Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Daisy születésnapja

48. fejezet: Daisy születésnapja

Hermionét elbódította a violalikőr, az előző percekben átélt sírás és az azt követő kellemes nyugalom: Draco és a macska közelsége.

– Egészen nagy hülyeség volt olyan önérzetesen előadnom ma délelőtt neked, hogy mennyire fontos a gyerekeket már egészen kicsi korban ránevelni a felelős állattartás fontosságára, amikor néhány órával később bebizonyosodott, hogy én magam teljességgel alkalmatlan vagyok rá – nevetett fel halkan.

Draco szája sarka megrándult az őszinte kijelentés hallatán.

– A történtek fényében valóban kétkedésre adhat okot a szenvedélyes kijelentésed... De ez a kis fiaskó kettőnk között marad – nyugtatta meg a férfi. – Mindenki hibázhat.

– Az a baj, hogy azt érzem, én folyton ezt teszem – sóhajtott fel fáradtan a boszorkány. – Hibát-hibára halmozok, amiknek a következményével csak később szembesülök...

– Ezt most hagyjuk, jó? – mormolta Draco. – Egy napra bőven elég egy dráma. Különben is, jobb, ha megyek, te pedig lefekszel – jelentette ki, miután Hermione elnyomott egy ásítást. Fészkelődni kezdett, a nő ugyanis még mindig a vállára hajtotta a fejét, majd felállt. – Maradj csak! – tette hozzá sietve, amikor látta, hogy Hermione is mozgolódni kezd. – Egyedül is kitalálok. Jó éjt, Granger. És – nézett vissza az előszobába vezető ajtóból – fel a fejjel!

•••

Draco az utca végén lévő, néptelen parkból hoppanált haza, az odavezető utat pedig szinte futva tette meg.

Alaposan lezuhanyozott, aztán befeküdt az ágyába. Újabban könyvek helyett átnézendő iratokat tárolt az éjjeliszekrényén, ezek tanulmányozása ugyanis úgy hatott rá, mint egy adag Álomtalan-álom főzet. Ezúttal azonban nemhogy az álom nem jött, de koncentrálni sem tudott a pergamenek tartalmára.

Az elmúlt hónapokban épp kezdett visszazökkenni az élete a rendes kerékvágásba, erre megjelent Granger... Hermione. Jó, valójában nem is ő jelent meg, hanem ő maga, Draco vetette fel a találkozás lehetőségét... Természetesen csakis Daisy miatt. Illetve volt ott más is... Dracónak ugyanis az volt a fixa ideája, hogy ha ismét semlegesen tud a volt feleségére tekinteni, bátran kijelentheti, hogy túllépett mindenen, ami a múltban közöttük történt.

Az első levélváltás alkalmával még úgy is tűnt, hogy ez sikerült... Aztán a csütörtöki vacsora elején is... Jóllehet, az első perc, amikor meglátta Hermionét, kissé megrázta, de utána minden olyan könnyednek tűnt... Aztán Hermione elkezdett beszélni a válás utáni időszakban megélt lelki vívódásairól, és bizony voltak olyan pillanatok az este során, amikor azon kapta magát, hogy elidőzik a szeme Hermione kezén és arcán... A mogyoróbarna szemeken... Vajon Hermione tudja, mennyire zavarba hozó tud lenni a pillantása?

Még szerencse, hogy ő ezt az évek során kifejlesztett pókerarcával nem juttatta a boszorkány tudomására...

És mégis mi a francért mondta el a nőnek, hogy Anne és más sem érhetett a nyomába az elmúlt időszakban?!

Hogy lehetett ilyen szentimentális, hülyék között is az utolsó...?!

Egyszóval Draco Malfoy azt érezte, hogy az elmúlt hónapokban felépített kiegyensúlyozottsága légvárként omlott össze azzal, hogy saját döntése alapján újra beengedte Hermionét az életébe.

Merlin verje meg az ostobaságát! Dühösen fújtatott és lecsapta az éjjeliszekrényre az iratokat.

Ahelyett, hogy hibát keresett volna a nőben, még vigasztalta is őt, felmentette a macska iránt tanúsított figyelmetlensége alól. Ráadásul hagyta, hogy Hermione odabújjon hozzá... át is karolta őt... Hogy lehetett ekkora barom?!