Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Új élet - Visszatérés

45. fejezet: Új élet – Visszatérés

Hermione kényelmes léptekkel sétált végig a Central Parkon. A szokásos útvonalán a park egyik kevésbé zsúfolt része felé ment, ahol – ha szabadidője engedte – mindig eltöltött egy kis időt olvasással vagy elmélkedéssel. Sokszor a szüleinek, a nagyanyjának és a barátainak szánt leveleit is innen írta, az atmoszféra egyszerűen határtalan nyugalommal töltötte el.

Meleg, igazi hamisítatlan augusztusi kora délután volt ez Manhattanben, ő pedig örömmel vette tudomásul, hogy az eldugott, bokros részen álló kis pad most is csak rá vár.

Ahogy kicsomagolta a belvárosban vásárolt bagettet, eszébe jutott a közel egy évvel ezelőtti párizsi utazásuk, amikor Dracóval ugyanezt az ételt fogyasztották el egy padon. Most, három hónappal az elutazása után már képes volt sírás nélkül gondolni a férfire, jóllehet, az első hetekben a poklok-poklát járta meg, és szó szerint több párnát is telesírt a magányos éjszakák folyamán.

Mostanra azonban mosolyogva emlékezett vissza Draco kezdeti bosszankodására, és arra, milyen szép pillanatokat töltöttek el együtt. Kissé még mindig elfacsarodott a szíve, de igyekezett tárgyilagosan, a helyén kezelni a történteket.

Ami volt, elmúlt – mantrázta magában csaknem minden nap, és valóban: az idő múlása kissé segített, és ha nem is teljesen, de tompította a fájdalmát.

Bár az eredeti tervei szerint közeledett volna a hazautazása időpontja, néhány nappal azelőtt úgy döntött, enged Ron és Demelza unszolásának és marad még velük néhány hónapig. Az igazat megvallva, pont ugyanannyira vágyott vissza Angliába, mint amennyire maradt volna Amerikában. Ez utóbbira minden lehetősége megvolt, és ugyan hiányolta a szeretteit, a családtagjait és az otthoni munkáját is, kellett még egy kis idő ott, távol mindentől, amit egész életében ismert.

Kezdte azt érezni, hogy talán kiszeretett Dracóból. Az amerikai útja során – Ron és Demelza hathatós közbenjárására – részt vett néhány randevún is, és bár akadt, aki szimpatikus volt számára, egyikük sem ébresztett benne még csak hasonló érzéseket sem, mint egykor Draco.

De úgy érezte, mindennek ellenére sikerült vagy legalábbis majdnem sikerült tovább lépnie. Ráeszmélt a közhelynek tűnő, de örök igazságra, hogy mindig van tovább, mindent újra lehet kezdeni; az életét is. Egyre biztosabban tudta, hogy lesz majd még ember, akibe igazán szerelmes lesz, akivel egyeznek az értékeik mind morálisan, mind intellektuálisan, és már nem hitte azt, amit a válása után, hogy egyedül öregszik majd meg. Idővel lesz családja. Férje és gyermekei. Ahogy azt kell. Ahogyan azt akarta.

Majd. Egyszer.

Most azonban csak ki akarta élvezni a délutáni levegő melegét, a napsütést, a zöldellő parkot és a végtelen nyugalmat, ami kívül és belül is körülvette őt.

•••

A tágas dolgozószoba nyitott ablakain beáramlott a fény, a madárcsicsergés és az émelyítően erős virágillat. Egyszóval, a hamisítatlan wiltshire-i nyári időjárásban volt része idén is a megye lakosainak.

A környező falvakban és városokban az ott élők ezt ki is használták: voltak, akik a zöldellő gyepet formázták olyan tökéletesre, hogy azt egy kertészeti magazin szakértői is megirigyelhették volna, míg akadtak, akik csak egy kempingágyon ejtőzve olvasgattak egy újságot vagy egy puha kötésű ponyvaregényt egy pohár limonádé vagy ital társaságában.

A gyerekek locsolóslaggal fröcskölték egymást, vidám zsivajuk betöltötte Chippenham, Salisbury és Castle Combe utcáit.

A dombok és fennsíkok övezte területen élő férfi azonban nem hallotta a zajt és nem is látta a megye szorgos vagy épp pihengető lakóit. Draco Malfoy tökéletesen elzárva élt a külvilágtól, és ő tökéletesen elégedett volt ezzel.