Figyelem:komoly téma következik
Az életben mindenkinek vannak nehézségei, bár nem mindenki ugyan úgy éli meg ezeket. Vannak olyanok, akik azon sírnak, ha ballagásukra egy Audi helyett csak egy Corsa-t kapnak a szüleiktől, mások pedig azon, hogy nem tölthetik elvesztett szeretükkel a karácsonyt. Ezek közelsem azonos súlyú dolgok, mégis mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, nem igaz?
Talán veled is ez van, habár örülnél, ha csak kocsik miatt kéne sírnod.
Minden azzal az agresszív, alkoholista, utolsó féreg spermadonorral kezdődött, akit csak úgy tartanak számon, hogy az apád. Az a személy, aki képes övvel és ököllel verni a saját kislányát és feleségét az minden, csak nem apa. Amióta az eszedet tudod rendszeres volt nálatok a napi verés. Óvódába se járhattál, nehogy megtudja bárki is mi zajlik a falak között nálatok.
Iskolába azonban muszáj volt menned. Évekig folytak perek apád ellen, ugyanis az alsós osztályfőnököd észrevette rajtad a jeleket. Miután édesanyáddal végre, hosszas harc után őszintén tudott beszélni, megtudta, hogy mi is történik veled. Megtudta, miért vagy olyan félénk, miért sírsz sokat. Egy 7 évestől ez egyértelműen abnormális viselkedés volt.
Az ítélet után Seoulba költöztetek, itt kezdted el a felsőt is. Minden szebbnek látszott, mint addig. Édesanyád lassan elkezdett gyógyulni testi és lelki sebeiből, ahogy te is.
Gyönyörű is lehetett volna az egész, ha fel nem függesztik apád börtönbüntetését és ki nem megy utánatok. Ettől a pillanattól kezdve pedig minden ismét pokollá válik. Rettegésben élsz minden nap. Barátaid tudnak róla, így minden nap 2-3-an kísérgetnek mindenfelé. Nagyrészt fiú barátaid vannak, hisz a lányok nagyon alattomosak tudnak lenni, ezt megtapasztaltad. Nem kell neked plusz dráma, meg hogy kinevessenek. Ezért menekülsz inkább az idősebb fiúkhoz, akikben igaz barátra leltél hála az égnek.
A harc apáddal azonban nem ér véget. Gerinctelenül igyekszik tönkretenni téged és anyukádat is. A pohár ott telik be, amikor a két éves kiskutyádat, Lulut, holtan találod a kertben. Amikor kiderül, hogy megmérgezték, azonnal tudod, hogy az a patkány tette. Ezután rögtön mész a rendőrségre édesanyáddal. Feljelentést tesztek, apádat pedig soha többé nem látod.
2 év eltelik nyugalomban, amennyire lehet. Anyukád gyógyul szépen, de lassan, hisz egy rendkívül erős nővé vált. Kellett neki segítség, hogy a sarkára álljon, de sikerült. Becsülöd is érte elég nagyra.
Mégis veled mi történik? Nehéz végzősnek lenni. Nehéz nem belebolondulni a gondolataidba. Nehéz nem félni. Nehéz bárkit is igazán szeretni. Nehéz boldognak lenni.
Ez a féreg tönkretett minden lehetséges értelemben. Állandóan kételkedsz mindenben és mindenkiben, még magadban is. Kezdesz durván begolyózni, ami egyre gyakoribb pánikrohamokat hoz elő. Egyre nehezebbé válnak a szociális események is. Az iskolában töltött időd is csak szorongás. Rosszul érzed magad minden értelemben. Hetek alatt leadsz 10 kilót, ami látványos, így barátaid komoly lépéseket téve ügyelnek rád.
Ügyelnek, de nem eléggé. A héten akad egy nap, péntek, amikor senki sem tud rád figyelni, így megkérnek, hogy egyél rendesen és vigyázz magadra. Te ezt persze megígéred, bár mások a terveid.
Kilátástalannak érzed a jelent és a jövőt. Semmi pozitívat nem találsz már, hiába is próbálod. Minden gondolatoddal csak jobban utálod magad, apádat, az egész világot. A rossz dolgok egymást folyton követve áramlanak az agyadban, ami addig vezet, hogy megírsz egy elköszönő levelet a barátaidnak. Megköszönöd benne a kemény és kitartó munkájukat azért, hogy életben tartsanak és épségben. Elnézést kérsz, amiért csalódás vagy és bántod azzal őket, amit készülsz tenni. Száraz szemeid egy pillanat alatt telnek meg nedvességgel ahogy zárod soraidat.
Ezután édesanyádnak kezdesz el írni. Bőgve, remegő kézzel kérsz tőle elnézést. Megköszönöd az összes dolgot, amit kaptál tőle az életben egészen a születésed pillanatától kezdve. A levelet pedig így zárod:
-Sajnálom drága édesanyám, hogy ekkora csalódás voltam. Nagyon szeretlek. T/N-írod alá utolsó soraid zálogaként.
Percekig csak ülsz ott sírva, miközben agyalsz. Utálod magadat, hogy ezt teszed vele. Mindennél jobban utálod magadat. Pillanatok múlva összeszeded magadat, felkapsz egy nagy pulcsit, majd útnak eredsz.
