Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Astoria bálja

26. fejezet: Astoria bálja

Az elkövetkezendő napokban Hermione úgy érezte magát, mint egy élőhalott. Reggelente felkelt, megmosakodott, felöltözött, bement a munkahelyére, eligazította a beosztottjait, intézte az éves jelentést és az egyéb munkáit, tárgyalásokra járt, a szüleivel vacsorázott, azt hazudva nekik, hogy Draco Venezuelában van üzleti úton, hazament, néha megvacsorázott egy étteremben, üveges szemmel bámult esténként egy könyvet vagy a plafont, és mindeközben mélységesen össze volt törve.

Ezen az állapoton csak az segített kissé, amikor három nappal a Remuséknál tett látogatása után Harry és Ron egyik este megjelentek az irodájában. Hermione a szokásos, újabban sokszor, sokak előtt tettetett derűvel fogadta őket, de a barátai arckifejezéséből rájött, hogy Tonks és Remus mindent elmondtak nekik.

– Kinyírom azt a fafejű barmot – jelentette ki köszönés helyett Ron, és Hermione ekkor már biztosan tudta, hogy jól következtetett.

– Ron...

– Nem, Hermione! – füstölgött a vörös hajú férfi, miközben lehajolt, hogy megölelje a székében ülő Hermionét. – Ami sok, az sok! Nem fogom hagyni, hogy bárki bántsa a barátaimat!

– Nyugodjunk le – javasolta Harry, aki egy hatalmas papírzacskót tartott a kezében. – Hoztunk neked vacsorát. Illetve – tette hozzá – mindhármunknak.

– Rengeteg a dolgom, és... – próbált ellenkezni Hermione, de a legjobb barátai hajthatatlannak bizonyultak. Ron eltette pálcamozdulattal a szoba végében álló kisasztalra küldte az asztalról az iratokat, és bátorítóan megszorította a barátnője vállát.

– Beszélgess velünk, Hermione! Azért jöttünk. Azért vagyunk egymásnak. Ráadásul – tette hozzá mosolyogva – olasz kaját hoztunk.

– Bizony – bólintott Harry, és az asztalra téve a zacskót, kicsomagolta annak tartalmát. – Tenger gyümölcsei tészta neked – nyújtotta át Hermionénak az egyik műanyag dobozt –, bolognai Ronnak – adta oda a barátjának az ételt –, és carbonara nekem – tette hozzá elégedett mosollyal, miközben mindketten helyet foglaltak a Hermione előtt álló két széken. – Ha tudnátok, mennyire irigyeltem Dudley-t, amikor Petunia néni ilyet főzött! Annyiszor repetázott, ahányszor csak akart...

– Tehát, nagyjából ötször – röhögött fel Ron, és a pálcájával evőeszközöket bűvölt mindhármuknak.

– Körülbelül – vigyorodott el Harry. – De ne bántsuk Dudlimudlit. Amióta megszületett a kislánya, egészen jól kijövünk egymással...

– Annyira bírnám, ha kiderülne, hogy a kis Heather boszorkány! – nevette el magát Ron. – A szilvaképű nagybátyád biztosan kitérne a hitéből.

Hermione a fejét csóválva elmosolyodott. A rövid párbeszéd, a barátai viselkedése máris hihetetlen hatást gyakorolt rá: kezdte kevésbé nyomorultul érezni magát, mint a látogatásuk előtt.

Ron az evőeszközökön kívül három pohár vizet és egy üveg mézbort is bűvölt az asztalra, külön poharakkal.

– Nos – szólalt meg teli szájjal, miután magába tuszkolt egy hatalmas adag tésztát. – Remus mesélte Harrynek, hogy milyen görény alávaló alak volt Malfoy. Szóval, választhatsz. Milyen módon átkozzuk miszlikre őt? Én kezdésként a keléskeltő rontásra gondoltam, amitől óriási...

– Arra semmi szükség – motyogta zavartan Hermione, miközben megkapó érdeklődéssel turkálta az ételét. – Ugyanis én már megtettem. Úgy értem, megátkoztam. Ez a probléma oka.