Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Repülés

24. fejezet: Repülés 

Egymás karjaiban ébredtek fel, és amikor Hermione a kandallópárkányon álló órára pillantott, észrevette, hogy dél is elmúlt már. Ahogy az elméjébe tódultak a hajnalban történt események emlékei, érezte, hogy elönti a pír az arcát. Fogalma sem volt arról, hogyan kell egy ilyen helyzetben viselkedni, pláne akkor, ha az illető, akivel megosztotta az ágyat, Draco Malfoy volt.

A férfi ezúttal nem simogatta és nem is csókolta meg, csak nézte őt, valamiféle egészen furcsa tekintettel, amit Hermione nem tudott megfejteni.

– Megértem, ha megbántad – jegyezte meg Draco úgy, mintha egy megkezdett beszélgetést folytatnának. Tulajdonképpen így is volt, mert rögtön leolvasta Granger arcáról a zavartságot.

– Én... Azt hiszem, az éjjel egy kicsit elragadtattam magam – suttogta szégyenkezve, és kissé feljebb húzta a mellkasán a takarót. Szükségtelen tett volt, a meztelen felsőtestük így is egymáshoz simult.

– Szerintem – mormolta Draco – jól tetted, hogy egy kicsit elengedted magad. És az általad produkált hangokból, valamint a tetteidből ítélve te sem bántad – tette hozzá, ezzel fokozva Hermione zavarát.

– Nos, én azt hiszem – hagyta megválaszolatlanul a megjegyzést –, elkészülök és összepakolok. Nem szeretnék tovább zavarni.

A szavait tettek is követték: a paplan alatt tapogatózva összegyűjtötte a levetett ruháit, és sietve felöltözött. Draco nem tartóztatta fel őt, csak nézte, ahogy Hermione végez, majd feláll és az ajtó felé siet.

Az egész helyzet kezdett borzasztóan ismerőssé válni Malfoy számára: pontosan az történt, ami korábban, éveken át, miután megkapta egy-egy nőtől azt, amire vágyott. A legtöbbjük tudta, hogy tőle nem számíthatnak többre, és hasonló diszkrécióval hagyták őt magára. Éppenséggel azonban az, hogy ez most is megtörténik, egyáltalán nem töltötte el a múltbéli eseteknél érzett nyugalommal.

Hiába gondolkodott hajnalban rengeteget, hiába jutott arra az elhatározásra, hogy nem mélyíti el a kelleténél jobban a viszonyát a boszorkánnyal, azt azért mégsem akarta, hogy idő előtt távozzon. Hiszen arról volt szó, hogy vele tölti az egész hétvégét. Rövid töprengés után arra a következtetésre jutott, hogy jár neki, hogy Granger még ott maradjon vele. Gyorsan felkelt, sebtében magára kapta a köntösét, és fürge léptekkel ment át a nő szobájába – anélkül, hogy bebocsátást kért volna. A szoba üres volt, a fürdőszoba felől azonban vízcsobogást hallott. Ezúttal sem kopogott, a látvány, ami fogadta, pedig letaglózta és felkavarta.

Granger a hatalmas sarokkádban feküdt, a habok eltakarták a testét, épp csak a feje, a kecses vállai és a kezei látszódtak ki. A nő összerezzent, amikor meglátta a hívatlan vendéget.

– Hogy képzeled, hogy kopogtatás nélkül bejössz? – ripakodott rá a férfire. – Jóllehet, ez a te házad, de a vendéged vagyok, és közlöm veled, hogy egyáltalán nem udvarias dolog rátörni bárkire is az ajtót!

Draco kedvtelve nézte a kipirult arcú boszorkányt, és abban a pillanatban másra sem vágyott, minthogy levesse a köntösét és csatlakozzon a nőhöz. Ehelyett azonban mozdulatlan maradt.

– Én pedig közlöm veled, Granger – szegte fel az állát –, hogy elképesztően nagy udvariatlanság az is, ha a vendég, aki egész hétvégére elígérkezett, idő előtt távozik.

– Nem akarok zavarni – ismételte a szobában is kifejtett gondolatmenetét Hermione, és igyekezett minél jobban elmerülni a vízben, hogy Malfoy ne láthassa egyetlen porcikáját sem.