Amikor azt mondják 'idegesítő' mindenkinek más és más jut eszébe. Talán elektronikai eszközök olykori hibái, máshogy sikerült dolgozatok vagy esetleg rossz divatérzék. Mindenkinél más ez,de neked rögtön egy dolog jut az eszedbe. Egy név:Liu Yangyang.
Ez a srác kettővel feletted jár, a suli igazi fenegyereke a haverjaival együtt. Minden lány olvad érte, sokat ágyba is visz rendszeresen. Nem csoda, hisz helyes, jó sportoló, és a dumájával bárkit kibeszél a bugyijából. Te is tudod ezt, ezzel is tovább idegesít a létezése. De miért?
Amióta csak ide jársz valahogy mindig megtalál. Egy eleve ügyetlen kis szerencsecsomag vagy, de az, hogy mikor még be is szól amikor a közelében vagy egyáltalán nem segít.
Most pedig megint egy ilyen alkalom van. Az ebédlőben ücsörögsz a barátaid társaságában,ám hangulatod a legkevésbé sem felhőtlen. Éjszaka forgolódtál és szenvedtél, mert megjött. A dolgozat amit írtál pocsék lett. Egyszóval minden katasztrofális ma.
Ahogy félig meghagyott menzakajádat utaztatod tálcádon a megfelelő átvevőablak felé egy kosárlabdás fiú konkrétan rajtad keresztül rohan át a termen,ezáltal te elejted a tálcát,ami hangosan érkezik a földre. Barátaid azonnal segítségedre sietnek, te pedig a több irányból érzett fájdalom miatt csak könnyeidet visszafolytva zsörtölődsz.
-Bunkó-kiált barátnőd a srác után.
-Hagyd-suttogod majd összeszedve amit tudsz felállsz, és a megfelelő hely felé igyekszel lepakolni, azonban hangos kacagást hallasz. Az az asztal. A 00600 asztala. Tipikus.
A hangos nevetés pedig Yangyang torkából származik, aki rád mutatva nevet. Az még hagyjál, hogy ilyen katasztrofális napod van, ez az utolsó csepp a pohárban. Könnyeid rá nézve elerednek, majd mindent gyorsan elintézve kapod fel a cuccaidat és futva indulsz haza, könnyeidtől alig látva. Se hall, se lát. Csak haza akarsz érni, beleülni a kádba és sírni. Tudod jól hogy legjobb barátnőd majd ad a fiúnak olyat, amit nem tesz zsebre, te pedig csak szeled az utat.
Azonban valaki a nevedet kiáltja mögüled, mire te csak sebesebbre veszed lépteidet.
-Várj már! -kapja el a csuklódat, majd magával szembe perdít. Felnézve látod azt, akit a legjobban nem akartál. Könnyeid folynak, ezért lehajtod a fejedet.
-Eressz el gyökér-igyekszel kirántani a csuklód a szorításból, sikertelenül.
-Hallgass már meg T/N-szorít rá a fogásra Yangyang, de nem okoz fájdalmat.
-Hah, tudod a nevemet? Wow -nézel fel rá könnyeidet továbbra is folyatva. Yangyang csak a fal felé kezd tolni, te pedig sipítozol közben. Odaérve közelebb hajol ahogy a felületre ken.
-Nem akartalak megbántani-nézi arcodat a részleteket elemezve rajta.
-Mégis sikerült-szipogod miközben kezeidet igyekszel kiszabadítani a szorításból. Bevallod amit gondolsz, mert már az sem érdekel ha kinevet és mindenkinek elmondja. Csak hagyjon menni.
-Kérlek ne haragudj rám. Nagyon sajnálom-arca szomorúságot áraszt, amit még sosem láttál, szóval megállsz az ellenkezéssel.
-Hogyan? -szipogod sokkosan nézve az arcát.
-Nagyon sajnálom -ölel magához szorosan, egy centit se hagyva köztetek. Te a sokktól csak lefagyva kapaszkodsz bőrdzsekijébe, és hagyod, hogy öleljen. Nem hiszel se a fülednek se a szemednek. Pár perc után eltolod magadtól,mikor észbe kapsz.
-Meg van bocsátva, de el nincs felejtve-nézed a cipőid orrát hátra tett kezekkel, mint egy kislány.
-Engedd meg hogy jóvá tegyem-szólal meg lágy hangon.
-Mégis hogy tudnád? -ciccensz fel.
-Így -ránt maga elé, majd állad alá nyúlva felemeli a fejedet, és lágy csókot ajkaidra. Te az ámulattól csak pár pillanat múlva, de viszonozod, amibe a fiú belemosolyog, majd derekadat átölelve vezet egy hosszabb nyelvcsatába. Percek múlva elválva tőled liheg az ajkaidra.
-Nagyon tetszel-vigyorogja a végét, közben simogatja a fájó derekadat.
-Fogd be-forgatod meg a szemeidet, majd ezúttal te kezded a csókot, amit ő nyelvesen viszonozva vesz szívesen.
A mai nap megmutatta, hogy talán ez a tuskó nem is annyira tuskó, és a Liu Yangyang név talán már sokkal inkább rózsaszín ködös, mint idegesítő...
