Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Albus Dumbledore emlékestje

61. fejezet: Albus Dumbledore emlékestje

A cikk megjelenését követően Hermione és Draco elérkezettnek látták az alkalmat, hogy meglátogassák Daisyt. Ideje volt, hogy kellő időt töltsenek a keresztlányukkal, és szerették volna ők bejelenteni neki a babavárás hírét.

Erre egy héttel Dumbledore emlékestje előtt, június 23-án, szombaton kerítettek sort. A helyzet ideális volt, hiszen Teddy előző nap tért haza a Roxfortból, így Tonksék áthívták a Potter családot is. Ginny és Harry úgy ugrottak Hermione nyakába, mintha ezer éve nem látták volna, és a boszorkány is nagyon örült, hogy végre a barátaival lehet.

– Annyira örülünk, hogy itt vagytok! – lelkendezett Tonks, miközben, az általános köszöntés után hellyel kínálta Dracót és Hermionét.

– Nagyon hiányoztatok már – bólintott mosolyogva Remus.

– Nekem a legjobban! – kotyogott közbe Daisy, aki rövidesen ki is hívta az udvarra Dracót, hogy megmutassa neki, milyen új trükköt tanult a gyerekseprűjén. Teddy, James és Albus követték őket, így Hermione ötösben maradt a Tonks és a Potter házaspárral.

– Na, és mi a helyzet? – tért a lényegre Ginny, amikor a kislány és a férfi már hallótávolságon kívül voltak.

– Igen, mesélj! Hogy viseled a terhességet? – kapott a szón Tonks. – Én borzalmas derékfájdalommal küzdöttem, amikor Daisyt vártam... Mi is volt a neve... Hm, majd eszembe jut! – legyintett a boszorkány.

– Van valamid kóros fáradtság ellen is? – nevetett fel Hermione. – Komolyan azt érzem, hogy szinte bármikor képes lennék aludni. De ezt leszámítva minden rendben van. Őszintén szólva, nehezebben viseltem, hogy nem találkozhatok veletek és anyáékkal, mint eddig a terhességet.

– Ez a bujkálás rémes lehetett – fintorodott el Ginny.

– De Malfoynak ebben kivételesen igaza volt – szólt közbe váratlanul Harry.

A három nő meglepetten nézett rá.

– Miket nem hallok? – szólt elismerően Tonks. – Végre egyetértesz valamiben a kuzinommal?

– Ebben mindenképpen – bólintott a varázsló. – Nem hiszem, hogy jót tett volna neked és a babának – mutatott Hermionéra –, ha nap mint nap meg kell küzdened az újságírókkal, fotósokkal és az ostoba cikkekel.

– Egyetértek Harryvel – biccentett bölcsen Remus. – Draco azt tette, amit kellett. Megvédett titeket.

– Tudom – sóhajtott fáradtan Hermione. – Nem az ő hibája... Csak...

– Csak mi? – kérdezett rá Ginny, akinek a figyelmét sosem kerülték el a különös hangsúlyok.

– Csak jó lenne szabadon mozogni. Jó... – vallotta be. – Az igazság az, hogy igazából jól érzem magam ott, ahol vagyunk. A birtok nagy, a ház szép, a levegő jó, és Draco igazán kellemes társaság... volt.

– Volt?

– Mostanában eléggé távolságtartó. Keveset beszélünk, amióta... Igazából – ráncolta össze a homlokát – nem is tudom, mi az oka ennek. Egyik napról a másikra zárkózottá vált. Biztos sok a munkája és gondterhelt – legyintett könnyedén Hermione, és elkérte Ginnytől a kis Lilyt, hogy egy kicsit foghassa a kislányt.

Több szót nem is ejtettek a dologról, de Harry, Ginny, Remus és Tonks is ugyanarra gondolt: vajon mi történhetett az elmúlt időszakban a leendő szülők között?