Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Komplikációk

42. fejezet: Komplikációk

A békülést és Hermione vallomását követő éjszaka csodálatosan alakult. Hermione és Draco nem ejtettek szót a kampányról, habár mindketten tudták, hogy ez előbb vagy utóbb elkerülhetetlenné válik; akkor és ott azonban csak ők ketten számítottak és az, hogy végre játszmák és kételyek nélkül lehettek egymáséi. Őszintébben, mint korábban valaha.

Reggel, amikor a boszorkány munkába indult, forró csókkal váltak el egymástól, és Draco is meglehetősen felszabadultan készült az előtte álló munkanapra.

A jókedvét egészen ebédig sikerült is megőriznie. Amikor azonban egyedül ült az étkezőben és újra a gondolataiba mélyedhetett, rossz érzés kerítette hatalmába. Hadakozott ellene, próbált másra fókuszálni, de egyre csak az elméjébe ötlött, hogy Hermione az éjszaka és a reggel során egyszer sem említette, hogy elállna a tervétől.

Előző este még a férfi is úgy hitte, hogy képes lesz alávetni magát a felesége akaratának, de akkor, ott, az ebéd elfogyasztása közben el kellett ismernie magában, hogy még mindig meglehetősen nagy ellenérzésekkel viseltet Hermione őrült terve iránt.

Kiállni a nyilvánosság elé a magánélete bármely részletével egyébként sem volt ínyére, főleg, hogy évekkel azelőtt, a háború után történt ügyek és az Astoriával felbontott jegyesség után eldöntötte, hogy többé nem adja ki az ügyes-bajos dolgait kívülállóknak. A tudat pedig, hogy mindezt most a házasságával kapcsolatban kellene megtennie, ráadásul azt hazudva, hogy boldogtalanok egymás mellett Hermionéval, cseppet sem tetszett neki. Nem akart elválni a nőtől, sem 'játékból', sem szándékosan.

Mégis úgy tűnt, hogy nincs más út. Egyre biztosabban érezte, hogy beszélnie kell erről a boszorkánnyal, konszenzusra kell jutniuk. Egyelőre ugyanis az egész egy lehetetlen és ostoba ötletnek tűnt.

Még akkor is, ha Hermione bevallotta neki, hogy szereti őt. Valamiért biztos volt benne, hogy a boszorkány nem lenne képes hazudni neki ebben... Előző este őszintének tűntek a szavai és a tettei is. Merlinre, az egész, minden, ami az éjszaka során közöttük történt, csodálatosabb volt bárminél, amit eddig valaha tapasztalt!

A rossz érzés mégsem tűnt el belőle, azután sem, hogy végig gondolta mindezt. Eltolta magától a tányérját. Teljes mértékben elment az étvágya.

•••

Mit sem sejtve a férje baljós gondolatairól, Hermione boldog és elégedett volt. Főleg boldog. A legkevésbé sem bánta, hogy kinyilatkoztatta – nem csak Dracónak, de saját magának is – az érzéseit.

Szerette a férfit. Tényleg, igazán. Az érzés hónapok alatt, lassan bontakozott ki benne, és egészen az előző estéig magának sem vallotta be mindezt.

Különös nyugalom kerítette hatalmába. Úgy érezte, végre minden a maga útján halad, kezdve a Dracóval való kapcsolatától, a választási kampánnyal kapcsolatos tervekig. Mintha hirtelen, azzal, hogy kimondták a varázsszót, hogy megvallotta Dracónak az iránta érzett szerelmét, minden a helyére került volna.

Hermione világéletében szeretett előre tervezni, a kiszámíthatóságra törekedett. Most sem volt ez másként: látta maga előtt az elkövetkezendő két hónap nehézségeit, amit a kampány tartogatott, az utána következő válási procedúrát, a titokban találkozásokat... De mindezek mellett azt is, hogy néhány hónap, legkésőbb egy év múlva már újra Draco Malfoy felesége lesz, és – bár Hermione nem igazán hitt a tündérmesékben – felsejlett előtte a „boldogan éltek, míg meg nem haltak" gondolata.