Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Mélységek

25. fejezet: Mélységek

Draco olyan kábultan ébredt, mintha legalábbis benyakalt volna egy üveg Lángnyelv-whiskyt. Vagy mintha fejbe csapta volna egy gurkó. Történetesen ismerte ezt az érzést. Gurkóval ugyan még nem találkozott ilyen módon, de whiskyvel igen, amikor még a meglehetősen szabados aranyifjúk életét élte... És más eset után is tapasztalta már ezt a fajta kábultságot, egykor, a sötét múltban. Azokhoz az szituációkhoz egyáltalán nem fűződtek jó emlékei.

Márpedig Draco Malfoy pontosan tudta, hogy sem whiskyvel, sem gurkóval nem találkozott az éjszaka folyamán. Ereje teljében lévő fiatal férfiként pedig azzal is tisztában volt, hogy egy kellemes intim élmény sosem ütné ki ennyire. Hunyorogva a kandallópárkányon álló órára pillantott: délután két óra múlt. Ingerülten ugrott fel, de rögtön felszisszent, mert belehasított a fejébe a tompa fájdalom. Lobbyért kiáltott, és miközben az ágy szélén ült a halántékát masszírozva, fájdalomcsillapító főzetet és kávét kért a manótól.

Lobby perceken belül meg is hozta a rendelést, és miután Draco kiitta a rosszízű főzetet a serlegből, érezte, hogy kissé enyhül a fájdalma. A bájital kezdett hatni. Ezután úgy, ültében felhajtotta a kávéját, és míg a hatását várta, a fürdőszobába sietett, hogy rendbe szedje magát. A koszos alsónadrágját a szennyeskosárba hajította, ő maga pedig beállt a zuhany alá.

Miközben fürdött, egyre inkább megerősödést nyert benne a balsejtelme. Főleg, hogy Granger nem ébredt mellette, és arra sem emlékezett, hogy a nő elhagyta volna az otthonát. Pedig nem volt mélyalvó, a mozgolódás hangjára pedig bizonyára felébredt volna.

Az utolsó emlékképe arról a féktelen, őrületes éjszakáról az volt, hogy a nő ráborulva fekszik, ő pedig fáradtan simogatja Granger meztelen hátát. De nem annyira fáradtan, hogy utána megtörténjen a képszakadás... Olyan sietve öltözött fel, mintha kötött munkaideje lenne, jóllehet, tudta, hogy az üzlet megvárja. Szinte mindent akkor intéz, amikor ő akar. Most azonban nem a munkáról volt szó.

A dolgozószobájába lépve futó pillantást vetett az íróasztalán heverő, bontatlan levelekre, majd az egyik komódhoz sietett. Kihúzta a középső fiókot, és egy fából készült, hosszú dobozt vett elő belőle. Az íróasztalához lépett, és félresöpörve a leveleket, az asztalra helyezte a pálcáját. Kinyitotta a dobozt, amiben ott hevert apja kígyófejes varázspálcája. Tizenegy hüvelyk, juharfa, sárkány szívizomhúr maggal. Ez volt apja második pálcája, az első ugyanis teljesen megsemmisült, miután a Sötét Nagyúr elkobozta azt, és azzal próbálta megtámadni Pottert. A háború után azonban Lucius egy külföldi pálcakészítővel elkészíttette annak kiköpött mását – ezzel kissé visszaszerezve a megtépázott önbecsülését.

Draco kissé reszkető kézzel emelte ki a varázspálcát a bársonypárnáról. A vessző a keze alatt enyhén vibrálni kezdett és kissé felmelegedett. Bizonyára érezte, hogy hosszú évek haszontalansága után most újra feladatot kap. Végre használják. Draco ódzkodott attól, amit tenni készült: az apja egykori legfontosabb eszközét fognia a kezében olyan érzés volt számára, mintha valami illetlen dolgot tenne. Mintha meggyalázná az emlékét. Hiszen azóta nem nyúlt hozzá, hogy az apja meghalt. Eltette a dobozába, és őrizte... Maga sem tudta, miért.

Most viszont jól jött egy másik pálca a háznál, mert az, amit tenni készült, két varázsvesszőt igényelt.

A juharpálcát a sajátjára szegezte, és halkan kimondta a varázsigét:

– Priori Incantatem!

Szavai nyomán a saját pálcájából arany, gömbszerű fénysugár tört elő, amiben egy piros átok villant, miközben egy halkan suttogó női hangot hallott. Draco tajtékozva felüvöltött, és megszakította a varázslenyomat-idéző bűbájt.