Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Zátonyok közt

41. fejezet: Zátonyok közt

Draco a veszekedést követően kirohant a házból, és a birtok bejáratánál dehoppanált. Nem is igazán gondolkodott az úticélján, csak el akart tűnni Wiltshire-ből jó messzire... A következő pillanatban a Picadilly Circus emberforgatagában találta magát. Egy pillanatra belegondolt, mit szólnának a Minisztérium illetékes emberi vagy éppen Hermione, ha megtudnák, hogy ilyen óvatlanul használta a varázsképességét a muglik között, de abban a pillanatban nem törődött semmivel. Az esti tömegben a tér dugig volt tömve a legkülönfélébb emberekkel: voltak ott turisták, hazafelé igyekvő üzletemberek, és rengeteg piros mezbe öltözött szurkoló, akik valamiféle indulót skandáltak... Bizonyára valamilyen fontos futballmeccset ünnepeltek, de mit érdekelte ez Dracót...?

Belevetette magát a forgatagba, és úgy sietett, mintha időre menne valahová. Pedig valójában nem is volt hivatalos sehova. Történetesen Draco Malfoy abban a pillanatban a saját gondolatai elől menekült.

Kimondta. Elmondta a feleségének, mit érez iránta... Hogy lehetett ekkora balfék?!

Úgy viselkedett, mint akinek teljesen elment a maradék józan esze. Egyrészt az saját őszintesége zavarta: tudta, hogy egyszer ki kell mondania mindazt, amit érez Hermione iránt, bele a nő szemébe, de ez a fajta nyíltság mégis túlságosan újszerű élmény volt számára.

Főként azonban a helyzet bosszantotta, aminek során kimondta azt az egyszerűnek tűnő, mégis annyira fontos szót. „Azért, mert szeretlek!" A fejében ott visszhangzott a kijelentése, újra és újra visszajátszva azt a pillanatot és Hermione arckifejezését.

Nem, nem az volt a megfelelő alkalom. Nem így kellett volna történnie. Nem ilyen áldatlan körülmények között, nem egy veszekedés hevében...

Ahogy utat vágott magának az emberek sűrűjében, már bánta azt is, hogy elrohant. Hermione biztosan azt hiszi, hogy azért ment el, mert gyáva, mert nem akar vagy nem mer szembenézni a saját érzéseivel. Pedig nem így volt, Merlinre! Egyszerűen Hermione árulása bosszantotta fel és bántotta meg a végletekig, és a nő tátott szája és zavart arckifejezése a vallomása nyomán az utolsó csepp volt a pohárban.

De ki a fenét érdekel, hogy mit gondol Hermione?! Hiszen átverte őt, a bolondját járatta vele! Draco pedig még soha életében nem érzett ilyen csalódottságot. Hermione elárulta őt. Elárulta mindazt, ami közöttük történt, a közös jövő gondolatát, a jelen boldogságát... Minden egy jól felépített terv része volt, még ha afelől nem volt kétsége, hogy a boszorkány valóban boldog mellette.

Azonban – jutott a keserű megállapításra – hiába a közös boldogság, Hermione számára az átkozott politika és a céljai sokkal fontosabbak, mint a kettejük magánélete, mindaz, ami közöttük volt, és ami csak az övé volt és a nőé, amit rajtuk kívül senki nem tudhatott és érezhetett...

Draco egyszerre akart visszamenni és tisztázni a helyzetet, és mindeközben látni sem bírta Hermionét. Végül úgy döntött, hogy marad... Ki kell eresztenie a gőzt.

•••

Draco vallomása és eltűnése után Hermione percekig döbbenten állt és csak meredt maga elé. A szíve hevesen vert, a gyomrában fájó szorítást érzett és képtelen volt lehiggadni. Egyet tudott biztosan, amikor valamennyire kitisztult az elméje: meg kell találnia Dracót.

Miután meggyőződött róla, hogy a férfi nincs a házban, a kandallón keresztül Draco londoni lakásába utazott. A luxusingatlan azonban sötét volt és kongott az ürességtől. Ezután felkereste azt az irodát, ahol – mintha egy élettel ezelőtt lett volna – a kezdet kezdetén felkereste Dracót, hogy megbeszéljék a kényszerházasság részleteit. Az iroda azonban szintén üres és teljesen Draco-mentes volt.