Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Vallomás

36. fejezet: Vallomás

Miután Draco hazavitte Daisyt a szüleihez vasárnap este, visszatért a kúriájába, ahol még órákon át töprengett. Nagyon jót tett neki a kislánnyal töltött nap, Daisy igazán aranyos volt. Kevéssé tudott azonban rákoncentrálni, amit szégyellt, mert önzőségnek tartotta, hogy a gondolatai időről-időre elvonják a figyelmét a keresztlánya csacsogásáról.

Otthon aztán végre egymaga volt, bőven jutott ideje töprengeni Daisy szavain. Voltak pillanatok, amikor legszívesebben rögtön átment volna Hermionéhoz, hogy kérdőre vonja őt és végre tisztázzák a helyzetet. Draco Malfoy azonban ennél körülményesebb volt, kiváltképp, ha az érzéseiről volt szó.

A saját rádöbbenését is nehezen tudatosította magában, nemhogy azt, hogy Hermione talán ugyanúgy, vagy legalábbis majdnem hasonlóan érzett iránta. Ráadásul múltkor Hettie is nagyjából ugyanerre célzott... Talán tényleg van igazság abban, amit a felesége nagyanyja és a keresztlánya egymástól függetlenül mondtak neki...

Úgy döntött, beszél Hermionéval. De előtte alszik egyet erre az információáradatra – habár a legkevésbé sem volt álmos.

•••

Hétfő délelőtt Draco belépett a Manók Alkotmányos Jogaiért Tagozat irodájának ajtaján. Kurta biccentéssel köszöntötte Hermione beosztottjait, majd meg sem várva a túlbuzgó Edgar kérdését, hogy mit is keres itt, bekopogott a felesége irodájának ajtaján. Bentről egy „Szabad!" hallatszott ki, ő pedig kapott az invitáláson és lenyomta a kilincset.

A szobába lépve gyorsan becsukta maga mögött az ajtót, hogy a kíváncsi kollégák ne hallják, mi folyik bent. Hermione háttal állt neki, épp a helyiség másik végében: az irattartó üvegszekrényből vett elő különböző aktákat.

– Mondd csak! – motyogta, miközben az akták gerincére írt elnevezéseket böngészte. – Mindjárt kezdhetünk, csak nem találom a Crawford-ügy iratait...

– Invito Crawford-iratok – mondta halkan Draco, mire két dolog történt szinte egyszerre. Az említett iratköteg a férfi kezébe röppent, át a szobán, ugyanekkor pedig Hermione megpördült meg a tengelye körül, és elnyílt ajkakkal nézett a férfire. – Azt hiszem, ezeket kerested – sétált oda a nőhöz Draco, és amikor már kellően lecsökkent köztük a távolság, a boszorkány kezébe nyomta az aktát.

– Köszönöm, de szükségtelen segítened – suttogta a zavar és a bosszúság furcsa elegyével Hermione.

– Néha még mindig elfelejted, hogy boszorkány vagy – mosolyodott el halványan a férfi.

– Nem kérek a gúnyolódásodból, Draco – sziszegte jegesen Hermione, és indulatosan becsukta szekrény ajtaját.

– Eszem ágában sem volt gúnyolni téged – rázta meg a fejét a férfi. – Azért jöttem, hogy... Beszélni szeretnék veled, Hermione.

– Nem érek rá beszélgetni – jelentette ki a boszorkány, kerülve a másik tekintetét. – Perceken belül nagyértekezletet tartok, ez ugyanis egy munkahely, ha nem tűnt volna fel. Nekem pedig tart a munkaidőm. Nincs időm erre! – toppantott dühösen.

Draco elgondolkodva nézte a fiatal nőt, és hiába látta rajta, hogy nem akarja látni őt, a legszívesebben a karjaiba kapta volna őt, hogy érezze a közelségét. A helyzet azonban valóban nem volt alkalmas erre.

– Ez esetben rövidre fogom – bólintott végül. – Daisy tegnap azt mondta, hogy... – köszörülte meg a torkát – szeretsz engem.

– Daisy egy kislány! – vetette ellen Hermione, és zavartan elfordult, hogy ne kelljen Draco szemébe néznie. – Összevissza beszél, és...