Dedicated to my one and only bébi DottieX😻💗
Végzős év a középiskolában. Jajj mennyi minden áll mögötted ez alatt a bő fél év alatt.
Az eleve nehéz készülést az érettségire még ez a fránya vírus is nagyban megnehezítette. Kikészített az egész lelkileg, rengeteg hullámvölgybe sodorva érzelmileg.
Ezt az egészet jó lett volna átélni a többiekkel együtt, ahol minden nap látva egymást tudjátok megbeszélni a dolgokat, de ehelyett csak az online világ taszító valósága maradt.
Ennek ellenére nem volt minden rossz az online időszak alatt.
Egyik napon ráírtál osztálytársadra Yoshira, ugyanis nagyon szenvedtél a japán házifeladatoddal. Mivel ő az egyetlen japán osztálytársad, és nem vagytok rosszban, ám beszélő viszonyban sem nagyon, így úgy gondoltad, hogy megpróbálod hátha segít.
Annak ellenére, hogy sosem beszéltetek 3 mondatnál többet az lejött egyből, hogy egy nagyon édes és segítőkész, vicces fiú.
Csalódnod pedig nem is kellett benne.
Egyből segített elmagyarázva a dolgokat egyébként sokkal jobban, mint a tanárod.
Azonban itt nem állt meg köztetek a kommunikáció. Elkezdett beszélgetés alakulni köztetek, ami több óráig tartott. Aztán másnap megint. A következő napon, és még azután is.
Meglepő módon pedig azóta is tart a naponta több órás csevegés.
Miatta várod most nagyon azt a pár hetet, amíg visszamentek az iskola falai közé. Persze nagyon jó látni az osztály többi tagját is, azonban ő valahogy más.
Nem is tudod miért.
Vagyis de, tudod, csak nem akarod bevallani.
Igen kisapám, fülig belezúgtál Kanemoto Yoshinoriba.
Hiába csak online beszéltetek, hol üzenetben, hol telefonon vagy facetimeon, Neked sikerült fülig szerelembe esned.
Pont ezért vagy egy kicsit ideges, hogy mi lesz Veled, ha személyesen látod.
Félsz, hogy miképpen fogsz viselkedni vele, vagy hogy mily módon alakulnak a dolgok köztetek.
Rég voltál már szerelmes, el is felejtetted, hogy ilyenkor milyen a viselkedésed.
Éppen az utolsó simításokat végzed magadon. Kis spirál a szempilláidon, hajad befonva kettőbe alsó fonással. Egyenruhád szépen vasaltan feszül testedre. Minden okés, mégis erős gyomorideg van benned.
Nem csak azért, mert fél év után ismét visszatérsz az idegen ismerős épületbe, hanem mert látod a többieket, a tanárokat. Rendkívül izgalmasnak ígérkezik a nap.
A lépcsőn levágtatva érsz a konyhába, ahol anyukád már kirakta a csomagolt ebédedet, valamint pont a reggelidet készíti.
-Jóreggelt Kincsem-mosolyog Rád, amitől a szíved is megolvad. Ha van, akit nagyon szeretsz, az bizony az édesanyád.
-Jóreggelt Anya-mész oda hozzá egy puszit adni.
-Nutellás kenyeret csináltam Neked-tolja eléd a tányért.
-Olyan ideges vagyok, hogy nem tudok enni-vigyorogsz rá, mint egy elmebajos, mire felnevet.
-Nagyon várod már ,hogy láthasd őket, ugye? -kérdi.
Válaszul hevesen bólogatsz.
-De főleg Yoshinorit, igaz? -kúszik egy pimasz mosoly ajkaira.
-Anyaaaa-nyögsz fel szenvedve.
-Csak kérdeztem-tetteti az ártatlant.
-Na én mentem-mondod elpakolva a táskádba a kész ételt-Szia Anya-puszilod meg, majd kiviharzol a házból.
Buszra szállsz, amivel eljutsz a sulihoz legközelebbi buszmegállóba. Onnan leszállva sétálsz be a suliba, ahol egyből felmész a terembe. Megérkezve battyogsz be a terembe mosolyogva üdvözölve osztálytársaidat. Legjobb barátnődet megöleled, majd leülsz a lányok körébe. Elkezdtek beszélgetni az elmúlt eseményekről és a legfrissebb dolgaitokról.
Kis idő múlva Yoshit pillantod meg belépni Junkyu és Jihoon társaságában felettébb nevetve valamin.
Amint összetalálkozik a tekintetetek nevetése egy lágy mosollyá alakul, fejével pedig biccent köszönés gyanánt. Rendkívül boldogan elmosolyodva viszonzod, majd visszaszállsz a beszélgetésbe, ahogy helyükre mennek a srácokkal.
