Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Vissza a Roxfortba

előzetes bejelentés: nos, az a helyzet, hogy elnézést kell kérnem tőletek. de mivel közben támadt egy jobb ötletem, az előző két fejezetben visszamenőleg kicsit átírtam az időpontokat. ugye, az eredeti terv szerint most december közepén járnánk... viszont én kicsit átfogalmaztam a cselekményt, ami nem okoz jelentős változást a történetben, csak annyi a lényeg, hogy most ennek a fejezetnek a kezdetekor november végét írjuk. aztán, a rész előrehaladtával már december eleje lesz. remélem, nem haragszotok meg ezért, de muszáj volt elvégeznem ezt a kis korrigálást... :)

a másik, ami fontos, hogy most már kitettem a történethez a "felnőtt tartalom" jelzést. a főhőseink kapcsolata ugyanis kezd elmélyülni. obszcén szexuális jeleneteket nem ígérek, de ezt azért mindenképpen fontosnak tartom jelezni felétek, főleg, hogy a fiatalabb korosztály is olvassa a történetet. nem fog semmi olyasmi történni, ami illetlenül lenne megírva, de kérlek benneteket, hogy ezt vegyétek figyelembe, és ha túl soknak tartjátok egyes részek leírását, akkor pörgessetek tovább rajtuk. :) a többit, a köszönetmondást meg ilyeneket majd lent, a fejezet végén jelzem, ahogy szoktam. most pedig, vegye kezdetét Draco és Hermione történetének folytatása, egy újabb izgalmas "utazás", egy maratoni hosszúságú fejezet formájában! 😄 🧡

20. fejezet: Vissza a Roxfortba

Hermione kezdett arra gyanakodni, hogy lassan a maradék józan eszét is elveszíti. Több jel is utalt erre: először is, aznap délután, miután egész nap a Malfoyjal váltott leveleket gondolkodott – a férfi válaszait gondosan elzárta az íróasztalfiókjába –, délután négy körül jelezte a titkárának, hogy szörnyen hasogat a feje, ezért hamarabb távozik.

Hazaérve aztán forró fürdőt vett, majd nagyjából húsz percet töltött a gardróbja előtt állva fehérneműben, azon hezitálva, hogy mit vegyen fel a Malfoyjal elköltendő vacsorára. Mintha nem is ő lenne... Korábban megvetette az ilyen viselkedést, azt is utálta, amikor a Roxfortban a szobatársai, Parvati Patil és Lavender Brown hétvégenként reggelente nyávogva vitatkoztak azon, milyen csinos ruhát vegyenek fel. Most pedig ő maga is ugyanúgy viselkedett, mint valami süldő fruska... Végül egy fekete ruha mellett döntött, ami csinos volt, de nem túl kihívó. Ahogy megszemlélte magát a tükörben, az eszébe villant a felismerés, hogy mire is készül.

Hiszen nem akarja elcsábítani Malfoyt vagy ilyesmi! A férfi esetleg még félreértené! Lerángatta magáról a ruhát, és racionálisabb döntést hozott: egy kosztümruhát öltött magára, és magához vette az aktatáskáját is. Igen – pillantott végig elégedetten magán –, így olyan, mintha épp csak most érkezne Malfoyhoz a munkából. Semmi rátartiság, csak a szokásos, hétköznapi Hermione. Ez volt a legjobb megoldás.

Pontosan hét órakor kabátot vett magára, a háza hátsókertjében hoppanált, és a wiltshire-i ház bejáratához érkezett. A kopogtatására – legnagyobb meglepetésére – nem az egyik manó nyitott ajtót. Malfoy állt előtte. Elképesztően nézett ki, pedig nem volt semmi különös a megjelenésében: egy elegáns, kényelmes nadrágot, fehér inget, fényes, sárkánybőr cipőt és a nadrághoz illő, sötétbarna zakót viselt. Halványan elmosolyodott, ahogy meglátta Hermionét.

– Szóval eljöttél – állapította meg, és félreállt, hogy a nő beléphessen a hidegből az előszobába.

– Miért ne tettem volna? – kérdezte könnyednek szánt hangon Hermione, de amikor kigombolta a kabátját, érezte, hogy a férfi mögé áll, és lesegíti róla a ruhadarabot. Épp csak kicsit ért hozzá a vállához, de már ilyen csekély közelség is elég volt a boszorkánynak ahhoz, hogy megérezze Draco semmihez sem hasonlítható illatát. – Hol... hol vannak a manók?