Leedo-Oneus

433 22 2
                                    


Október vége. Ködös, nyirkos idő. 
Aranysárgán őszülő levelek sokasága hullik a hideg beton töredezett tömörségére. Csípős szelek ölelik körbe a reggeli rengetegben siető lelkek fáradt valóját. Vészesen közeleg a sötét, a hideg, a tél. A természet belassul, az élet is, az emberek is egyre inkább. A naplemente utáni gyér látóteret a fények tompa sárgasága lepi be, ameddig csak a szem ellát. A parkok szerelmes párokkal telítődve pompáznak barnás-bordó színekben, mintha csak a megöregedés fázisait prezentálnák. A fák is úgy idősödnek együtt, ahogy a lelkitársak is remélik, hogy ez lesz a  jövőjük együtt.


A szobádban ülve bámulsz ki a tárva nyitott ablakon este 6 óra derekán. Minden érzést, benyomást, látnivalót és gondolatot próbálsz mélyen elraktározni magadban, hogy egy nap majd gyönyörű emlékképként jelenjenek meg lelki szemeid előtt. Lágy mosollyal figyeled a dalmata kutyusát sétáltatő hölgyet, az egymásba karoló tinilányokat,ahogy kuncogva kapkodják lábaikat úticéljuk felé,a beszélgető kabátos férfiakat, a kézen fogva járó házaspárt. A buzgó városka minden rezzenését szereted ilyenkor. Egyszerűen imádod nézni, ahogy zajlik az élet fénysebességgel, miközben te belassulsz egy kicsit. Bámészkodni, gondolkodni az emberek életén, hogy vajon min mennek keresztül. Várja őket otthon valaki? Van családjuk? Boldogok az életben? Mit dolgozhatnak? Hogy érzik magukat?
Csak érdekes gondolatok, melyeket nem érdemes túl komolyan venni, de jól esik néha kiszakadni a saját kis világodból.


-Mit nézel Szerelmem?-simít hasadra Leedo hátulról megölelve, ahogy lehajol hozzád. Megszokta már, hogy ősszel sokat nézelődsz az ablakból, és rendkívül aranyosnak találja. Ennyi év után már szinte el is várja, hogy így találjon, mikor hazaér a munkából.
-Szerintem az a nő terhes-böksz arra a fejeddel, miközben nagy tenyerére fogsz-Látod? Babaruhák-mosolyogsz,ahogy az említett idegen előveszi az egyik tipegőt a zebránál, hogy valószínűleg áradozhasson párjának a vásárolt darabról.
-Te is az leszel, csak előbb hagy vegyelek feleségül-suttogja a nyakad bőrére, majd néhány puha csókot hint az érzékeny felületre. Lehunyva szemeidet döntöd oldalra a fejedet nagyobb teret biztosítva neki-De most is kezdhetünk babaprojektet....baba nélkül-mormogja a füled mögé csókolva, válaszul kuncogva fordulsz felé, hogy szemeibe tudj nézni.
-Ezen miért nem lepődök meg-fogsz arcára édes kis mosolyát nézve.
-Ismersz, önfeláldozó vagyok-vigyorog arcodba szemöldökeit húzogatva. Nevetve húzod le egy pár cuppanós csókra, majd elválva csukod be az ablakot-Vacsoráztál már Szerelmem?-kérdi ismét rád vezetve karjait, hogy szoros ölelésbe tudjon vonni.
-Nem,megvártalak-fonod karjaidat nyaka köré.
-Egy angyal vagy,tudsz róla?-nyúl feneked alá, hogy ölébe emelve sétáljon le veled a konyhátokba. Leérve tesz le a pult mellé, hogy együtt melegítsétek meg a vacsit, amit főztél. A készülődések közben kérdezgeted a napjáról, ő pedig készségesen fejti ki minden válaszát úgy magyarázva, mintha olasz vér csörgedezne ereiben. Hatalmasakat nevetve hallgatod,miközben azon gondolkodsz, hogy mégis hogyan lehetsz te ennyire szerencsés.

Körülbelül 4 éve ismerted meg Gunhakot, mikor még csak trainee volt. Tudtad jól, hogy mégis mire vállalkozol, ha belemész a kapcsolatba vele, de azt érezted, hogy ez a férfi megér neked minden szenvedést. Már az első randin olyan volt, mintha mindig is ismernétek egymást. Hiszel a lelki társ fogalmában, és abszolút úgy gondolod, hogy ti ketten ezek vagytok. A nap, mikor véletlenül a lábadra lépett a magassarkúdban a születésnapodon, a kedvenc-mint kiderült közös-kávézótokban,és idegesen kaptad fel a fejed, majd ében szemeibe néztél tudtad. Tudtad, hogy ez az ember kell az életedbe. Később Leedo is bevallotta, hogy ugyan ezt érezte. 
Azóta a lelketek a szó szoros értelmében össze van láncolva. Nincs kiút ebből az egészből, de őszintén, nem is akarnátok kiszakadni. Bármilyen nehéz is legyen megmaradtok egymás mellett.
-Hogy lehetek ennyire szerencsés, hogy megtaláltalak?-szólalsz meg imádattal teli szemekkel nézve szerelmedet, ahogy melletted falatozza a finom vacsorát. Először csak pislogva mered rád, majd széles mosolyra kúsznak ajkai.
-Ugyan ezt kérdezem magamtól minden nap Szerelmem-fog csuklódra, hogy ölébe áthúzhasson a székedből. Teljesen szemből ülve vele túrsz fekete, rövid hajába, ahogy vállán pihenteted karjaidat.
-Nagyon szeretlek,tudod?-suttogod lágyan simogatva fejbőrét a körmeiddel.
-Tudom, mivel én legalább annyira szeretlek téged-sutyorogja vissza a választ, mielőtt ajkaidra tapadna, hogy egy szerelmes csókba invitáljon. Lágyan viszonzod közelebb ülve hozzá, ahogy a derekadra fogva présel magához közelebb.
Csókjaitok egyre nyálasabbá válnak, ami meghozza a hangulatot, mégsem veszi át a vágy az irányítást teljesen-Mi lenne, ha ezt fent folytatnánk?-mormogja nyakadba,ahogy már a pólódban kutat a bizonyos kapocs után.
-Remek ötlet-harapdálod fülcimpáját átlökve az önuralma határán....

Kpop oneshotsWhere stories live. Discover now