Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Ambivalens érzések

8. fejezet: Ambivalens érzések

Amikor másnap reggel Draco felébredt, egy ideig a plafont bámulta, és az előző estén gondolkodott. Kissé már bánta, hogy lent a bárban úgy kitárulkozott Granger előtt... Végtére is, a legkevésbé sem voltak olyan bizalmas viszonyban, hogy ez logikus tettnek tűnjön. Ellenben a kelleténél többet ittak... mindketten. Igen, Draco Malfoy ennek a számlájára írta az apjával kapcsolatos őszinteségi rohamát, és a lefekvés előtti megjegyzését, amit a boszorkány felé intézett.

Lassan oldalra fordította a fejét, és elakadt a szava. Granger még aludt, de hogyan! Az este során szorosan maga köré csavart takaró már csak félig takarta a testét. A hátán feküdt, az arcára pedig különleges nyugalom ült ki. A mellkasa lassan meg-megemelkedett, ahogy lélegzett. Álmodott. Draco úgy érezte, ő is. Leplezetlen pillantással illette a nő melltartóba bújtatott kebleit, majd a pillantása lesiklott a csípőjére és a takaró alól kilógó formás combjára. A kezei a feje fölött pihentek, és Malfoy hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy megérintse a boszorkány bőrét, megtudva, hogy az vajon valóban olyan selymes-e, mint amilyennek tűnt.

Helyette azonban felszusszant, lendületesen a kikelt az ágyból, és szinte bemenekült a fürdőszobába. A mosdónak támaszkodott, és farkasszemet nézett a tükörképével. Merlinre, mit művel?! Jéghideg zuhanyra volt szüksége, ami alatt rendre emlékeztette magát, hogy Grangerrel van itt, az idegesítő egykori évfolyamtársával, akit éveken át válogatott sértésekkel illetett, és akit képtelenség volt elviselni!

Nem, ez nem igaz. Nem volt képtelenség elviselni őt. Sőt. Legnagyobb meglepetésére az előző napi városnézés és az esti opera egészen kellemes élmény volt... Grangerrel lehetett beszélgetni, már ha a boszorkány épp nem zsörtölődött. Granger okos volt és művelt, nem olyan, mint a többi nő, akivel összesodorta őt az élet.

Viszont ez akkor sem magyarázat arra, miért bámulta az alvó nőt, és miért váltott ki a látványa belőle meglehetősen illetlen gondolatokat. De, magyarázat. Granger teste nyilván csak elméleti alapon érdekelte őt, csupán megfigyelte azt, mint ahogy az ember szemügyre vesz egy szép festményt a múzeumban... Egy nagyon szép, rendkívül szemet gyönyörködtető festményt. Tenyerével a márványfalra csapott, és még hidegebbre állította a rázúduló vízsugarat.

Ezt az egész baromságot ez a hülye Velence hozza ki belőle! Meg ez az átkozott hotel, ahol általában hölgytársaságban töltötte az idejét. Igen, ez lehet a magyarázat. Az agya összekötötte a régi emlékeket a jelennel, és ez váltotta ki belőle azokat a cseppet sem helyénvaló gondolatokat! Nyilvánvalóan az egyetlen megoldás, hogy mihamarabb eltűnnek innen. Igen, ezt fogja tenni! Miután végzett, egy pálcamozdulattal a fürdőszobába bűvölte a tiszta ruháját.

Felöltözve lépett ki a fürdőszobából, és szándékosan rá sem nézett az ágyra.

Nem volt rá szükség. Granger már nem volt benne. A boszorkány időközben felöltözött, és a manók által odakészített Reggeli Próféta aznapi számát olvasta a teraszon.

– Jó reggelt! – pillantott fel az újságból, majd az asztalra mutatott. – Rendeltem reggelit. Meg akartalak várni, de nagyon éhes voltam. Maradt még kávé, tea és néhány szelet pirítós.

– Látom – morogta a férfi. – Nem vagyok éhes.

– Ahogy akarod – vonta meg a vállát a nő, és újra beletemetkezett az újságba. – Képzeld, Herbert Joshbaumot nevezték ki a Nemzetközi Mágustanács élére. Felháborító! Az az ember két értelmes mondatot sem tud összerakni! Lefogadom, hogy csak azért kapta meg a tisztséget, mert Hector Osbert régi cimborája. Undorító... Alig várom, hogy Kingsley megnyerje a választást, és eltakarítsa ezeket a pondrókat! – horkantott fel dühösen. – Gwenog Jones pedig bejelentette a visszavonulását. Ginny most biztosan ki van akadva. Tudod, ő volt a mentora...