, a tekintetedet kereste a sajátjával, majd később külön hívott beszélgetni. Nagyon édesen faggatott, néha pedig mintha csak ördög bújt volna belé közel lépett, magához vont, és rendszeresen hozott zavarba. Pillanatokkal később ismét édesen mosolygott, engedve a derekad körüli hurkon, amit karjai alkottak. Ezt a két személyiségét azóta is rendszeresen váltogatja. Mintha valami kapcsoló lenne benne, amivel fel-le tudná kapcsolni a 'démonját'.
A kirándulás nyár elején volt. Azóta új tanév kezdődött, ő pedig hamarosan debütál. Na de a démoni énje? Még rosszabb mint volt. Képes az egész iskola szeme láttára rádkacsintani és zavarba hozni, akár alaposan végignézni rajtad, ha csinosabban öltözöl, mint átlagban szoktál. Miután végigmér, ki is mondja mi tetszik rajtad, fekete szemei pedig csillognak. Pillanatokkal később pedig már édes mosollyal kérdezi, hogy hazakísérhet-e.
Sokszor már azon agyalsz, hogy skizofrén, de tényleg. Hát még te mennyire bolond vagy, hisz naponta úgy elcsavarja a fejed, hogy azon kapod magad, hogy a pillangók a gyomrodban már a neve hallatán is felélednek.
Telefonod képernyője felvillan. Gondolataid főszereplőjének neve virít a képernyőn a következő üzenettel :
-15 perc múlva a parkban? - feloldva a készüléket válaszolsz remegő kezekkel.
-A szokásos helyen- pötyögöd lassan.
A park közelében laksz, ami a hetek alatt a közös kedvenc helyetekké vált, egy eldugott kis paddal. Mindent ott vitattok meg ami bizalmasabb. Nincs mit tenni, a legjobb barátoddá is vált a fiatalabb srác.
Ahogy a hangulatos kis helyre érsz ő már a padon ülve vár rád. Ahogy megpillant azonnal leugrik onnan, és karjaiba von.
-Hiányoztál- bújik a nyakadba, mint egy kiscica. Hajába vezeted a kezeidet miközben átöleled a nyakát. Sosem láttad még ilyennek... Olyan.. Más...
-Mi a baj? -kérdezed halkan. Aggódsz. Nagyon is. Az oké hogy sokszor megölel, de hogy ilyen legyen az aurája az nem sejtet jót.
-Nem akarlak elveszíteni-motyogja a nyakadba, szorosabban ölelve a derekadat.
-Hyuk? - tolod el egy kicsit magadtól. A lámpafények végre láttaják karikás, vörös szemeit. - Miért sírtál? - futtatod kezeidet hajából az arcára.
-Ha- torka egy pillanatra összeszorul-Hamarosan debütálok... Esélyem se volt együtt lenni veled.. Annyira szerelmes vagyok beléd ,de nem akarlak kitenni ennek. Nagyon rosszul érzem magam- néz le rád szomorú szemekkel, miközben könnyek gördülnek ki íriszeiből.
Így látva őt a szíved megszakad. Az arcát simogatva vizslatod egy gyenge félmosollyal.
-Ígérem, hogy ha a barátnőddé kérsz, akkor szeretni és támogatni foglak a végéig. Nem fog örökké tartani, de szeretnék neked boldogságot, biztonságot adni, amíg lehet- könnyeit lesimítod az arcáról, ő pedig hatalmas mosollyal az ajkain csókol meg.
Csókja meleg, bizalmas, odaadó. Tökéletesen passzol. Viszonzod a gesztust a hajába vezetve az ujjaidat, majd megszakítja a csókot, de hüvelykujjával az alsó ajkadra fog. Megint a démon, tipikus.
-Leszel a barátnőm, T/N? -vigyorog pimaszul.
-Leszek-pirul ki az arcod, ő pedig vigyorogva veszi birtokba az ajkaidat már sokkal követelőzőbben, mint azelőtt egy pár másodperccel.
