Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Tánc és párbaj

50. fejezet: Tánc és párbaj

Kint még sötét volt, amikor Draco arra ébredt, hogy szomjas. Sőt, egyenesen úgy érezte, hogy teljesen kiszáradt a szájürege és a torka. Nem csoda, gondolta, hiszen az este során jó pár italt elfogyasztott... Lendületesen fel akart kelni, de ebben akadályozta egy hátráltató tényező. Valami volt rajta. Pontosabban valaki.

Hunyorogva próbált fókuszálni, és akkor vette észre: Hermione hozzábújva feküdt.

Hát, persze... Lassacskán Draco elméjébe tódultak az este történtek, és hirtelen óriási ökörnek érezte magát. Óvatosan, hogy ne ébressze fel a nőt, centiről-centire szabadította ki magát alóla, hogy felkelhessen az ágyból. A kijózanítószer, az alkohol és a sok tánc azonban hathattak, mert Hermione fel sem ébredt a ténykedésére.

Ahogy visszanézett rá a szoba ajtajából, látta, hogy a boszorkány a másik oldalára fordul, és mélyen alszik tovább. Kilopakodott – mekkora bolondság, hogy a saját házában lopakodik! – a konyhába, poharat vett elő és jéghideg vizet töltött bele. Egy hajtásra megitta, majd még egyet... Ezután már csak a hófehér konyhapultra támaszkodott, mereven bámulta a bútor egy pontját.

Nos, igen, kissé elragadtatta magát az este során... Mindketten elragadtatták magukat. Legalábbis, amikor hazaértek, bizonyosan. Egyáltalán – szidta magát némán – hogyan is juthatott eszébe, hogy a saját lakásába hozza Hermionét?! Jó, tény, hogy ez jó ötletnek tűnt, hiszen alig tíz perc sétára lakott a Boodle's-tól, de az, hogy képes volt egy ágyba feküdni a nővel, mi több, egy gyenge pillanatban, akkor jónak tűnő döntésként magához húzta őt, már felfoghatatlan marhaságnak tűnt.

Nyilvánvalóan az adrenalin, a buli utáni hév és a kissé eltompult érzékei késztették minderre, de ez akkor sem lehet mentség a tettére!

Semmi mást nem bánt azon kívül, mint ami az ágyban zajlott közöttük: az érintés, a szavai... Micsoda baromságokat mondott?! Példátlan... Legszívesebben lekevert volna egy nyaklevest a néhány órával azelőtti önmagának. Megfordult, hogy megnézze az időt: éjjel három óra múlt. Helyes. Alig néhány órát aludtak úgy, együtt.

Ez még megbocsátható, elnézhető... Úgy döntött, iszik még egy pohár vizet, aztán visszament a hálószobába és lefeküdt az ágy azon pontjára, ami a legtávolabb esett Hermionétól. Mindezt kissé nehéz volt kivitelezni, a nő ugyanis valahol a fekhely közepén aludt.

Elfordult tőle és kihúzódott a saját része szélére, miközben magára borította a takarót. Ahogy a szoba egy félhomályos pontjára fókuszálva próbált ismét álomba szenderülni, el kellett ismernie magában, hogy Florence-t leszámítva rég szórakozott ilyen jól. Granger beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és remek társaságnak bizonyult.

Mindez azonban nem jelentheti azt – emlékeztette magát –, hogy a jövőben elfogadható volna, ha hasonló tettekre szánná el magát, mint amiket néhány órával azelőtt az ágyban tett és mondott. Nincs probléma azzal, ha Granger a barátjaként elkíséri ide-oda. De ilyen bensőséges helyzetekről a jövőben szó sem lehet! Miután ezt eldöntötte magában, elégedetten hunyta le a szemét. Reggel majd úgy viselkedik, mintha semmi nem történt volna, hamarosan pedig ismét elviszi a nőt valahova. Operába, színházba, szórakozni... Mindegy, csak legyen kivel eltölteni az idejét. Egy értelmes emberrel. Végre.

•••

Hermione reggel kávéillatra ébredt. A finom aroma csiklandozta az orrát, és arra késztette, hogy kinyissa a szemét. A sötétítőfüggönyök mögül napsütés szűrődött be a helyiségbe, és jóllehet tudta, hol van, kissé kellemetlenül érezte magát. Nem azért, mert Draco lakásában volt, hanem az este történtek miatt. Ahogy az emlékek a fejébe tódultak iszonyatosan szánalmasnak érezte magát: képes volt odabújni Dracóhoz, és ott kuncogni meg sugdolózni a férfi mellkasán. Mekkora baromságot tett! Ahogy ez tudatosult benne, érezte, hogy elvörösödik. Oldalra nézett, de Draco nem volt sem az ágyban, sem a helyiségben; a hálószoba ajtaja azonban résnyire nyitva volt, bizonyára a nappaliból áradt be a kávéillat.