Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Firenze

9. fejezet: Firenze

Firenzébe érve egyenesen a szállodájuk mellé érkeztek. Az épület hasonlóan patinás volt, mint a velencei szállásuk, és Malfoyt itt is meleg üdvözléssel fogadták az alkalmazottak. Amikor a londiner a szobájukba kísérte és magukra hagyta őket, Hermione elkínzott pillantást vetett a férfire.

– Merlinre, Malfoy! Ezentúl mindig egyetlen ággyal rendelkező hálószobákat fogsz kivenni? Jó, jó, hagyjuk, felejtsd el! – emelte fel a kezét szabadkozva. – Nem zsörtölődöm, megígértem. Végül is, múlt éjszaka is kibírtuk, hogy ne essünk egymásnak – nevetett fel sötéten, mintha valami különösen rossz viccet emlegetne.

Draco erre összehúzta a szemöldökét, elfordult és hümmögött valamit. Éppenséggel egyáltalán nem tetszett neki, hogy Granger szinte kineveti a gondolatot, hogy ők ketten... Na, nem mintha ő erre vágyott volna, a legkevésbé sem! Draco azonban nem volt hozzászokva ahhoz, hogy a férfiúi hiúságán ilyen fajta csorba essék. Még soha, egyetlen boszorkány sem utasította őt vissza, még kevésbé csináltak viccet belőle. Leszámítva Astoriát, de az egészen más helyzet volt, hiszen ő sem akarta a lányt. Merlinre, ez is ugyanolyan helyzet! – emlékeztette magát dühösen. Nyilvánvalóan Grangertől sem akar semmit. Meg kell nyugodnia. Nem hagyhatja, hogy ez az ostoba helyzet ennyire összezavarja! Miután lecsatolta az aranyóráját, és a komódra tette, visszafordult a boszorkányhoz.

– Arra gondoltam, hogy fogjuk fel az egészet úgy, mint egy baráti nyaralást. Vagy szövetségesi nyaralást, ha úgy tetszik – tette hozzá gyorsan, amikor rájött, hogy a viszonyukra kissé bensőségesebb jelzőt használt, mint ami helyénvaló volna.

– Szövetségesi... nyaralást? – ismételte kétkedve Hermione.

Draco bólintott.

– Mint azt a mallorcai utamat Astoriával.

– Ott mit... miket csináltatok? – kérdezte bizonytalanul Hermione.

– Az időnk javarészében a szüleink döntését szidalmaztuk. De egyébként beszélgettünk. Sétáltunk... Elvoltunk – vonta meg a vállát.

– Furcsa lenne, ha mi ketten beszélgetni kezdenénk. Mármint történelmi helyszínekről, művészetről társaloghatunk, de... Mi mást mondhatnánk még egymásnak? – sandított a férfire furcsa tekintettel Hermione.

– Mesélj a munkádról – ült le az egyik fotelbe Draco. – Mondd el, milyen rémes törekvéseid vannak még a varázslények sorsának jobbá tételére – vigyorodott el csúfondárosan.

– Jó, végül is, ez tényleg izgalmas téma – bólintott felfelé görbülő ajkakkal Hermione, és az egyik asztalkához lépett. Kibontott egy üveg ásványvizet, töltött magának, majd leült az ágy végén álló apró heverőre. – Most épp a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályával együttműködve dolgozom egy tenderen. Miután Nagy-Britanniában sikerült rendbe hoznom a manók helyzetét, úgy gondoltam, mi lenne, ha ezt máshol is megtennénk? Szóval most Amerika a cél. New Jersey-vel már sikerült megegyeznünk. A következő cél New York állam. Az kemény dió, pedig ők haladóbb gondolkodásúak, mint mi, britek. Cassidy Blankworth, az ottani Mágiaügyi Miniszter azonban ódzkodik a dologtól, mert jobban szeretné, ha a manóknak szánt ruhák és cipők amerikai cégek által készülnének el. Nyilván anyagi megfontolásból. Mi viszont ragaszkodunk a saját beszállítóinkhoz. Ron vezeti az itthoni céget – tette hozzá magyarázatképpen. – A lényeg, hogy ha sikerül, akkor a világ csaknem összes országában sikerül javítanunk a manók helyzetén. Amerika nagyhatalom, ha ők belemennek valamibe, az sokakat szintén erre sarkall. Amennyiben így lesz, a brit Mágiaügyi Minisztérium precedenst teremt a házimanók jogaival kapcsolatos innovációival, és politikailag még előnyösebb helyzetbe kerülünk!