Már hetek óta tudod, melyik épület a legmagasabb a környéken. Zsebedbe teszed a frissen írt cetlit, amin elnézést kérsz jövendőbeli megtalálódtól, hogy tönkre teszed az ő életét is, na meg minden álmát. Ezután elindulsz a helyre, a kilátóba. Hajnal 3 van, hideg. Kevesebb ember egy kicsivel, mint szokott.
A magas épülethez érve látod, hogy le van zárva a lépcső. Mit sem törődve vele mászol át a lánc alatt, majd lassan fellépcsőzöl a legtetejére. 30 méter a teteje, elég halálos egy ilyen ugrásra, neked pedig ez pont elég.
Felérve bandukolsz fokozatosan a széle felé, miközben feltörnek könnyeid hangos nyögéssel.
Bömbölni kezdesz, mint még eddig soha életedben. Az összes fájdalom rádnehezedik, és nyomja a mellkasodat a szíveddel egyetemben.
-Annyira sajnálom. Ne haragudjatok kérlek....Ne haragudj Anya-sírod a kilátást nézve. Összezuhanva állsz ott a fényekre meredt tekintettel. Fáj minden. Egyszerűen csak borzasztóan fáj. Nem tudod feldolgozni.
-Jövök Lulu-suttogod egy gyenge félmosollyal, majd tovább sétálsz a perem felé. Éppen készülsz lelépni, hogy örökre magad mögött hagyhasd a fájdalmaidat, mikor egy rettentően erős rántás éri a testedet. Ijedten realizálod, hogy még mindig élsz, és nem tudod ki tehet erről ezúttal.
-Te bolond vagy? -kiabál rád mély hangon, miközben magával szembe forítva húz a lehető legtávolabb a peremtől.
-Kérlek hagyj békén -bőgöd eltolva magadtól.
-Dehogy hagylak. Szerinted megengedem, hogy egy fiatal, gyönyörű lány a szemem láttára vessen véget az életének? -fújtat frusztráltan.
-Mit érdekel téged? Engem nem érdemes megmenteni. Sose voltam és nem is leszek normális-rángatod a karjaidat, hogy kitörj a szorításából.
-Minden ember érdekel, neked pedig segítség kell-fog le erősen- Nem hagyom, hogy elmenj-keresi a tekinteted, miközben íriszei szikrákat szórnak.
-Önző vagy! Semmit se tudsz rólam. Arra kényszerítesz, hogy itt szenvedjek tovább. Hagyj már békén az isten szerelmére-kiabálod szemeibe nézve idegesen.
-Én vagyok önző? -rivall rád-Nem is tudom ki készül itt hagyni a barátait. A saját édesanyját, ezzel a tudattal. A saját anyádat is meg fogod ölni ezzel-szorít a csuklódon.
Hirtelen beüt, amit mond. Könnyeid némán folynak arcodon, te pedig lassan összecsuklasz a betonra alattatok. A srác leül hozzád szépen óvatosan.
-Nagyon önző vagyok. Utálom magamat. Mindennél jobban utálom magamat-zokogod lehajtva a fejedet.
-Shh. Itt vagyok-vesz az ölébe óvatosan-Meg tudjuk oldani. Mindent meg lehet oldani-ölel meg szorosan, miközben elkezd lágyan simogatni.
-Honnan tudod? -áztatod nyakán a csupasz bőrt, miközben ezüst láncával babrálsz.
-Onnan, hogy nekem sikerült-mosolyog halványan -Tudod, a legjobb barátom nagyon sok problémával küzdött. Elvesztette az apját, aki egész életében egyedül nevelte, sport sérülése miatt soha többet nem kézilabdázhatott tovább, pedig az volt az egyetlen boldogsága. Többször kihasználták és összetörték a szívet. Én ott voltam neki, mindenben támogattam. Egyszer nem tudtam ott lenni neki... És ekkor tette meg-csuklik el a hangja, közben combodra fog kicsit erősebben-Nem tudtam megakadályozni, mert nem voltam ott. Csak az lett volna a dolgom, hogy megóvjam, és én nem voltam ott-remeg meg a hangja.
Szipogva nézel fel rá, egyenest a szemeibe nézve.
-Téged nem hagylak elmenni-mosolyog rád féloldalasan, miközben lassan az ő arcát is könnyek lepik el. Beharapva gyengén alsó ajkadat ereszted te is saját cseppjeidet, miközben arcára simítasz gyengéden.
-Nagyon sajnálom. Őszintén -szólalsz meg taknyos hangon, szinte suttogva. A srác a kezedre fog, majd rákulcsol.
-Kérlek... A kedvemért, maradj velünk. Esküszöm meg tudjuk ezt oldani. Te, meg én -puszil a kézfejedre- Anyukád, a barátaid, a családod. Mindenki, együtt -suttogja a homlokodra, majd oda is hint egy édes csókot.
Fáradt testedet nyugalom, harmónia, melegség, és szeretet járja át. Nem tudod, hogy ki ez a fiú, hogy miképpen került ide, de mérhetetlenül hálás vagy neki.
Biztosra veszed, hogy Ő az őrangyalod. Nem tudod hol volt eddig, de azt biztosra veszed, hogy a legjobbkor jött.
Sajnos nem mindenkinek adatik meg az őrangyal, vagy a segítség. Mindent meg lehet oldani, csak segítség kell. Ez pedig sokszor mások felelőssége, nem azé a személyé, aki elszenvedni azt a sok fájdalmat, amit senki sem érdemelne meg csak úgy...
