Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

A bejelentés

55. fejezet: A bejelentés

Bridget Cameron eszes, sikeres boszorkány volt. Húsz évvel azelőtt iskolaelsőként végzett a Roxfortban, utána pedig kiváló minősítéssel ugrotta meg a Brit Mágusegyetem jogi, szociológiai és pszichológiai szakának akadályait is. Ezen utóbbi képesítését jól hasznosította a skót házimanók lelkivilágának ápolása során, miután néhány évvel korábban ő, Hermione Granger és Janet Malcom, az ír manójogok aktivistája összefogtak a varázslények jogainak megreformálásában.

Ahhoz azonban, hogy észrevegye, hogy a mindig összeszedett és gyakorlatias Hermione Granger aznap nincs a helyzet magaslatán, nem volt szüksége a pszichológiai tapasztalatára.

A fiatal boszorkány többször belezavarodott a mondandójába, és Bridget rendre azon kapta Hermionét, hogy üvegesen bámul... a semmibe?

Bridget mindemellett empatikus személyiség volt, így esze ágában sem volt kíváncsiskodni, hiszen a kapcsolatuk Miss Grangerrel évek óta csakis a munkára korlátozódott. Rövid és lényegre törő kérdéseivel igyekezett elérni, hogy átvegyék a főbb megbeszélendő pontokat, és szinte látta a megkönnyebbülést a nő arcán, amikor a búcsúzásnál kezet fogtak egymással.

Miután Mrs. Cameron távozott, Hermione kitámolygott az irodából, közölte a beosztottjaival, hogy jó hétvégét kíván és mindenki hazamehet, ő maga pedig választ sem várva besietett a dolgozószobájába.

Draco még mindig ott volt, a mágikusan elváltoztatott műablaknál állt, aminek a kilátása a kinti időjárást – szikrázó napsütést – imitálta.

Hermione lelkében ugyanakkor vihar dúlt, ahogy Dracóéban is. A nő szó nélkül felkapta a táskáját és kisietett az irodából. Draco követte, egészen az átriumban álló óriási kandallókig. Egymáshoz sem szólva léptek be az egyikbe, néhány pillanattal később pedig már Hermione nappalijában álltak.

– Kérsz egy italt? – törte meg végül a csendet Hermione.

A férfi megrázta a fejét.

– Én iszom egy teát – jelentette ki.

– Az nekem is jól esne.

– Remek – bólintott a boszorkány. – Egy pillanat, és jövök.

Kisietett a konyhába, és remegő kézzel elővett két csészét, majd a pálcájával forró vizet töltött a kancsóba. A teafilterek közül kikeresett magának egy erdei gyümölcs ízesítésűt, de amikor a Dracónak szánt teafilterért nyúlt, hirtelen megállt a keze a levegőben.

A konyhapult és a teáscsészék kezdtek elhomályosulni, de nem egy közelgő ájulástól, hanem a könnyektől, amiket hiába próbált visszatartani, megállíthatatlanul törtek elő belőle.

Draco így talált rá; a teáskanna sípolt a tűzhelyen, Hermione pedig a pultnak támaszkodva, háttal állt neki, és remegett a válla a zokogástól.

Gondolkodás nélkül odasietett a nőhöz, maga felé fordította és szorosan átölelte. Hermione belefúrta az arcát a vállába, miközben a férfi nyugtatóan simogatta a hátát.

– Mi a baj? – mormolta aggodalmasan. – Rosszul vagy?

Hermione nyöszörgött valamit, de ezt nem tekinthette határozott nemnek, ezért – még mindig a karjaiban tartva a boszorkányt – kissé eltolta őt magától és az ujjaival felemelte az állát, hogy a szemébe nézhessen.

– Tényleg nincs semmi vész, csak... Épp el akartam készíteni a teádat, mikor rájöttem, hogy nem is tudom, melyik a kedvenced – intett a filtereket tartalmazó doboz felé. – Merlinre, a gyerekedet várom, és azt sem tudom, melyik teát szereti a születendő babám apja! Hát milyen feleség voltam? Milyen anya leszek? Milyen felelőtlen voltam...? – Ismét sírásban tört ki, de egy váratlan hang annyira megdöbbentette, hogy menten abbahagyta a zokogást.