Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Daisy nagy napja

15. fejezet: Daisy nagy napja

Daisy Lupin élete meseszerű volt. Ötévesen nem volt oka panaszra: a szülei szerették őt, a bátyja, Teddy mindig szívesen játszott vele, a nagyanyja pedig egyenesen ajnározta őt. Daisy a napjai nagy részét a nagymamája, Andromeda házában töltötte a testvérével, a szülei ugyanis aurorként dolgoztak. A délutánok és az esték azonban mindig a családé voltak: négyesben – Andromeda nagymamával együtt néha ötösben – körbeülték az ebédlőasztalt, vacsoráztak, utána pedig lefekvésig játszottak a nappaliban.

Daisy Lupin viszont néha nem értette a felnőtteket. Például azt sem, hogy amikor Narcissa néni meglátogatja a nagymamáját, miért kezd el idegesen suttogni neki, amikor Andromeda nagymama automata kávéfőzővel készíti el a kávét. Narcissa néni olyankor mindig felhúzta az orrát, és Daisy néha elkapta a szavait, amik olyasmik voltak, mint „mugli bolondság" és „bezzeg, ha felfogadnál egy házimanót". A nagyanyja ilyenkor mindig az égnek emelte a tekintetét, és morgott valamit arról, hogy „Igazán felnőhetnél már, Narcissa!"

Daisy ilyenkor nem tudta megállni, hogy ne kuncogjon bele a kakaójába. Andromeda nagyi és Narcissa néni ezekben az esetekben olyanok voltak, mint két kislány.

Egy idő után azt is furcsállni kezdte, hogy az apja havonta egyszer két napra elmegy otthonról. Az anyja ilyenkor azt mondta neki, hogy a papa üzleti útra megy, és Daisy ilyenkor nem értette, hogy a mindig vidám édesanyja szeme miért ködösül el... Főleg, hogy azt még ő is tudta, hogy az aurorok nem is járnak semmiféle üzleti utakra. Az anyukája arckifejezése pedig olyan furcsává vált... Aztán a papa rendre hazatért, fáradt volt és elnyúzott, de mérhetetlen boldogsággal zárta a karjaiba őt, a bátyját és az édesanyjukat.

Daisy Lupin azt sem értette, hogy ha a bátyjának van keresztapja és keresztanyja, akkor neki miért csak egy keresztszülője van. Imádta Draco bácsit, aki sokszor meglátogatta őt, de mégsem olyan gyakran, mint Harry bácsi és Ginny néni Teddyt. Ezt rendre meg is kérdezte a szüleitől, akik ilyenkor türelmesen elmagyarázták neki, hogy Harry bácsi és Ginny néni a szomszédban laknak, Draco bácsi viszont messze, ráadásul nagyon sok a dolga, rengeteget utazik és ezért nem tud minden vasárnap ott ülni velük az ebédlőasztalnál.

Daisy nem bánta ezt, mert ilyenkor általában a legjobb barátja, James is eljött hozzájuk, akivel remekül lehetett turpisságokat művelni a felnőttek háta mögött. Egy kicsit azért mégis szomorkodott. Draco bácsi már múlt karácsony óta ígérte neki, hogy elviszi az állatkertbe, de egyszer sem tette meg. „Sokat utazik" – mondta neki az apja, amikor fel-felvetette a kérdést, és szeretetteljesen összeborzolta a kislánya haját.

Aztán minden megváltozott. Egy augusztus végi napon Daisy épp unatkozott: Teddy a szobájában volt, az Abszol úton vásárolt holmikkal foglalkozott, amiket az első roxforti évére kapott. Daisy szomorú volt, amiért Teddy elmegy, mert Jamesen kívül a bátyja volt a kedvenc játszópajtása. A napok nélküle rettentően unalmasnak ígérkeztek, hiába mondták a szülei, hogy ősztől ő is iskolába fog járni. Muglik közé, akiknek nem szabad elmondania, hogy ő boszorkány. Ez volt az első számú szabály, amit Daisy Lupin megtanult az életében. „Néhány év – mondta ilyenkor az anyja –, és te is megkapod a roxforti leveledet." Azon a nyár végi napon is ezen gondolkodott, miközben a Draco bácsitól kapott játékseprűn lebegett a kertben. Sajnos nem tudott elég magasra repülni, a gyerekeknek való seprű ugyanis épp csak annyira emelte fel őt a földtől, hogy a cipője orra még súrolja a zöld gyepet. 

Azt képzelte, hogy világhírű kviddicsjátékos, és épp elkapja az aranycikeszt, amikor a keze megállt a levegőben. Bentről furcsa hangok szűrődtek ki. A szülei fojtott hangon beszélgettek... vagy vitatkoztak? Néha szoktak: olyankor anyu haja tűzvörös színt ölt, akárcsak az arca, apu pedig fáradtan csóválja a fejét. Aztán néhány perc, egy-két óra, és az anyja az apja nyakába veti magát, vagy épp az apja vonja szoros ölelésbe a boszorkányt. Daisy megszokta ezt, Andromeda nagyi mindig azt mondta erre: „Az anyádnak heves a vérmérséklete, apád pedig túlságosan nyugodt. De végtére is imádják egymást, és ez a fontos."