Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Bonyodalmak

59. fejezet: Bonyodalmak

Draco írországi otthonának birtoka lélegzetelállító látványt nyújtott. A területet dombok és hegyek övezték, és bár az időjárás hűvösebb volt, mint amit június elején Londonban Hermione megszokott, a séta mégis pihentető és egyben frissítő volt számára.

A birtokon nyírfák, fűzfák tölgyfák és fenyők magaslottak, a cserjék, kankalinok valamint egyéb, Hermione számára ismeretlen bokrok és növények pedig különös szépséget kölcsönöztek a tájnak.

Egyszerűen minden tökéletes volt, békés és vidám; főleg Hettie interjúja miatt.

– Még mindig alig tudom elhinni, amit a nagyi tett! – csóválta a fejét nevetve Hermione, miután már vagy negyedórája a cikkről beszéltek. – Bevallom, amikor megmutattad a címlapot, azt hittem, menten elájulok...

– Tényleg? Fel sem tűnt – ironizált Draco.

–... de aztán ahogy elkezdtem olvasni...! – folytatta Hermione, oda sem figyelve a csipkelődő megjegyzésre. – Én mondom, a nagyi úgy helyretette az egész szerkesztőséget, mint annak a rendje! Nem is értem, hogyan volt bátorságuk mégis lehozni az anyagot – morfondírozott.

– Úgy tűnik, a példányszámért és az exkluzív anyagért cserében az sem zavarta őket, ha saját magukat röhögtetik ki a saját újságjukban. Nyilvánvaló, hogy ha ennek az interjúnak híre megy, azok is megrendelik ezt a számot, akik egyébként nem fizetnének elő a Szombati Boszorkányra. Márpedig – vigyorodott el – fogadni mernék, hogy nagyon futótűzként terjed a hír, és nagyon sokan kíváncsiak a nagyanyád parádés alakítására.

– Annyira szeretnék elmenni hozzá, találkozni vele, megölelni őt! Nem lehetne...? – vetette fel, de Draco még a kérdés befejezése előtt megrázta a fejét.

– Nem tartom jó ötletnek. A sajtó tudja, hogy hol él a nagyanyád, és le merném fogadni, hogy ott és az otthonainknál is leselkedik egy-egy újságíró vagy fotós. Ismerem őket, Hermione – túrt bele idegesen a hajába. – Ezeknek semmi nem szent. Tisztelet a kivételnek...

– Például Miranda Mahoganynak? – kérdezte csípősen, csúfondáros mosollyal Hermione.

Draco felszegte az állát, a szája szélében pedig elégedett mosoly bujkált. Még mindig imádott évődni a volt feleségével.

– Például – biccentett nemesi eleganciával. – Mesterien vegyíti az igényes bulvárt a száraz tényekkel. A mai cikkébe nem csak engem, de téged is beleszőtt. Olvasd el, ha érdekel.

– Dehogy érdekel! – húzta fel az orrát megvetően Hermione. – Nem olvasok szennylapokat.

– Micsoda felesleges sznobizmus...

– Bagoly mondja... De most nem ez a lényeg. Kérlek, Draco, menjünk el a nagyihoz! Hoppanáljunk egyenesen a lakosztályába.

– A lakosztályába?! És ha épp ott lesz a brunei szultán főtanácsadója, esetleg a Baden-badeni őrgróf vagy egy újabb firkász? Nem, Hermione, túl nagy a kockázat...

– Jó, akkor utaztasd ide. A házimanókkal.

– Ide nem tud jönni. A Fidelius-bűbáj miatt. Feltételezem, ismered a működését.

Hermione elfintorodott. Erre nem is gondolt, pedig Dracónak igaza volt. A Fidelius-bűbáj mágiája miatt beavatatlanok még társhoppanállással sem léphettek be a védett területre, a címet pedig csak mágikus képességekkel bíró egyének tudták kimondani, így ezt az ötletet hamar el kellett vetnie.