Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Ráébredés

54. fejezet: Ráébredés

Amikor Hermione felébredt, már sötét volt odakint, és a szobában sem égett semmiféle fény. Rövid idő alatt az emlékeibe tódult minden, és már azt is tudta, hol van. Kába és meglehetősen szomjas volt. Óvatosan felemelkedett, hogy kimenjen a fürdőszobába, amikor hideg ujjak érintették meg a csuklóját. Felkiáltott ijedtében.

– Velda elnézést kér! Hermione asszonyom ne ijedjen meg! – sipította Velda, és egy csettintéssel felkapcsolta az egyik falilámpát.

A boszorkány néhány másodpercre összeszorította a szemét a hirtelen jött fénytől, majd igyekezett a tekintetével a manóra fókuszálni.

– Bocsánat, én csak megszomjaztam és megijedtem, mert...

Be sem tudta fejezni a mondatot, mert Velda egy pohár vizet varázsolt elé. Hermione habozás nélkül elvette az arca előtt lebegő poharat, és beleivott. Hatalmas kortyokban itta a vizet, ami jólesően áramlott szét a testében. Amikor végzett, Velda újratöltött, de a nő már nem volt szomjas, így csak letette az éjjeliszekrényre a poharat.

– Köszönöm – törölte meg a száját. Még mindig elképesztően gyengének érezte magát. – De te hogyhogy itt vagy?

– Draco gazdám megkérte Veldát, hogy őrizze asszonyom álmát, és Velda itt ült és vigyázott asszonyomra – paskolta meg a manó az ágyhoz húzott karosszéket, ami eddig fel sem tűnt a boszorkánynak.

– De neked aludnod kellene, Velda – rázta a fejét Hermione, de érezte, hogy belehasít a fájdalom, így visszahanyatlott a párnára és úgy folytatta. – Azért hoztam azokat a szabályokat, hogy minden manó kipihenhesse magát, és...

– Oh, Velda pihent itt eleget, asszonyom, ne aggódjon! Kér esetleg valami harapnivalót vagy...

– Semmit, köszönöm – szakította félbe Hermione, de abban a percben hangosan megkordult a gyomra.

A manó halványan elmosolyodott, és újabb csettintéssel egy tálcát bűvölt Hermione ölébe, amin egy halom friss zöldségekkel teli szendvics állt.

– Lazackrémes. A kedvencem. Köszönöm, Velda – motyogta hálásan Hermione, és beleharapott az egyik kenyérbe.

Nagyon finom volt. A lazackrém, a saláta és a paradicsom mennyei ízkavalkádot okoztak, és az első szendvicset úgy falta be, mintha napok óta nem evett volna. Ez majdnem igaz is volt.

Velda közben visszaült a székre és figyelmesen nézte a boszorkányt, aki ekkor döbbent rá, hogy a szokásához képest milyen udvariatlan volt. A manó felé nyújtotta a tálcát.

– Ne haragudj, elfelejtettelek megkínálni. Vegyél egyet!

– Veldának nem szabad...

– Dehogynem szabad – ellenkezett Hermione.

– Draco gazdám arra utasította Veldát, hogy asszonyomra vigyázzon, nem arra, hogy az asszonyom vacsoráját egye, és...

– Draco gazda nem fogja bánni. És én sem szívesen eszem egyedül, így, ha nem kérsz, akkor éhen maradok én és a baba is – viccelődött, mire a manó elsápadt. – Jaj, Velda, nem úgy értettem! Csak kérlek, vegyél egyet! Jól jönne most egy vacsorapartner – vallotta be.

A manó másodperceken át aggodalmasan nézte Hermionét és a szendvicseket, majd lassan bólintott és félszegen elvett egy szeletet.

– Így már mindjárt más – mosolyodott el Hermione, és visszatette az ölébe a tálcát, hogy ő maga is vehessen még egyet a háromszög alakú finomságból. – Szereted a lazackrémet?