Grangerből 𝐌𝐚𝐥𝐟𝐨𝐲 [BEFEJEZETT]

Karácsony

29. fejezet: Karácsony

Draco ébren feküdt a nappaliban a kanapén, és faburkolatú plafont bámulta, amit gyéren megvilágított a kandalóban pislákoló tűz fénye. Saját magán és a viselkedésén gondolkodott. Azon, hogy miért is hívta el magával Grangert karácsonyra. Ráadásul ide, ebbe az apró, tagadhatatlanul romantikus hangulatot árasztó kunyhóba, az erdő szélére, ahol közel s távol egy teremtett emberi lélek sem tartózkodott – rajtuk kívül.

A felszínesnek tűnő válasz egyszerű volt: az anyja és a nagynénje, Andromeda épp idén döntöttek úgy, hogy megvalósítják valami buta, gyerekkori álmukat, és New Yorkban töltik az ünnepet. Narcissa ugyan kifejtette a fiának, mennyire örülne, ha ő is velük tartana, a férfi azonban nem akart zavarni, még ha a két asszony nem is tekintette volna bosszantónak a jelenlétét, épp ellenkezőleg... De Draco meg akarta hagyni ezt az ünnepet kettejüknek úgy, ahogy azt egykor eltervezték, és ahogyan most azt végre megvalósíthatják.

Számtalan teendőjére hivatkozva ezért elutasította a kedves meghívást, és eldöntötte, hogy az erdei kisházban tölti a karácsonyt – egyedül. Aztán eszébe jutott Granger... Merlinre, folyton eszébe jutott! Mindig. Többször is, mint az ildomos lett volna. Főleg, amióta kibékültek és rendezték a soraikat.

Annyira eszementnek és mégis annyira természetesnek tűnt a gondolat, miszerint meghívja a nőt karácsonyra. Hiszen, végül is, házasok voltak, ráadásul az elmúlt, őrülettel teli hónapokban kiderült, hogy nagyon is jól érzik magukat egymás társaságában. Ő legalábbis mindenképpen... És Granger is. Igaz? Valóban így lenne?

Igen – jelentette ki a fejében egy határozott hang. Egészen nyilvánvaló, hogy Granger is élvezte a vele töltött időt. A nászúton, a Roxfortban, a közös hétvégéken, a legutóbbin, ami aztán annyi problémát vont maga után... De lényegében, minden eseményt számba véve, a boszorkány elégedettnek tűnt mindegyik alkalommal.

Granger egyértelműen nem alkalmas arra, hogy hosszú távon, netán örökre a hitvese legyen. Pillanatok alatt kikészítenék egymást, ahogy ezt már számtalan helyzetben bebizonyították. De talán... Talán ez a része működhet a kényszerházasságnak: hogy békében élvezik egymás társaságát, megadva az esélyt annak, hogy odáig merészkedjenek csupán, ameddig mindkettőjüknek kényelmes. Szerette volna az éjszakát a nő közelében tölteni. Mellette. Képes lett volna uralkodni magán, hogy ne legyen tolakodó, csak élvezze a közelségét. De Granger erre láthatóan nem volt nyitott, és ez így is volt rendjén. Inkább jobb megtartani a távolságot, minthogy újabb feszültség keletkezzen közöttük. Draco csak egy békében eltöltött, meghitt ünnepre vágyott, és mielőtt elaludt, úgy érezte, hogy ez talán be is következhet.

•••

Jócskán elmúlt már tíz óra, amikor Hermione reggel felébredt. Miután kikászálódott az ágyból, elhúzta a függönyt, hogy megnézze a kilátást... ami mesebeli volt. Kint nagy pelyhekben hullott a hó, teljesen befedve a közeli fákat és bokrokat.

Hirtelen olyan izgatottságot érzett, mint gyerekkorában. A fürdőszobába sietett, hogy megmossa az arcát, majd magára kanyarította a köntösét és kisietett a nappaliba. Draco láthatóan még aludt, a szobában félhomály honolt, ő azonban egy pálcaintéssel szétnyitotta a függönyöket, beengedve ezzel a vakító fényt. A karácsonyfa alatt halmokban álltak a különböző színű és mintájú papírokba csomagolva az ajándékok.

– Granger... – morogta félálomban a férfi. – Lehetnél kíméletesebb...

Hermione azonban ekkor már a fa alatt álló ajándékokat vette szemügyre. Rögtön észrevette, hogy az övéi is köztük vannak: a szülei minden évben ugyanolyan sötétkék, aranymintás papírba csomagolták a neki szánt meglepetéseket, és ő gyermeki örömmel, boldogan tépte fel a keze ügyébe kerülő csomagot.